Egy katonatiszt apa, aki valósággal megszállottja a szépségnek. Kertjében rózsákat gondoz, elmerülten gyönyörködik bennük, és feleségével együtt még cselédben, sőt a házhoz érkező mesteremberben sem tűri meg a csúnyát. Ilyen volt az esztétikai igény a győri Springholz családban, ahol hat gyermek nevelődött a szülők odaadó és áldozatkész figyelme mellett. Egyikük, Mariska, különleges tehetségnek ígérkezett a rajz területén. Hogy a kislány beválthassa a hozzá fűzött reményeket, a család Budapestre költözött, ott mégis csak jobbak az iskolák. A győri évekre azért még sok minden emlékeztette a famíliát, például kapcsolatuk egy bizonyos Jászai Marival, aki annak idején náluk szolgált szobalányként. (Szerencse, hogy elég szépnek bizonyult, ezért maradhatott.)
Így történt, hogy az akkor még az eredeti nevét használó Springholz Mariska lett az első nő, aki kitüntetéssel diplomázott a Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezdében.
Nem akárki volt a mestere, Székely Bertalan fogadta tanítványául, sőt szadai műtermében is vendégül látta, hogy a lánynak legyen hol festenie. Amikor a család anyagi helyzete megnehezült, Mariska tanítónői állást vállalt Szabadkán, de amint egy ösztöndíj lehetővé tette, visszatért a fővárosba, és tanult tovább. Tanult Londonban és Párizsban is, mindkét helyen erős hatások érték, megismerkedett a kortárs irányzatokkal. Lelkesen csatlakozott a Malonyai Dezső-féle népművészeti gyűjtőutakhoz is, amelyeknek az volt a célja, hogy összegyűjtsék a különböző tájak motívumkincsét.
Undi Mariskára elsősorban a kalotaszegi és a matyó népművészet volt nagy hatással, ezeket rögzítette rajzmappájába, és ezek jelentek meg később terítő-, csipke-, párna- és falvédőtervein, gyönyörű függönyei mintájában, majd az Uj Időkben látható ruhatervein is.
A gyűjtőutakon egy életre elköteleződött a népművészet mellett, és akkor tett szert tekintélyes tárgyi kollekciója első darabjaira is. Közben nővéreivel együtt megváltoztatta a nevét, bár mai ésszel az ember azt gondolná, azért keresgélhettek volna tovább. De akkoriban az undok szó még nemigen volt használatban, ezért a lányok Und községet választották névadóul. A név szerencsét hozott, hiszen 1904-ben a St. Louis-i világkiállításon ezen a néven szerepelt a díjazottak között.
Undi Mariska díjnyertes műve egy gyerekszoba volt, ami egyáltalán nem kézenfekvő, tekintve, hogy a tervező a magyar feminizmus egyik első aktivistája, aki rendszeresen publikált A nő és a társadalom című haladó folyóiratban is.
Modern és önálló nőként élt, kísérő nélkül járt társaságba, kalapokat és reformruhákat tervezett, utóbbiakat úgy, hogy azok alá ne kelljen fűzőt viselni, ami feleslegesen sanyargatja a női testet.
Nem érdekelték a konvenciók, és nem az volt a célja, hogy amint lehet, beevezzen a házasság biztonságos kikötőjébe. Ő inkább megvalósította és eltartotta önmagát. Ehhez képest egész életében foglalkozott gyerekjátékokkal, gyerekbútorokkal, illusztrációiban is rendszeresen visszaköszön ez a világ, és első terveinek egyike is ez a bizonyos díjnyertes gyerekszobabútor. Nemcsak bútor, hanem egész enteriőr, világoskék falakkal, behúzható függönyű gyermekággyal, a falra helyezett gobelinképpel. Volt benne kétajtós szekrény, meg polcos is, láda, pad, asztal, mindez olyan praktikus megoldásokkal, hogy a polcról a gyerek a lehető legkönnyebben húzhassa magához a kiválasztott játékot.
A világkiállítás után is több díjat nyert, így népi ihletésű fajátékait is nagy elismeréssel fogadta a szakma.
1908-ban egészen komoly megrendelést kapott a gödöllői művésztelephez kapcsolódó művésznő, felkérték, hogy készítse el az akkor épült Népszálló falfestményeit. A ma is meglévő épület (Dózsa György út 152.) az úgynevezett ágyrajáró munkások lakásgondjain enyhített. Azokéin, akik vidékről jártak fel dolgozni, és rendre meggyűlt a bajuk azzal, hol alhatnának hét közben.
396 hálófülke és 42 külön hálószoba volt az épületben, felvételi helyiség, poggyásztár, ruhatisztító szoba, olvasó- és játékszoba, majdnem háromszáz fős ebédlő a hozzá tartozó konyhával. Ide készültek Undi Mariska életképei.
Az egyiken a mezőkövesdi almavásár, a másikon juhászok, az előtérben lakodalmi kalács és ételt vivő gyerekek képe, az étkezőben aratási jelenet és mezítlábas libapásztorok. A vidék látványa az onnan a fővárosba érkező férfiaknak.
Másik hasonló megbízása során a budai Fehérkereszt Gyermekkórház kis betegeinek festett hatalmas mesejeleneteket a kórtermek falára, természetesen a népmesék közül választva a témákat.
Mariska maga is részt vett a képek festésében, nem csak előrajzolta őket. Létrára és zsámolyra állt, pedig ez nem volt egyszerű, ugyanis mozgássérült volt.Bár csak 1959-ben halt meg, élete későbbi időszakáról szinte semmit sem tudni. Az antikváriumokban időnként felbukkanó Magyar Kincsesláda című sorozatot is még a második világháború előtt készítette, ebben adta közre a néprajzi gyűjtések során megismert hímzéseket.
Szecesszió, art deco és hat nő, akiket érdemes megismerni | Magyar Krónika
Olvassa el a Szecesszió, art deco, népművészet – Női lélek, népi formák című új kiállításról szóló ajánlónkat is!
Kiemelt kép forrása: Wikimedia
