Bár rendszeresen túrázom, járom a Kárpát-medence hegyeit, dombjait és völgyeit, amíg a kéktúrába bele nem vágtam, bevallom, nem hallottam a Szalonnai-hegységről. Az Országos Kéktúra 60. szakaszát járva fedeztük fel a hegyet, másik nevén a Szalonnai-karsztot, ami végül meglepően kemény diónak bizonyult. Bár a túra feladása meg sem fordult a fejünkben, néhányszor azért hol halkabban, hol hangosabban véleményeztük döntésünket, hogy a nyári kánikula biztosan ideális időpontja volt-e ennek az elég kemény és hosszú szakasznak a teljesítésére. Leszögezhetjük: nem volt jó döntés, tavasszal, hűvösebb nyári napokon és ősszel egészen biztosan nagyobb élmény lett volna bejárni ezt a vidéket. Ami egyébként gyönyörű.
Az Aggteleki-karszt délkeleti részén, a település névadó folyója mellett elterülő Bódvaszilasról vágtunk bele az útba; célunk a 23 kilométerre, már a Tornai-dombság és a Cserehát határán, dombok ölelésében megbúvó Rakacaszend volt, amit a 12–13. századi, egyedülálló, ma református ikertemploma miatt is érdemes felkeresni.
A mészkő, dolomit, agyagpala és homokkő alkotta Szalonnai-hegység bányászati szempontból is fontos volt a korábbi időkben, az északnyugati részén magasodó Esztramos-hegy tömbje Rockenbauer Zoltánék ikonikus filmjében is feltűnik. Vasércet már az Árpád-korban is bányásztak itt, majd az 1830-as és az 1950-es évek között ipari mértékben zajlott a bányászat. Az 1940-es évektől az ezredfordulóig pedig már az igen jó minőségű mészkő miatt zajlott itt a kitermelés. 2001 óta az Aggteleki Nemzeti Park része, több mint ötven barlangja, köztük a csodálatos Rákóczi-barlanggal 1995 óta a világörökség részét képezi.
Utunk az Esztramos alatt vezetett el, majd az alig 80 lakosú Bodvarákót érintettük.
A kis, egyutcás településen több, a népi építészet szempontjából értékes parasztház fennmaradt, sok lepusztult állapotban látható, de jó néhányat ízlésesen felújítottak, néhány vendégházként is várja a túrázókat. A növények szerelmeseinek is értékes lelőhely, a Bódva árterében virágzik a mocsári kockásliliom, az Esztramos-hegy lejtőin pedig az apró nőszirom, a leánykökörcsin és a tavaszi kankalin csábít nézelődésre.
A települést elhagyva kezdődik az edzettségtől és az időjárástól is függő, egy-két, de akár több órára is elnyúló hegymenet az impozáns erdőben, ahol gazdag populációja lehet a szarvasbogaraknak és az erdei békáknak is – ez utóbbi egyik hűsölő példánya az egyik fa odújában próbálta túlélni a kánikulát.
A Hármas-hegy csúcsára érve, onnan kicsit leereszkedve értük el a sűrű erdőben magányosan, de büszkén álló hétszáz éves martonyi pálos templom és kolostor romjait.
A hatalmas fák árnyékában megbújó épületek között sétálva különös érzés támad az emberben; szinte vártam, mikor bukkan elő egy csuhás szerzetes az erdő fái vagy a kolostorépület egykori falai közül. Hívőként itt nagyon közel érezheti magát az ember a teremtőjéhez, de tényleg bárki átélheti a hely megmagyarázhatatlan hangulatát és szépségét.
Az építmény országos jelentőségű középkori műemlékeink közé tartozik, ahogy a nem messze büszkén álló Szádvár is, amiről majd egy következő cikkünkben külön is megemlékezünk. A kolostort 1341-ben martonyi nemesek, Tekes fiai alapították, de nem sokáig virágozhatott, az 1560-as években a környék török betörései után elnéptelenedett és pusztulásnak indult.
„[A] templom és kolostor a pálos rendhez kapcsolható legjobb állapotban megmaradt épületegyüttese az országnak. A templomhajó orom- és oldalfalai állnak. De ami a legfontosabb, hogy építészetileg rekonstrukcióra alkalmas”
– olvasható a biztató hír az Aggteleki Nemzeti Park weblapján, reméljük, a közeljövőben az újjáépítés meg is valósulhat. A helyről és az épületről részletesebben a palosepiteszet.hu oldalon lehet olvasni.
A kolostorromokat elhagyva még néhány órán át kanyargott az útvonal a szép Szalonnai-hegységben, végül a Tornai-dombságban található, alig harminclelkes apró zsákfaluba, Tornabarakonyba értünk. Innen még egy kisebb kaptató várt ránk a falu néhány házát elhagyva, ahonnan a szinte már giccsbe hajó naplementében néztünk vissza az aznapi túránkra. Egy közel egyórás dombtetőmenettel zártuk utunkat Rakacaszendre, de az már egy másik táj, más élményekkel.
A gótikus útnak és História-völgynek is nevezett Bódva-völgye középkori templomépítészetünk különleges szépségű és jelentőségű emlékeit rejti. Magazinunk 95. számában Kéri Gáspár csodaszép fotókkal mutatta be ezeket a páratlan értékeket. A cikk itt olvasható.
További túraajánlóink:
https://kronika.hu/cikk/elfelejtett-varaink-nyomaban-a-vertes-erdeiben/
https://kronika.hu/cikk/elfelejtett-varaink-nyomaban-a-borzsony-rengetegeben/
https://kronika.hu/cikk/5-1-paratlan-hely-a-bukkben/
https://kronika.hu/cikk/5-teli-turatipp-csaladosoknak-budapest-kornyeken/
https://kronika.hu/cikk/barlangoljunk-marciusban/
https://kronika.hu/cikk/megvalosult-csoda-a-kektura-utvonalan-szeleste-mintat-adott-osszefogasbol/
https://kronika.hu/cikk/a-kektura-egyik-legrovidebb-szakaszanak-legszebb-taja/
https://kronika.hu/cikk/vissza-a-kozepkorba-tura-a-bodva-volgyben/
További források: anp.hu, Wikipédia
Fotók: Bíró Mátyás
Kiemelt kép: Szalonnai-hegység
