Amikor a 100 éves jubileumát ünnepelte a mozi 1995-ben, készült egy francia dokumentumfilm, amelyben jelentős személyiségeket kérdeztek meg, mi szerintük a film lényege. Az egykori francia elnök, Francois Mitterrand azt felelte, hogy bár nem jut eszébe a film címe, a mozi esszenciáját egy jelenettel tudná kifejezni: egy lány egy körhintán önfeledten kacag, egy fiú ül mellette, néha összeérnek, néha kicsit távolabb kerülnek egymástól, pörögnek, érződik a kettejük közötti szerelem, a színésznő arcán pedig a spontaneitás, ahogyan az egyik pillanatban szomorú, a másikban nevet.
Ez a lány Törőcsik Mari volt a Körhinta emblematikus képsoraiban. François Truffaut pedig, aki akkoriban még kritikusként dolgozott Cannes-ban, dühös cikket írt arról, miért nem Törőcsik Marinak ítélték a legjobb női alakítás díját és miért nem Fábri Zoltán 1956-os klasszikusa nyerte az Aranypálmát.
A színésznő ekkor még csak huszonegy éves volt, sokan sejtették, hogy hatalmas karrier áll előtte, de azt talán kevesebben, hogy a magyar filmtörténelem egyik legmeghatározóbb jelensége lesz, mindezt elismerések sokasága igazolja: kitüntették a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel, emellett háromszor ítélték neki oda a Kossuth-, kétszer a Jászai Mari- és a Balázs Béla-díjat.
Olyan klasszikusokban láthattunk, mint Makk Károlytól a Szerelem, Gárdos Pétertől a Szamárköhögés, de az említett Körhinta után több további alkalommal dolgozott együtt Fábri Zoltánnal: A Pál utcai fiúk 1968-as adaptációjában Nemecsek édesanyját alakította, az Édes Annában pedig a címszereplőt.
A nagyvászon utoljára Mészáros Márta Aurora borealis – Északi fény című drámájában láthattuk – amely egyébként a legendás rendezőnő utolsó filmje is –, ebben egy haldokló, az élettől búcsúzó édesanyát játszott. Ennél szebb és líraibb lezárása pedig aligha lehetett volna az életművének.
Kiemelt fotó: MTI
