Márk gyermek volt Jézus halálakor és feltámadásakor. Özvegy anyja az első jeruzsálemi keresztények rendelkezésére bocsátotta a házát, Diós István A szentek életében leírja, hogy vannak tudósok, akik valószínűnek tartják, hogy ebben a házban tartották az utolsó vacsorát, és itt készültek az apostolok a pünkösd ünnepére is. Eszerint a Getszemáni-kert is Márk anyjáé lehetett, így Márk is ott aludt azon az éjjelen, amikor Jézust elfogták. Ahogy evangéliumában olvashatjuk, minden tanítványa elmenekült ,,egy ifjú követte, meztelen testét csak egy gyolcslepel fedte. Amikor meg akarták fogni, otthagyta a gyolcsleplet, és meztelenül elfutott” (Mk 14,51-52). Ez a részlet magára a szerzőre, Márkra utalhat.
Márk az elsők között keresztelkedett meg, nagybátyja Barnabás, valamint Pál és Péter apostol segítőtársa volt apostoli útjaikon. Az Apostolok cselekedeteiben több néven is szerepel, mivel János a zsidó, Márk a görög neve. A hagyomány az alexandriai egyház alapítójaként tiszteli, ő volt a város első püspöke. Április 25-én szenvedett vértanúhalált, legendájában olvashatunk arról, hogy a kivégzése előtti éjszaka az Úr angyala így szólt hozzá:
„Íme, a neved fölvétetett az élet mennyei könyvébe, és emlékezeted nem halványul el soha. Mert társa lettél az égi erőnek, amely lelkedet az égbe vezérli, és részed lesz az örök világosságban.”
Márk ezt hallva az Úrhoz imádkozott, aki megjelent neki úgy, ahogyan a tanítványai között járt és ahogyan Márk is ismerte. Másnap Márk lelkét az Úr kezébe ajánlva halt meg. Ereklyéit később Velencébe vitték, így vált Szent Márk Velence védőszentjévé.
A magyar néphagyományban Márk evangélista ünnepe a búzaszentelés napja volt. Bálint Sándor Ünnepi kalendáriumából megtudjuk, hogy április 25-én már a pogány Ambarvalia ünnep során körmenetet tartottak a rómaiak, amelynek részeként áldozatot ajánlottak a vetés megóvásáért. A körmenet szokását vették át a keresztények, természetesen az ünnep pogány elemeit elhagyva. A búzaszentelés szertartása az egész keresztény világban elterjedt, hazánkban a középkorban már szokásban volt. Általában Márk-nap délelőttjén vagy az ünnep utáni vasárnapon tartották. A búzaszentelés a határjáró körmenetek közé tartozott, a pap a hívekkel énekelve vonult a földekre, hogy megáldja a vetést.
Dömötör Tekla Magyar néprajzában olvashatunk arról, hogy ezen az eseményen a település teljes közössége részt vett. A Mindenszentek litániáját imádkozó és éneklő tömeg megkerülte a templomot, majd kivonult egy közeli búzaföldre, ahol a pap megszentelte a vetést. A legények kereszteket, lobogókat vittek magukkal, amelyeket a szentelés alatt a lányok a magukkal hozott zöld búzakoszorúkkal megkoszorúztak. A szertartás végén mindenki tépett a megszentelt búzavetésből. A férfiak kalapjuk mellé tűzték, a nők pedig imádságoskönyvükbe tettek egy-egy szálat, de sokan egész marokkal vittek haza belőle.
A szentelt búzát sok mindenre használták, szétszórták a szántóföldön, hogy jó termést hozzon, beletették a kovászba, hogy a kenyér szebben keljen, a baromfi alá szórták, hogy védje őket, zöld takarmányba tették, hogy az állatok ne fúvódjanak fel, koszorú formájában a szántóföld négy sarkába helyezték jégverés ellen, a beteg feje alá tették, hogy meggyógyuljon.
A népi hit még a szentelt búza füstjének és a megfőzött levének is gyógyító erőt tulajdonított, az imakönyvben tartott búzaszálról pedig úgy vélték, gonoszűző ereje van.
A naphoz időjárás- és termésjóslás is kapcsolódott, valamint alkalmas időpontnak tartották a mák és az indás növények vetésére. „Ha megszólal a pacsirta, a béka, jó termést várhatsz, ellenben ha hallgat a fülemüle, akkor változékony lesz a tavasz” – tartotta az időjárásjósló regula. Úgy vélték, Márk napja után már mezítláb is lehet járni, mert a földet szentelés érte, és így nem kell a felfázástól tartani.
Kiemelt fotó: Szigetváry Zsolt/MTI
