Új fesztiválon öltöznek fénybe a szentendrei Skanzen épületei

A szentendrei Skanzen egyszerre múzeum, élménytár és közösségi tér, ahol már eddig is számos innovatív megoldással találkoztunk. Most a programkínálatuk bővült egy új zenei és művészeti fesztivállal. Hogyan merült fel a Kandela ötlete?

A Skanzen tájegységeinek épületállománya, berendezési tárgyai adottak, de új témákkal, eszközökkel folyamatosan változtatunk a bemutatásuk módján, hogy a látogatók számára mindig újat nyújthassunk. Sokáig nem vettünk részt a Múzeumok éjszakája rendezvénysorozaton, hiszen ennek a hatalmas területnek az éjszakai megvilágítása komoly logisztikát igényelne.

Tavaly azonban tettünk egy próbát, és egy nagyon jó hangulatú, kedves, családias rendezvény kerekedett, amelynek részeként az új Erdély tájegység városi főterén fénybemutatóra is sor került. Ez nemcsak nagyon sikeres volt, de rögtön felvetette a kérdést, milyen lehetőségeket rejtenek még magukban a Skanzen terei és felületei a fényfestésre.

Horváth László a PajtaKult kulturális és a Fonó ügyvezető igazgatója vetette fel az ötletet, mi lenne, ha ennek megválaszolására egy igazi, nagy programot szerveznénk, amelynek eredményeként a szentendrei Skanzen, a Fonó, a PajtaKult és a fényfestők együttműködésében május 31-én és június 1-jén rendezzük meg a Kandela – Skanzen más fényben fesztivált.

Ez azt jelenti, hogy a látogatók éjszaka is a Skanzen területén maradhatnak?

Igen, mindkét nap éjjel 2-ig tart nyitva a múzeum, elsősorban az Erdély , a Felső-Tiszavidék és a Felföldi mezőváros tájegységben lehet majd barangolni, ezek építményeit festik majd meg fénnyel. Azért is nagyon különleges ez az alkalom, mert miközben a fénnyel nem szennyezzük az épületeket, nem bontjuk meg a kinézetüket, a Skanzen olyan elemeit is meg tudjuk mutatni, amelyeket nappal, a szokásos nyitvatartás mellett nem. A fesztiválon ugyanis a látogatók azt is átélhetik, milyen lehetett a hagyományos életmód egy településen, amikor még kezdetleges világítóeszközöket használtak. A fesztiválon a fényalkotások mellett koncertek, táncház és különleges dunakanyari bor- és gasztronómiai kínálat is várja az érdeklődőket.

Milyen további rendezvényekre számíthatunk idén?

Már túl vagyunk a nagy fesztiváljaink egy részén, a márciusi huszáros hétvége 9200 embert, húsvéti rendezvényünk 13 000 embert vonzott, úgy érezzük, hogy a látogatók számát illetően most kezdünk visszaállni a covidjárvány előtti időszakra. A programkavalkád természetesen nyáron is folytatódik, június 22-ére, a Múzeumok éjszakájára a tánc mint élő örökség bemutatásával készülünk a tűzugrás és egyéb, Szent Iván-éji népszokások felelevenítése mellett. Augusztus 20-ra négynapos ünnepi forgatagot szervezünk. Szeptemberben tartjuk a Közösségek Hete című  fesztivált, majd szokás szerint a Szent Márton-nappal zárunk.

Említette, hogy keresik azokat az eszközöket, amelyekkel nemcsak felkelthetik és fenntarthatják a látogatók érdeklődését, de a tudás átadására is alkalmasak.

Igen, nagyon fontos például, hogy egyéni történeteket jelenítsünk meg, hogy a látogatók valódi kapcsolatokat találjanak az épületekhez, az adott településhez, történelmi korszakhoz, az itt élt emberekhez. Az élő történelmi előadás egyre nagyobb szerepet játszik a múzeum interpretációs eszköztárában, és olyan nemzetközi szintű szakmai visszajelzést is kaptunk, hogy a színjátszóink által előadott életképek sokkal hitelesebbek mint például az Angliában tartott bemutatók, ahonnan ez a technika elterjedt. Ennek oka, hogy mi nemcsak a ruhákra és az eszközökre figyelünk oda, hanem arra, hogy tudáselemeket is átadjunk a valós történeteken keresztül.

A látogatók most már az Erdély, a Balaton-felvidéki és a Felföldi mezőváros tájegységünkben is találkozhatnak az élő történelem szereplőivel.

Az élmények megteremtésére és a tudás átadására – akár interaktív módon, játékos formában – nagyon széles a repertoárunk, és az új, valamint a hagyományos megoldások szerves egységet képeznek.

A fesztivál látogatói biztosan kedvet kapnak, hogy később a többi tájegységet is felfedezzék. A természetes hangulata teszi erre is alkalmas helyszínné a Skanzent?

Feltétlenül, hiszen nem véletlen talán az sem, hogy rengeteg történelmi témájú vagy régebbi korokat bemutató filmben szerepel. Az az épített környezet, ami itt a Pilis lábánál, a Dunakanyar ölelésében található, egyszeri és megismételhetetlen. A kilenc tájegység a több mint 350 épülettel, egészen más hangulatot ad egy fesztiválnak, mintha egy stadionban vagy koncertteremben lennének.

Ez az emberközeliség a Skanzen titka, és hangsúlyozzuk is, hogy a paraszti életmódra a holisztikus világszemlélet volt jellemző, amikor az ember és az épített környezet, valamint a körülötte élő növény- és állatvilág még harmóniában létezett.

