A mikrofonnál: Gömbös Gyula

A nagy gazdasági világválság a magyar politikában is jelentős változásokat hozott. A konzervatív beállítottságú, arisztokrata származású vezetők, például a korszakot meghatározó Bethlen István mellett már 1919-ben megjelent egy fiatalabb, radikálisabb generáció is, amelyet végül a válság hozott helyzetbe. Jellemzően szélesebb társadalmi bázisra támaszkodtak, nem csupán a hagyományos elitet akarták megszólítani, az alsó középosztály, a kispolgárság, valamint a hadsereg berkein belül is népszerűnek számítottak. Emellett nem ragaszkodtak a húszas években megteremtett politikai keretrendszer megőrzéséhez sem.

A szóban forgó időszakot a korlátozott parlamentáris viszonyok, az ellenzék kordában tartása, a szélsőségek visszafogása jellemezte. Az amerikai tőzsde összeomlása nyomán a hitelválság begyűrűzött Magyarországra, az agrárolló szétnyílt, így az ország exportjának jelentős hányadát adó, egyébként is problémákkal küzdő mezőgazdaság is válságos állapotba került. A helyzetet Bethlen már nem tudta kezelni, megelőzve a politikai bukást 1931 augusztusában lemondott. Az őt követő Károlyi Gyula sem tudott úrrá lenni a válságon, megszorító intézkedései népszerűtlenné tették, és kicsivel több mint egy év után ő is beadta a lemondását.

Ekkor nevezte ki a kormányzó Gömbös Gyulát a kabinet élére. Az első világháborúban szolgáló, majd az ellenforradalom alatt meghatározó szerepet betöltő katonatiszt elődeihez képest merőben új politikai és vezetésistílust honosított meg hazánkban.

Már a kortársak szemében is megosztó személyiségnek számított, de Horthy Miklós bizalmát élvezte, hiszen a második királypuccs idején vezető szerepet vállalt a kormánypárti erők megszervezésében és a budaörsi csatában. Gömbös kisgazdaként lett képviselő, majd a megalakuló Egységes Párt ügyvezető alelnökévé választották. Bethlennel fennálló nézeteltérései miatt kilépett, és megalapította a Magyar Nemzeti Függetlenségi Pártot (Fajvédő Párt), azonban az Egységes Párt masszivitását látva visszatért a jobbszélről. A gazdasági válság által megingatott kormányban honvédelmi miniszterként dolgozott. Határozott fellépésének és ambiciózus terveinek köszönhette, hogy bizalmat szavaztak neki, Horthy, illetve az informálisan továbbra is meghatározó szerepet játszó Bethlen érezte, hogy friss erőre van szükség a helyzet konszolidálásához.

Gömbös Gyula és köre kész tervekkel állt elő, 95 pontban összesítette a válságkezeléssel kapcsolatos elképzeléseit. A korban ő volt az első, aki ilyen részletességű programot közölt, hogy megnyerje a nyilvánosságot.

A kortársak gúnyosan csak álmoskönyvként aposztrofálták a Nemzeti munkatervet, amely valóban tartalmazott látszólag ellentmondó ígéreteket, illetve az esetek többségében inkább irányelveket fogalmazott meg, nem konkrét intézkedéseket. A pontok több mint fele a gazdaságpolitikát érintette, azon belül is a mezőgazdaság helyzetének rendezése kapott különös hangsúlyt. Kiemelte például, hogy az ipart nem lehet fejleszteni más ágazat rovására. Sőt, az iparfejlesztést alárendelte a mezőgazdaságnak, szorgalmazta a „hazai nyersanyagot feldolgozó és mezőgazdasági termékeinket kikészítő” iparágak támogatását. Emellett nyomatékosan megjelent a „falusi nép saját szükségleteit kielégítő és fölös munkaerejét hasznosító háziparágak” támogatása. Az agrárolló szűkítését is fontos célnak tekintette, amelyet többek között az iparcikkek „igazságos áralakulásának” biztosítása révén kívánt elérni. Ezenfelül ígéretet tett a „feleslegesen túl[zott” közvetítőkereskedelem visszaszorítására is. Nyíltan hirdette, hogy szükséges a „kis- és középexisztenciák szaporítása”, gazdálkodási feltételeik javítása „mind a mezőgazdaságban, mind az iparban”.

A kiemelt részletekből világosan látszik, hogy Gömbös igyekezett megnyerni programjával az agrártársadalmat, a kistermelőket, illetve az alsó középosztályt, ami széles bázist jelentett.

A 95 pont igen hatékony propagandaeszköznek bizonyult, nem maradt azonban kritika nélkül: a konzervatív, liberális, illetve baloldali ellenzék köréből rengeteg bírálat érte a hatalom központosítására vonatkozó részeket.

Gömbös ellenlábasai nem nézték jó szemmel az egyre hangsúlyosabb kereskedelmi és diplomáciai nyitást sem a fasiszta Olaszország és a nemzetiszocialista Németország felé. Nem véletlenül illették a miniszterelnököt a Gömbölini gúnynévvel politikai ellenfelei, hiszen első hivatalos útja Rómába vezetett, illetve az elsők között látogatta meg a kancellárrá kinevezett Hitlert. A Nemzeti munkaterv egyes részein valóban érezhető a Duce politikájának hatása, például a korporatív állam kialakításának tervei, ám ezen elképzelések gyakorlatba átültetését a magyar valóság és a konzervatív elit ellenállása hamar meghiúsította.

