Állni a hajnali napfelkeltében a Gerecse egyik sziklás kilátópontján, hallgatni a Bakony rengetegében a madarak énekének bábeli zűrzavarát, déli harangszóra elérni a Zemplén egyik aprófalvát vagy a megfáradt vándor számára oázissal felérő falusi italboltok egyikében beszélgetni a helyi erőkkel; mind-mind olyan élménnyel gazdagítja az Országos Kéktúra teljesítőit, amely a nyilvánvaló belső utazáson túl a haza fogalmának újraértelmezését is felkínálja. 

Sokféle oka lehet annak, ha valaki arra vállalkozik, hogy rálép a világ egyik legszebb túraútvonalává nyilvánított kék ösvényre, hogy Hollóházától az Írott-kőig vagy ellenkező irányban, a Kőszegi-hegységtől a Zemplénig, esetleg tetszőleges sorrendet választva legyen részese egy életre szóló kalandnak. Az egyik ösztönző a természet nyilvánvaló szeretete, a túrázás régóta meglévő passziója.

Ám akadnak olyan inspiráló erők is, amelyek a mindennapi taposómalomból való menekülés, a kiégéstől való félelem vagy önmagunk megismerésének, hovatovább lelkünk gyógyulásának vágya hajt. Burger Barnát, a szakmailag sikeres és elismert fotográfust is inkább az utóbbi szándékok terelték rá az útra, bár ahogy sokunk számára, úgy számára is Rockenbauer Pál legendás sorozata, az 1979-ben forgatott Másfélmillió lépés Magyarországon jelentette mindennek az alfáját. 

A Magyar Természettudományi Múzeum kupolacsarnokában megrendezett kiállítás terébe kétféle látogató tud csak belépni. Egyfelől olyanok, akik már megtapasztalták a kéktúra misztériumát, őket egyből nosztalgikus érzések kerítik hatalmukba. Másfelől pedig olyanok, akik minden bizonnyal a tárlatot látva fognak kedvet kapni a kéken való vándorláshoz. Az átélés képességét ugyanis jelentősen segíti a tárlat koncepciója, amely szemben a hagyományos fotókiállítások megszokott enteriőrjeivel, jól illeszkedik az idén kétszázhuszonkét éves intézmény szemléltető és élményalapú kiállításaihoz. 

A klasszikus módon reprezentált fotográfiák mellett találkozhatunk a kupolacsarnok terében elhelyezett, textilre nyomtatott képekkel ugyanúgy, mint installatív elemeken látható felvételekkel. Sőt kifejezetten ötletes megoldás, hogy a fotók egy részét, illetve Burger Barna saját szövegrészleteit a múzeum használaton kívüli lepkedobozai és tárlói keretezik. Emellett interaktív elemek, az erdők és a mezők hangjai, valamint egy monitorfal váltakozó felvételei segítik a befogadást. A kiállítás ugyanúgy tetszőleges módon barangolható be, mint maga az Országos Kéktúra: magunk által megválasztott sorrendben vagy a földrajzi tájegységeket egymás után követve. Én azonban azt javaslom, hogy úgy járjuk be az anyagot, ahogy Burger Barna Rockenbauer Pálékhoz hasonlóan tette: keletről nyugat felé haladva.

Vándorlásai során nemegyszer szegődött Burger mellé sok évtizedes jó barátja, az azóta ugyancsak elhunyt Kőrösi Zoltán író. A fotográfus 2015-ben megjelent, a mostani kiállítással azonos című Kékvándor albuma szövegét is közösen jegyezték, az onnan vett szövegrészletek pedig megkerülhetetlen sorvezetői a tárlatnak.

„Ha a Kéktúrán gyalogolsz, gyökereken és köveken taposol, sárba toccsansz, port versz fel, csalánban lépkedsz, aszfaltos útszélen poroszkálsz, akkor Magyarországgal beszélgetsz. Az országgal, amely akkor már haza, és megmutatja magát. Befogad, miközben megismertet magaddal is. Időről, tapasztalatokról, célokról beszél.”   

A Kékvándor kiállítás a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ szakmai közreműködésével jött létre a Magyar Természettudományi Múzeumban. Arról az intézményről beszélünk, amely éppen Burger Barna és a Capa-központot jelenleg is vezető Kőrösi Orsolya közös ötlete nyomán született 2013-ban. A tárlat egyszerre állít emléket egy kiváló embernek és nagyszerű fotográfusnak, miközben ösztönző erővel hat az Országos Kéktúra bejárására. Mert ha rálépünk a kékre, és végigjárjuk az utat, az minden bizonnyal életünk legjobb döntései közé fog tartozni. 

Burger Barna: Kékvándor. A kiállítás a Magyar Természettudományi Múzeum kupolacsarnokában tekinthető meg október 31-éig. Kurátor: Csizek Gabriella.

Fotók: Burger Barna