Nézd meg az apját… Ilyen mondás nincs, pedig valami hasonlóra szükség volna. Ahhoz ugyanis, hogy a méltán a legnagyobb magyarként emlegetett Széchenyi István életművét helyesen értelmezzük, ismernünk kell apja történetét is. Történetét és jelentőségét. Széchényi Ferencről van szó, aki a nevét két é-vel írta, és példát mutatott gyerekeinek a közügyek iránti elkötelezettségben.
Legkisebb gyermeke, István nevű fia, a házassága történetét is szinte lemásolta, hiszen a Crescence-szerelem előtt ő is a sógornőjébe, Pál nevű bátyja feleségébe volt szerelmes. Apjával is ez történt. Beleszeretett Festetics Juliannába, aki tizenkilenc évesen ment nőül Széchenyi Józsefhez, majd néhány év múlva megözvegyült. (József egy vadászaton leesett a lóról, és belehalt sérüléseibe.) Mindkét család hevesen ellenezte, hogy sógorságból házasságot kössenek, végül pápai engedélyre is szükségük volt, ám ők ketten nem tágítottak.
A házasságból hat gyerek született, és minden fennmaradt forrás ideálisnak írja le a legnagyobb magyar szüleinek kapcsolatát. Együtt tettek hosszabb utazásokat, és Festetics Julianna a gyermeknevelésbe is bevonta a férjét, ami akkoriban ritkaságnak számított. Több nyelven beszélt, sokat olvasott, különösen érdekelte a minerológia, ezért saját ásványgyűjteményt hozott létre. Igazi hazafi volt, azt akarta, hogy a gyermekei beszéljenek magyarul, ezért magyar dajkát választott melléjük. A kis István dajkáját Kőműves Évának hívták, és az ő segítségével írt a kis Stefferl egy magyar versikét anyja köszöntésére.
Széchényi Ferenc a család gyarapodása közben volt királyi kerületi biztos, helyettes horvát bán, helyettes főkamarásmester, de a legfontosabb tette, amiről ismerik, mégsem egy hivatalos cím vagy rang: ő alapította a Nemzeti Múzeumot, és az ő könyvgyűjteménye vetette meg az Országos Széchényi Könyvtár alapjait. Gyermektelen nagybátyjai halála után egyre nagyobb vagyon ura lett, igyekezett jól sáfárkodni vele. Támogatott művészeket és tudósokat, többek között Csokonait, Batsányit, Tessedik Sámuelt. Fia 1825-ös nagy felajánlását nem érte meg – 1820-ban halt meg –, de ezek alapján valószínűleg támogatta volna.
Az idősebbik Széchényi egyszerre volt odaadó alattvalója a császárnak és motorja a magyar fejlődésnek, ami ugyancsak ismerős motívum fia életéből. Szolgálta Mária Teréziát majd II. Józsefet, végül II. Lipótot, de egy idő után belefáradt, hogy az udvar és a magyar nemesség viaskodásában két tűz közé került. Különféle betegségek és súlyos depresszió nehezítette élete utolsó éveit, ezt örökölhette a fia is.
Kiemelt fotó forrása: pestbuda.hu