A propaganda terén azonban képes volt érvényesíteni akaratát Gömbös: nevéhez fűződik a húszas években még csak kezdetleges magyarországi rádiózás tudatos propagandacélú felhasználása. Korábban Vass József és Klebelsberg Kunó miniszterek már igyekeztek a kultúr-, illetve szociálpolitikai célok szolgálatába állítani az új médiumot, de a műszaki körülmények még nem adtak lehetőséget a hatékony kihasználására. Jelentős eseménynek számított, hogy 1933-ban átadták a lakihegyi adótornyot, így már az ország minden pontján lehetett fogni a rádió-adásokat.

Az első sugárzott tartalom a miniszterelnök beszéde volt: „Magyar testvéreim! Az első szó, az első hang, amelyet az új nagy leadóállomás szikratengerén keresztül magyar testvéreim felé sugároztatok, a tisztelet szava, a hódolat hangja az első magyar ember, nagybányai vitéz Horthy Miklós, Magyarország főméltóságú kormányzója iránt. Az ő nemes, szilárd és fennkölt egyéniségében testesül meg a magyar élni akarás gondolata, ezeréves fajtánknak az az elpusztíthatatlan, csodálatos ősereje, amely akkor mutatja a legkeményebb ellentállást, mikor a sors keze a legsúlyosabb csapásokat zúdítja nemzetünkre. Mikor a magyar teremtőereje e csodálatos alkotását, az új lakihegyi nagy leadóállomást a magyar királyi kormány átadja a rendeltetésének, úgy érzi, méltóbb gondolatot és érzést nem küldhet szerteszét elsőnek az elektromos szikra szárnyain, mint a hála, a tisztelet, a hódolat gondolatát és érzését az ország kormányzója felé.”

A nemzeti és faji erő, valamint ellenálló képesség hangsúlyozása Gömbös beszédeinek állandó eleme volt. Lendületet sugárzó stílusának ez is szerves részét képezte, egybevágott az általa megszólított társadalmi csoportok gondolkodásmódjával. Az elhúzódó válságból való kilábalás ellenére Gömbös politikáját azonban egyre gyanakvóbban figyelték a Bethlen köreihez tartozó párttársai is, így bizalmatlan légkör alakult ki az 1932 óta Nemzeti Egység Pártja nevet viselő kormányzati tömörülésben. 1935-ben Gömbös átalakította kormányát, és saját embereit ültette be, többek között Kozma Miklóst, Bornemisza Gézát és Hóman Bálintot, illetve a tisztikart is sikerült híveivel feltöltenie. Ekkortájt állt elő sajtófőnöke, Antal István egy kommunikációs újítással.

„[E]z alkalommal vezessünk be egy újítást a rádióbeszéd formáját és stílusát illetően. Az tudniillik, hogy a miniszterelnök úr ne úgy, mint eddig folyamatos előadás keretében, megszakítás nélkül adja elő a mondanivalóit, de úgynevezett rádióinterjút adjon, tehát olyképpen, hogy a mikrofon előtt válaszoljon egy újságszerkesztő ott feltett kérdéseire. Ez külföldön már meglehetősen elterjedt módszer, sokkal jobban lehetővé teszi kérdések exponálását, azok megvilágítását és részletes kifejtését, ütemezését. Természetes, mind a felteendő kérdések, mind az azokra adandó válaszok szövegét előre el kell készíteni, gondosan ki kell dolgozni, de mégis olyan mómegszerkeszteni, hogy az előre elkészítettség a rádióban ne legyen szembetűnő, mind a kérdések, mind pedig a válaszok közvetlenül, élénken és újszerűen hassanak. Gömbös ellenvetés nélkül elfogadta ezt a propozíciót, s ott nyomban, azonnal hozzáláttunk a kérdések és a feleletek megszerkesztéséhez. Összeállítottunk vagy egy tucat kérdést, mind a legidőszerűbb kül- és belpolitikai problémákról… Az azokra adandó válaszokat is meg[1]szerkesztettük olyképpen, hogy amikor a miniszterelnök az egyes kérdések felvetéséhez hozzájárult, mindjárt le is diktálta az azokra adott válaszok gondolatmenetét is” – írta visszaemlékezésében Antal István.

A rádióinterjú szövegét a kormánypárti napilapok persze közölték, a Függetlenség például teljes terjedelmében. Gömbös bevezetőként elmondta, azért szánta rá magát, hogy interjút adjon a Magyar Távirati Irodának, hogy nyíltan és őszintén válaszoljon „az összes kérdésekre, amelyek felvetését az aktuális politikai problémák megvilágítása szempontjából” fontosnak tartja. „Kérem, tessék kérdezni!” – adta át a szót a riporternek. Az első három kérdés a következőképpen hangzott: „Milyennek látja, kegyelmes uram, az ország külpolitikai helyzetét?”; „És a belpolitikai helyzet, kegyelmes uram?”; „Tehát egyes körökben félreértik kegyelmes uram intencióit?”

Gömbös elérte, hogy Horthy feloszlassa az országgyűlést, és előre hozott választást írjon ki, ami pártszakadáshoz vezetett, ugyanis Bethlen és társai kiléptek a NEP-ből. Az 1935-ös választás a politikai visszaélések, csalások és atrocitások dacára Gömbös szempontjából sikerrel zárult. A kormánypárt megerősödött a parlamentben, ám a miniszterelnök végérvényesen szembekerült a hagyományos elittel és a konzervatívok mérsékeltebb szárnyával. A politikai struktúrát nem sikerült átalakítania, illetve a NEP-ből sem lett széles társadalmi rétegeket felsorakoztató tömegpárt. 1936-ban a feszültségek Gömbös bukását vetítették előre, azonban erre súlyos betegsége, majd halála miatt nem került sor: veseelégtelenség következtében egy müncheni kezelés közben elhunyt.

Kiemelt fotó: MTI Fotóbank