Háromszázezer éve jelent meg a Homo sapiens: hozzánk hasonló külsővel, kézügyességgel, értelemmel és kommunikációs képességgel rendelkező nők és férfiak éltek már akkor Afrikában. Felmérhetetlen időtáv ez – valószínűleg épp úgy nem tudjuk elképzelni, milyen lehetett az élet azokban az időkben, ahogyan az akkor élők sem sejthették, milyenek lesznek a mi mindennapjaink. Fajunk kialakulása után kétszázötvenezer évvel jutott el a Homo sapiens Európába, amit akkoriban többnyire tajgaerdőkkel tarkított tundra és füves sztyeppe borított. A kis csoportokban élő, vadászó-halászó, gyűjtögető életmódot folytató emberek a természetből vett anyagokból készítettek nélkülözhetetlen tárgyakat – és mai napig fennmaradt műalkotásokat.
Kantábriában – az Ibériai-félsziget északi részén – közel kétszáz őskori (azaz maximum 45 ezer és minimum 12 ezer éves) műalkotás lelőhelyét ismerik a kutatók.
Ezek közül egy az Altamira-barlang, amelyre 1879-ben bukkant rá egy jogász végzettségű üzletember, Marcelino Sanz de Sautuola és lánya, María.
A természettudomány iránt érdeklődő laikus felfedezését a tudományos életet meghatározó véleményformálók hamisítványnak tartották, mert az akkori akadémiai meggyőződés szerint az őskorban primitív, művészetekkel nem foglalkozó ősemberek éltek. Émile Cartailhac francia történész 1902-ben ismerte el – miután több franciaországi barlangban hasonló korból származó rajzokat találtak –, hogy Sautuolának mindvégig igaza volt, ám ezt a felfedező már nem élhette meg.
Altamirában a szikla falának domborulatait kihasználva dolgoztak az őskori alkotók vörös és fekete színeket használva, az így festett bölények teste néhol háromdimenziósnak tetszik. A barlangban különböző korokból származó lovak, szarvasok és sok-sok bölény látható: az egykori ember jól ismerte az őt körülvevő állatvilágot, és a legszívesebben azt jelenítette meg festmények formájában is. Ezek mellett nonfiguratív ábrák, máig kérdéses jelentésű jelek is láthatók a falakon – az egykori művészek motivációit talán sosem fejtjük már meg.
Az Altamira-barlangba napjainkban csupán heti öt ember nyerhet bebocsátást, ugyanis miután a nagyközönség számára látogathatóvá tették a helyet, a páratartalom- és hőmérsékletnövekedés miatt a festmények állapota romlani kezdett. Az örökségvédelmi helyszín pontos másolata viszont, melyet az eredetivel azonos anyagokkal készített Matilde Múzquiz és Pedro Saura, ma is felkereshető.
Jelen tudásunk szerint ahol éltek emberek, ott készülhettek az Altamira ábráihoz hasonló festmények, de a klíma és a környezet változása miatt ezek nem maradtak fenn. Napjainkban a kontinens nyugati felén, Franciaország és Spanyolország fénytől védett barlangjaiban találunk még ekkoriban készült munkákat. A Kárpát-medence a paleolitikumban (45 – 12 ezer évvel ezelőtt) az Ibériai-félsziget északi részénél jóval hidegebb, de lakott vidék volt.
Valószínűsíthető, hogy karcok és festmények az itteni barlangokban is készültek, de ezek a klimatikus viszonyok miatt nem maradtak fent. Tárgyakat azonban többfélét is gyűjtöttek: ékszereket, csontokat, kavicsokat, díszített agancsdarabokat egészen biztosan.
Akkoriban csontból és agyagból faragott dárdákkal, nyílhegyekkel ejtették el a vadakat – Közép-Európa legrégebbi faragott dárdagyűjteményére éppen az Istállós-kői-barlangban bukkantak rá. Bodrogkeresztúron szintén érdekes, huszonhat vonallal díszített mészkőkavics került elő, amit talán holdnaptárként használtak elődeink. A tárlaton ezeket a tárgyakat részletesebben is megismerhetjük.
Az ezer évvel ezelőtti élet folyását még el-elképzeli az ember, fel tudja mérni, miképp alakult egy ország vagy az emberiség sorsa ennyi idő alatt. De ennél tízszer, százszor hosszabb időtávot már nem tudunk befogadni.
Aztán megállunk egy kiállítás közepén, ahol képeket mutatnak számunkra is felismerhető állatokról és tudósok által (részben) dekódolt jelekről, amelyek legalább 13 ezer éve készültek – olyan is van köztük, ami 35 ezer évvel ezelőtt. Ilyenkor megérezhetjük, hogy teljes életünk, bármilyen hosszú is legyen, csupán egy aprócska, már-már láthatatlan pont a világegyetem idővonalán. Aztán felismerhetjük azt is, hogy valami újat létrehozni, környezetünket színekkel, formákkal, általunk becsülettel elvégzett szolgálattal gazdagítani soha nem hiábavaló – a kezünk nyomán létrejövő munka felfoghatatlanul messze elérhet. Az ALTAMIRA barlangrajzai – A művészet kezdetei címet viselő tárlat június 2-ig megtekinthető a Magyar Nemzeti Múzeumban.
Kiemelt kép: bölény ábrázolásának reprodukciója az Altamira-barlangból. Forrás: Wikipédia.