Ez elveszett a modern világban, az emberiség kizsákmányolja a környezetét. Itt a szabadban, a zöldben a környezeti fenntarthatóság szemléletével lehet szórakoztatni, ezért nagyon jó helyszínt jelent például a Kandela fesztivál számára is. De mondok egy másik példát is: a nagyközönség egy kicsikét meghökkent, amikor év végén bezártuk az állattartó tanyát. Állatsimogató helyett egy korszerű kiállítási egységet szeretnénk létrehozni a helyén, amely egyszerre kínál minden korosztály számára a környezeti fenntarthatósággal kapcsolatos és archaikus tudást. Mostanában ugyanis sokszor szembesülök azzal, hogy milyen nagy igénye van az embereknek a régi tudás visszatanulására.

A kérdés már régóta nem pusztán az a Skanzen számára, hogy a múlt emlékeit hogyan lehet begyűjteni és utána bemutatni, hanem hogy azt az évszázadok során kikristályosodott tudást, amely itt fellelhető, milyen eszközök segítségével lehet átadni a ma emberének, hogy annak segítségével életminőség-javulást érhessen el.

Mondana erre példát?

Természetesen. Kevesen tudják, de a vörösiszap-katasztrófa után a mi gyűjteményeinkből válogatták ki azokat az épületeket, amelyek díszítőelemei és szerkezeti rendje alapján tudták újjáépíteni a megsemmisült házakat.

Vagy például a Balaton-felvidékről írt egy polgármester, hogy szeretné, ha a település egykori szokásait közösségi élményként fel lehetne eleveníteni, és azt kérdezte, van-e ehhez az adattárunkban egy-két generációval korábban tőlük gyűjtött anyag – néhány hónap múlva képeket kaptam tőle, hogy az általunk javasolt úrnapi körmenetet meg is rendezték a faluban, és nagy sikert aratott.

Vagy például a Zemplén vármegyei Hejce, egy apró, 80-90 fős település lakói a kutatásaink révén tudták meg, hogy az épületeik milyen értéket jelentenek. De az egyes ember esetében is lehet példákat mondani. A világjárvány alatt kiderült, hogy az ellátórendszerek mennyire sérülékenyek, és az emberek nem rendelkeznek azzal a tudással, amely akár a túlélést is jelentheti. Ebben az időszakban sokan kezdtek el kenyeret sütni.

Most számos olyan tanfolyamunk van, amelyeken népi mesterségeket lehet elsajátítani, ezekre mindig három-négyszeres a túljelentkezés.

De sokat mond az is, hogy a békásmegyeri nagy lakótelepről járnak ki emberek, hogy a mi úgynevezett közösségi kertjeinket – ami azt jelenti, hogy a múzeumból kihasítottunk erre egy kis részt – megműveljék, zöldségeket termeljenek maguknak. Ezek az alkalmak jók arra is, hogy a résztvevők egy kis közösséget hozzanak létre.

Ezzel tulajdonképpen aktuális kihívásokat is megválaszolnak?

Igen, legutóbb a demenciaprogramunkért kaptunk egy nagy elismerést Bécsben, a társadalmi felelősségvállalás benne van a repertoárunkban. Nem véletlenül.

A falusi társadalomban mindenkinek megvolt a szerepe, a feladata és az is, hogy mikor, hogyan segítik egymást.

A mai társadalomban sajnos azt látjuk, hogy sokan perifériára szorulnak, elmagányosodnak, és nincs meg az a közösségi háló, ami fenn tudná tartani őket. Júniusban például integrált tábort tartunk, ahol ép és sérült fiatalok lehetnek együtt, ami olyan élményt szokott jelenteni mindenkinek, ami a társadalmi szolidaritáshoz alapvető. A közösségvállalásnak most nagy hiányát szenvedjük, ezért itt, a Skanzenben igyekszünk ezt is visszatanítani az embereknek.

Ehhez az irányhoz kapcsolódnak azok a tematikus kiállítások is, amelyek a történelmi traumákkal foglalkoznak?

Igen, és ezzel a témával továbbra is kiemelten foglalkozunk, augusztus 18. és 23. között adunk helyet a Szabadtéri Múzeumok Európai Szövetsége 31. kongresszusának, amelyen kifejezetten arról fogunk tárgyalni, hogy a szabadtéri múzeumok hogyan tudják segíteni a társadalmat a különböző történelmi-társadalmi traumák feldolgozásában.

Úgy érezzük, hogy zsákutca az a szemlélet, hogy a skanzen egyenlő a népművészettel és folklórral, vagy hogy csak az lenne a feladata, hogy romantikus képet fessen, hiszen a magyar parasztság élete sem mentesült a holokauszt, a málenkij robot, a sváb kitelepítés, az erőszakos téeszesítés vagy éppen az elcsatolás traumáitól, amelyekről bizony még mindig nem vagy nem eleget beszélünk.

Maga az Erdély tájegység is azért született, hogy segítsük a traumafeldolgozást. Amikor például megnyitottuk a hidasi házunkban a sváb kitelepítésről szóló tematikus kiállítást, túlélőket is meghívtunk. Mikor megkértem, mondják el, ami velük történt, megkérdezték, hogy teljesen biztos vagyok-e abban, hogy erről már szabad beszélni. Tehát nagyon súlyos traumák és elnyomott feszültségek vannak a társadalomban, aminek az oldásában feltétlenül szükség van a segítségre, és a Skanzen erre is alkalmas.

Kiemelt fotó forrása: Skanzen