Az édenkert a Felvidéken, azon belül is Alsókörtvélyesen van – így vélekedett élete végéig Lesznai Anna, aki apja négyezer holdas birtokán töltötte valóban paradicsomi gyerekkorát. Az egykori Szirmay-kastélyban, amelyet apja 1872-ben vett meg, nem sokkal azután, hogy a nagyapa, Moskowitz Mór sikeresen kigyógyította az Andrássy család néhány tagját a kolerából, és többek között ezért nemesi rangra emelte az uralkodó. A szépséges és dús kert közepén álló kastélyban gyönyörűen berendezett szobák, valamint hatalmas könyvtár várta a vendégeket, akik érkeztek is szép számmal.
A családfő, Moskowitz Géza örült, ha tele volt a ház, később lánya művészbarátait is lelkesen fogadta, sőt vásárolta is az ő ízlésétől meglehetősen távol álló, meghökkentően modern műveiket.
Hogyhogy Moskowitz? – kérdezheti az olvasó. A költő, író, ipar- és képzőművész Lesznai Anna Moskowitz Amáliaként született 1885-ben, barátai és rokonai élete végéig Málikának hívták. A Lesznai név a birtokhoz tartozó Leszna nevű települést rejti, és unokatestvére, Hatvany Lajos javaslatára vette fel a művésznő.
A kislány idilli gyermekkorának szerves része volt, hogy kapcsolatba került a vidék népművészetével, olyannyira, hogy megtanult hímezni is a környékbeli asszonyoktól. Ezek a népi motívumok munkáiban jól felismerhetők.
Nem csoda, hogy ezen a vonalon kezdett tanulni, előbb a legendás Mintarajziskolában, majd Párizsban, Berlinben és Bécsben is, miközben már versei is jelentek meg a Nyugatban. Nem akárkitől kapott bátorítást a költészethez, magától Ady Endrétől, akinek több kötetéhez is ő tervezett címlapot.
„Lesznai Anna könyve magyar asszony-ember testvéreinkhez kötött reménységeinknek dokumentuma s egy kicsi szimbóluma. […] Abban a kis szabadcsapatban, mely Magyarországon egy szebb és jobb jövőért harcol, ebben a szép, reformáló harcban – kevés a nő. És azok között is sok a Kleopátra, a Szapphó, a szerepet játszó nők, a Júliák. De Lesznai Anna a társ, az igazi társ, és nemcsak társ, hanem bátor ember is. Bátor harcostárs. Az emberségével, a bátorságával ugyanazért harcol, mint a férfitársak, de a maga asszonyi érzéseivel. Itt a bátor asszony, kinél a bátorság nem új kalap, nem hisztéria, nem furcsa parfüm, nem kedv-lohasztó férfiaskodás. Embersége, emberi bátorsága egy asszonynak, aki már nemcsak úgy csinálja, de úgy is érzi az életet a maga asszonyi ereje szerint, mint mi”– írta a költő az Eltévedt litániák című verseskötetről.
A stafétát Lesznai Anna továbbadta, amikor bátorító támogatással vette körül Radnóti Miklóst és József Attilát, mert tehetségesnek tartotta őket.
Biztos ízlésű, érzékeny és rendkívül nyitott alkotóról van szó, aki nem érezte, hogy választania kellene a versírás és az iparművészet között. Mesekönyvet is írt, sőt egy regényt is, utóbbin harminc éven át dolgozott, leginkább az amerikai emigráció idején. A Kezdetben volt a kert című családregény a halála évében, 1966-ban jelent meg, és aki elolvassa, képet kaphat a körtvélyesi hétköznapok világáról.
Hímzéseket tervezett, egyike volt a magyar szecesszió ismert alkotóinak. Munkáit a jelentős művészcsoport, a Nyolcak tiszteletbeli tagjaként is bemutathatta, és mert a tervek mögé saját kis manufaktúrát hozott létre, áradtak hozzá a megrendelések. Sok falusi asszonynak adott így munkát, különösen a téli hónapokban. Párnáin, terítőin virágmotívumok és állatfigurák után falusi életképeket használt, mindezekre külföldön is nagy igény mutatkozott.
Egyike volt azon női alkotóknak, akik a népművészetet nem csupán ismerték és szerették, de megértették mélységét is. Hogy a levelekben, bimbókban, a kerekded formákban benne van valami ősi, minden élőlényt összekötő végtelen közösség, és egy az életet szolgáló szabályrendszer, amely minden korban érvényes, csak újra és újra fel kell mutatni. Őrizni kell és éltetni, szeretni és tisztelni.
Ő, aki valódi gondolkodó és érvényes alkotó volt, egész életében ezt tette.
Van még egy eleme ennek a népművészet iránti vonzódásnak. Lesznai Anna zsidó családban született, hosszú éveket töltött emigrációban, megélte a fajüldözés időszakát, és a magyar népművészet volt az a szál, amely a hazájához kötötte. Ez volt az otthon, a közösség, a kút, amelyből meríteni lehet.
Társaságába tartozott Kaffka Margit, Rippl-Rónai József, Balázs Béla, Lukács György. Őket a körtvélyesi kastélyban is vendégül látta, ahol a falubeliek valósággal rajongtak érte. A gyerekeknek édességet osztott, és ha megtudta, hogy a faluban valaki tüdőbeteg, nemcsak bőséges étkezést biztosított neki, de szinte kötelezte az illetőt, hogy hosszú órákat töltsön a birtok fenyőfái között, mert ott a levegőnek gyógyító hatása van.
Lesznai Anna háromszor ment férjhez, kétszer elvált, és egész életében nagy jelentőséget tulajdonított a szerelemnek. Megjelenésében sem volt konvencionális, hogy mást ne mondjunk, szinte mindig cigarettával a szája sarkában lehetett látni. Második férje volt a legismertebb, Jászi Oszkár, de ez a házasság sem tartott tovább öt esztendőnél. Négy fiút szült, kettő még életében meghalt. A kommün után 1930-ig emigrációban élt, onnan már harmadik férjével, a képzőművész Gergely Tiborral érkezett vissza. Aztán 1939-ben újra elmentek ketten, akkor már egészen New Yorkig. Lesznai különféle művészeti iskolákban tanított Amerikában, a hatvanas években már többször hazalátogatott. Végakarata szerint hamvait is hazahozták, és a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.
Szecesszió, art deco és hat nő, akiket érdemes megismerni | Magyar Krónika
Olvassa el a Szecesszió, art deco, népművészet – Női lélek, népi formák című új kiállításról szóló ajánlónkat is!
Kiemelt kép: Székely Aladár felvétele Lesznai Annáról. Forrás: Wikipedia
