Néhány évvel ezelőtt Zubreczki Dávid városi sétáján vettünk részt; a pandémia sokadik hulláma épp csak átcsapott felettünk, és mi örömmel, hogy a program megtartható, de a szívünkben némi aggodalommal, az előírásoknak megfelelően maszkot öltve, a zsebünkben pedig védettségi igazolvánnyal követtük őt Óbuda utcáin. Amikor elértük a Szentlélek téren álló Szentháromság-szoborcsoportot, a sétavezető felhívta a figyelmünket arra, hogy a szép barokk alkotásban a csaknem háromszáz évvel ezelőtti járványügyi intézkedések egyikére is ráismerhetünk. 

A szoborcsoportot ugyanis az óbudai katolikus polgárok az 1739-es pestisjárvány elmúltával emelték. A ragályos kórban elhunyt a lakosság fele, és oltalomkérésként, a bűnbánat jegyében, emlékeztetőül (ki tudná szétszálazni a pontos indítékokat?) elhelyezték rajta az összes ismert szentet, aki a pestis okán szóba jöhetett: mások mellett az átlőtt oldalú Szent Sebestyént, a lábsebére mutató Szent Rókust és a nyakában a vezeklés jeléül kötelet hordó Borromei Szent Károlyt.

A barokk Szentháromság-oszlopok állítása gyakran kapcsolódott a járványvészekhez, és mivel a települések központi helyére kerültek, ma is látványosak. Értelmezésükhöz, a rajtuk álló alakok azonosításához azonban legtöbbször segítség kell, mint ahogy azokhoz a szobrokhoz is, amelyeket házak falába illesztve, szántóföldeken mentén vagy szőlővel telepített hegyoldalakban látunk. 

A Magyar Kertörökség és az Ars Topia Alapítvány közös kötete, a Szenthatározó éppen azért született, hogy „tudatosan és otthonosan járhassunk” az országban, és „értő módon olvashassuk a táj jeleit”, felismerjük a szentek tájait és a tájak szentjeit.

A kötet részletekbe menően tárgyalja, kiket is tartunk szenteknek, hogyan alakult a tiszteletük az évszázadok során, és mivel a szerzők tájépítészek, a legnagyobb hangsúly a tájban megjelenő szenttiszteletre esik, arra, hogy miként függenek össze a művelési ágak, a használati formák, az egyes mesterségek az adott helyen megidézett szentekkel.

A tájban összekapcsolódik annak minden eleme és alakítója: a felszínt, a környezetet és ezzel a látványt formálva az ember nemcsak nyomot hagy, de alkotótárssá is válik a teremtésben. Ennek a kapcsolódásnak kitüntetett pontjai a szentábrázolások, amelyekkel az ember mintegy megnyitja eget.

A könyvben számba vett hatvankilenc szent e szempont alapján határozódik meg: mi az a mozzanat a történetében, ami miatt az oltalma kérhető, és mik azok az attribútumok, amelyek alapján felismerjük őt.

Így, miközben némileg talán megmosolyogtató, egyszersmind érthetővé is válik, miért ül a háziállatokat védelmező Remete Szent Antal lábánál egy termetes disznó, miért van az utasokat oltalmazó szárnyas főangyalnál, Rafaelnél vándorbot, és miért hord magával vizesvödröt a tűzoltók védőszentje, Szent Flórián.

„A szakrális elemek elhelyezése és azok utólagos fenntartása híven jelzi a helyiek életfelfogásának és hierarchikus rendjének állhatatosságát” – olvassuk az előszóban, ezért nem is álljuk meg, hogy az óbudai szoborcsoporthoz visszatérve annak legújabb kori történetét ideidézzük. Az évszázadokig álló művet ugyanis az ötvenes években elbontották, szobrait múzeumba száműzték, építőköveit széthordták. Aztán az ezredforduló környékén a helyi polgárok, hagyományőrzők kezdeményezésére széles összefogással újraépítették, és ma pontosan ugyanúgy láthatjuk, mint a fekete halál elvonulásáról megemlékező egykori óbudaiak. Talán ez a történet mindennél jobban rávilágít, hogy miért volt itt az idő ennek a remek, hiánypótló kötetnek a megjelenésére.

Benkő Anna – Herczeg Ágnes – Sárospataki Máté: Szenthatározó. Ars Topia Alapítvány, 2023

Mit rejt a látható mögötti világ? – Kézikönyvet ajánlunk lelki utazáshoz | Magyar Krónika

Olvassa el Szenthatározó egyik szerzőjével, Herczeg Ágnes Möcsényi Mihály-díjas táj- és kertépítészel készült interjúnkat is!