Az elmúlt évek egyik legérdekesebb könyvmegjelenése volt, sajnos mégis kevés figyelmet kapott az 1933-ban született és 2010-ben meghalt műfordító, Bartos Tibor Állami boldogság című memoárjának Arany vasmacska című első kötete. Bartossal és emlékiratával, amelyet barátja, Réz Pál szerint Füst Milán szellemes mondatával – „Keveseket szerettem, azokat is utáltam” – lehetne összefoglalni, a nyomtatott Magyar Krónika magazin 107. számában foglalkoztunk: az Arany vasmacskában Bartos felidézi háborús élményeit (a folyamőrséghez behívott apja oldalán menekült Bajorország felé), a zűrzavaros koalíciós időket, a kommunista diktatúra kiépülését, a történelmi események árnyékában pedig elképesztő kalandjait az újpesti alvilágban, a cigány barátaival töltött éjszakákat, akik zenélni is bevették maguk közé az ügyes zongorista Bartost.
Elmeséli, hogyan lett belőle az Idegen Nyelvek Főiskolájának hallgatója, majd a Szépirodalmi Könyvkiadó lektorátusának tagja, aki nappal a kultúra magaslatain tartózkodott, esténként viszont az újpesti nyomortanyákon ürgepörköltet majszolt a romákkal. Bartos sokszor szinte sokkolóan őszinte hangnemben, izgalmasan idézi fel életét, fittyet hány illedelmességre, jóérzésre, nem kímél senkit kortársai közül. S akkor még nem beszéltünk a memoár különleges nyelvi megformáltságáról, utánozhatatlan stílusáról:
„dagonyázik a nyelv leganyagibb, legtrágárabb mély rétegeiben, hogy aztán ironikus-parodisztikus fordulattal deákos-tudálékos regiszterre váltson, megcsillogtassa hihetetlen műveltségét, kultúra- és történelemismeretét. […] Van, hogy egy-egy bekezdését többször is át kell rágni, hogy megértsük: szójátékok és szószülemények, nyakatekert megfogalmazások tömkelege nehezíti az olvasást. De annyira élvezetes Bartos kis zenéje, hogy ezt kicsit se bánjuk” – írtuk akkor a könyvről.
Az Állami boldogság második kötete, a Budapesti lektúra a napokban jelent meg a csíkszeredai Bookart Kiadó gondozásában.
„Nem volt egyszerű folyamat, amíg kiadtuk ezt az egyedülálló korrajzot – árulja el lapunknak Hajdú Farkas-Zoltán író, az Állami boldogság szerkesztője. – Bartos nem nagyon beszélt az ismerőseinek arról, hogy memoárt ír, halála után a Holmi közölt belőle két részletet, amelyek felkeltették az érdeklődésemet. Hosszú időn át kutattam, hogyan lehetne felvenni a kapcsolatot a jogörökössel, végül eljutottam az időközben megszűnt Holmi egyik szerkesztőjéhez, Várady Szabolcshoz, ő adta meg a műfordító féltestvérének telefonszámát, akit azonban fél évig hiába hívtam. Míg aztán egyszer felvette a telefont, és kiderült: épp azon a környéken nyaral, mint én. Így találkoztunk, így jutott el hozzám a kézirat – mintha sorsszerű lett volna a dolog. Várady Szabolcs javasolta azt is, keressem meg Bartost közelről ismerő Takács Ferenc irodalomtörténészt és műfordítót, aki aztán lektorként és jegyzetíróként működött közre a szöveg feldolgozásában.”
Hajdú hozzáteszi: hatalmas méretű kéziratról van szó, az Arany vasmacska és a Budapesti lektúra után most fejezi be a Teaház című harmadik rész szerkesztését, amely kétszer négyszáz oldalon jelenik majd meg. Nagy munka volt a szerkesztés, de örömteli, hiszen szenvedéllyel végezte: Hajdú szerint az Állami boldogság olyan mű, aminek stílusában, őszinteségében nemigen van párja a magyar irodalomban.
Sok érdekességet tartogat az 1956-os forradalom napjaiban záruló Arany vasmacska után a korai Kádár-rendszer idején játszódó, a hetvenes évekig tartó Budapesti lektúra is: ebben az időben Bartos az Európa, majd a Helikon Kiadó munkatársaként dolgozott. Mint Hajdú elmondja, Bartos részletesen ír benne arról, amire egy rendszerváltás utáni írásában is utalt: beszervezte őt az állambiztonság, amikor egy Magyarországra látogató londoni újságíró mellé beosztották kísérőnek.
„Szőnyei Tamás kutatásaiból is tudjuk, hogy Bartos nem ártott senkinek, nem tett eleget annak, amit tartótisztjei tőle elvártak – vagy nem úgy tett eleget, ahogy elvárták. Emlékiratát olvasva nyilvánvalóvá válik: hiba lenne megítélni beszervezése miatt. Élesen szemben állt a rendszerrel, nem volt hajlandó kompromisszumokra, amelyeket pályatársai többsége természetesnek vett, nem ismerte el magára nézve kötelezőnek – erre utal az emlékirat címe is – az állami boldogságot” – hangsúlyozza Hajdú.
A Budapesti lektúrát március 28-án 17 órakor az Írók Boltjában mutatják be, Hajdú Farkas-Zoltánnal és Takács Ferenccel Kőrizs Imre beszélget majd, Horváth Kristóf színművész pedig részleteket olvas fel a könyvből. Ezen a linken pedig bele lehet olvasni a kötetbe.
Kiemelt fotó: MTI/Ruzsonyi Gábor
