Családi tűzfészek (1979)

Mielőtt Tarr Bélának kialakult volna az a jellegzetes stílusvilága, amely végül a Sátántangóban csúcsosodott ki, a pályája elején az úgynevezett Budapesti iskola képviselője volt. Az említett mozgalom lényege az volt, hogy az alkotók a dokumentarista elemek vegyítésével állítottak tükröt a rendszer visszásságaival kapcsolatban, olyan problémákat megfogalmazva, amelyeket hagyományos játékfilm esetében nem lett volna lehetőségük. 

Az egyébként mindössze hat nap alatt, barátok segítségével és amatőr színészek közreműködésével leforgatott film egy munkásosztálybeli, lakhatási problémákkal küzdő családról szól, amelyben mindennaposak az indulatos viták, mindez pedig csak fokozódik, amikor hazatér a kötelező katonai szolgálatát töltő férj.  

Tarr Béla neve kapcsán nyilvánvalóan senki nem lepődik azon, hogy a Családi tűzfészek egy rendkívül nyomasztó alkotás, azonban tűpontos képet fest a teljesen élhetetlen és diszfunkcionális kapcsolatokról, illetve magáról a múlt rendszerről. 

És jó hír azoknak, akiket a rendezőre jellemző maratoni játékidő rettentene vissza, hogy ezt a társadalmi látleletet alig másfél órában fogalmazta meg.  

Bizalom (1980)

Gyakori eszköz volt a rendszerváltás előtt, hogy az alkotók úgy fogalmaztak meg társadalomkritikát a saját jelenükkel kapcsolatban, hogy a történetet egy korábbi korszakba ültették át, így ugyanis a cenzorok nehezebben tudtak fogást találni rajtuk. Jancsó Miklós Szegénylegényekétől kezdve számtalan példát találni erre, Szabó István is ezt tette a főművében, a Mephistoban, miként az egy évvel korábban bemutatott Bizalomban is.

A történetben a második világháború végén egy nőnek (Bánsági Ildikó) illegalitásba kell vonulni új személyi okmányokkal azt követően, hogy a férjét államellenes, baloldali tevékenysége miatt letartóztatják. Az asszonynak Bíró János erdélyi menekült (Andorai Péter) házastársaként kell kiadnia magát, utóbbi azonban a meghurcolt múltja miatt rendkívül zárkózott és gyanakvó mindennel és mindenkivel szemben, ez a üldözési mánia pedig a kényszerkapcsolatukat is megmérgezi. 

A film tehát a címével ellentétben éppen hogy a bizalmatlanságról szól, mindezt pedig rendkívül paranoid hangvételben fogalmazza meg Szabó István. 

El is nyerte vele 1980-ban a Berlini Filmfesztiválon a legjobb rendezőnek járó díjat, illetve Oscarra is jelölték, utóbbit nem kapta meg, két évvel később azonban az említett Mephisto esetében kárpótolta az Akadémia. 

Egymásra nézve (1982)

Miként Szabó István kapcsán emlegettük, a rendszerváltás előtt sok alkotó úgy fogalmazott meg társadalomkritikát, hogy azt egy korábbi berendezkedésen keresztül ábrázolta. Nos, Makk Károly jóval bátrabb módon, az 1982-es alkotásában a saját jelenén keresztül ábrázolja a kommunizmus élhetetlenségéről, ráadásul 56-ról sem úgy beszél, ahogyan akkoriban elfogadott volt. És ha mindez nem lenne elég, az Egymásra nézve az egyetlen olyan alkotás a korszakból, amely egy leszbikus szerelmi kapcsolatot mutat be. 

Mindezek után nem meglepő, hogy Kádár János szerint egyetlen film sem ártott többet Magyarországnak, el is lehetetlenítette, hogy Oscar-díjra jelöljék. 

A tragikus történet főszereplője egy szabadelvű újságírónő, aki folyamatosan gyűjti a parazsat a fejére. Az egyik riportjában például megírja, hogy a lerészegedett párttársak egy termelőszövetkezet szervezése alkalmával milyen gaztetteket pletykáltak el neki, emellett a forradalomról is méltató cikket ír és folyamatosan küzd a másság elfogadásáért. Aztán, amikor az egyik kolléganőjével viszonyba kezd, annak agresszív férje a politikai befolyását is beveti, hogy bosszút álljon. 

Nem egy kellemes szombat délutáni romantikus filmről van tehát szó, de már csak a különlegessé miatt is megkerülhetetlen darab a magyar mozgókép történetében, hát még Makk Károly életművében. 

Egy nap (2008)

Szilágyi Zsófia első és mindez idáig utolsó nagyjátékfilmje egy családanya (Szamosi Zsófia kiváló alakításában) huszonnégy óráját mutatja be a lehető leghétköznapibb szituációkon keresztül: láthatjuk, ahogyan a szalad a gumitoron a leejtős járdán guruló fiai után, iskolába, különórákra viszi a kölyköket, a családi kötelezettség mellett a munkahelyén is igyekszik helytállni és közben egyre inkább erősödik benne a gyanú, hogy a férje megcsalja. Az Egy nap a román újhullám hiperrealista stílusában képes mély drámai hatást elérni ezeken a végtelenül átlagos pillanatokon keresztül és bár a történet Budapesten játszódik, olyannyira univerzális kérdéseket fogalmaz meg, hogy a világ bármely pontján érhető és átélhető. Ezt jelzi az is, hogy több nemzetközi elismerés mellett Cannes-ban el is nyerte a kritikusok FIPRESCI-díját. 

Szamosi Zsófia: Már nem kérdőjelezem meg azt, amilyen vagyok | Magyar Krónika

A színésznővel a művészet szerepéről, az önfelszabadítás vágyáról, elmaradt felkérésekről is beszélgettünk.

A feleségem története (2021)

Miután Enyedi Ildikó Arany Medve-díjat és Oscar-jelölést kapott a Testről és lélekről című drámájával, nem akármilyen kapuk nyíltak meg előtte: mintegy három és fél milliárd forintból, német, magyar és olasz koprodukcióban, nemzetközi sztárokkal dolgozhatta fel Füst Milán irodalmi Nobel-díjra jelölt regényét. És miként a könyv, úgy a film is a párkapcsolatok teljes érzelmi skáláját bemutatja a meghitt, gyengéd pillanatoktól kezdve a dühöngő féltékenységig és az állandó gyanakvásig egy holland hajóskapitány és egy fiatal francia nő viszonyán keresztül. 

Az adaptáció azonban nem teljesen váltja be az ígéretét, de kezdjük a pozitív aspektusokkal. 

Az 1920-as években játszódó történet díszletei lenyűgözőek és elképesztően korhűnek hatnak, mindez az Eufória című sikersorozattal vagy Sam Levinson kiváló drámájával, a Malcolm és Marie-vel  Hollywoodban is szupersztárrá vált Rév Marcell operatőr kameráján keresztül új dimenzióval gazdagodik. Gijs Naber kiváló a hajóskapitány szerepében, Léa Seydoux-nak pedig olyan erőteljesen a kisugárzása, hogy megértjük azokat a férfiakat, akik meghalni is képesek lennének érte.

Ugyanakkor bár a katarzis nem marad el, a drámai hatás vitorlájából újra és újra kifújja a levegőt az olykor elképesztően lassan csoszogó, csaknem három órás játékidő. Egy ügyes vágóval mestermű lehetett volna, de így is egy bőven korrekt feldolgozás.

Kiemelt kép: A feleségem története (Forrás: Mozinet)