„Most beszélek a garatomból, tetszik látni? Mert nagyon sok szónok a garatjából beszél. És milyen érdekes, hogy ha én hátulról hozom előre a hangomat, miközben számolok, egy, kettő, három, négy, öt, hat…, akkor a kultúra meg fog jelenni egy bizonyos hangakusztikában. Figyeljék!”

A nézők figyeltek, és remekül szórakoztak.

A Rádiókabaré sikerszámában Déri Jánossal állt a mikrofon elé Montágh Imre, aki már a nyolcvanas években írt, beszélt és tanított a kommunikációról: a gondolattól a mondatokon át a testtartásig mindent magába foglaló rendszerről. Tette ezt akkor, amikor ez a kifejezés még nem kezdte meg szédítő karrierjét. 

Bármilyen hihetetlen, Montághot mindenki szerette.

Olyan örömmel, szellemesen, annyi tudással beszélt a nyelvről, nyelvhasználatról, hogy gyorsan az ország egyik legkedveltebb ismeretterjesztőjévé vált.

Könyveket írt, tévéműsorokban szerepelt, tanított, szenvedélye lett a nyelv és annak helyes használata. Mellette sármos, elragadó ember volt, bajuszos, mosolygós. Kevesen tudták, hogy mekkora traumák húzódtak meg a múltjában. 

Családja békési kúriájában, kényelmes jólétben nevelkedett, onnan vitték a gettóba, majd tették fel őket egy Auschwitzba tartó szerelvényre. Dédapja nemességet szerzett, ükapja a szabadságharcban halt hősi halált a Jelačić elleni egyik ütközetben. De ez 1944-ben nem számított. A Montágh család végül nem érkezett meg a hírhedt táborba, mert a szövetségesek bombái megrongálták a síneket. Mikor Bécsben újra a vagonba terelték volna őket, egy nyugalmazott osztrák katona segített megszökni a németül tökéletesen beszélő famíliának. A fiú, aki otthon magántanuló volt, és egy német nevelőnő felügyelte az oktatását, a fővárosban bencés diák lett, egészen a család kitelepítéséig. A 16 éves kamasz attól kezdve fakitermelésen, aratásnál dolgozott – és színész akart lenni. 

Amint lehetett, el is ment a főiskolai felvételire, ahol Básti Lajos azt tanácsolta neki, próbálkozzon inkább a dramaturgiával, mert abban tehetségesebbnek tűnik. Végül a gyógypedagógiai főiskolára iratkozott be, majd jött az 1956-os forradalom, amikor is röpcédulákat osztott, ezért lefogták, megverték, majd elvitték a kistarcsai internálótáborba. Ott a tábornokparancsnok értelmi sérült kislányát fejlesztette, így valamivel könnyebb volt a helyzete, de azért nem sokkal.

Kanizsai Dezsőtől tanult a főiskolán, többek között azt is, hogy a szeretet, az elfogadás és a bátorítás legalább olyan fontos a tanulásban, gyógyulásban és fejlődésben, mint a hangképző izmok edzése vagy az ajak kerekítése.

Gyakorlat, gyakorlat, sikerélmény, biztatás – ezek voltak legfontosabb eszközei egész munkássága alatt. Már nem volt semmi kétsége, hogy megtalálta a hivatását, és ez a hivatás a tanítás. Megtalálta a párját is, Riener Nellit, született egy fiuk, Balázs, aki édesapja után, de ugyancsak nagyon fiatalon, 46 esztendősen halt meg.

Sokan tudják, hogy Montágh Imre színészek sokaságát tanította a helyes beszédre, szövegmondásra a Színművészeti Főiskola legendás tanáraként. Eperjes Károly vagy Esztergályos Cecília egész életében emlegette, mi mindent köszönhet neki, de rajtuk kívül még sokan mások is. A főiskolára először helyettesíteni hívták, de hamarosan állandó oktató, majd az intézmény docense lett. Szerette a munkáját, a családját, úszott, teniszezett, lovagolt, evezett, még táncolt is. 

1985 nyarán autóbalesetet szenvedtek Nellivel a Vág völgyében. Autóval zuhantak le az útról, csoda volt, hogy túlélték. Következő nyáron külföldre indultak, hathetes nyugat-európai útra. Előtte kimentek Nelli édesanyjához elköszönni, és vinni néhány dolgot az idős asszonynak. Nelli már a kapukulcsot forgatta, nem vette észre, hogy az autó meglódul az árok felé, és a férjét, aki kiszállva megpróbálta megállítani a járművet, maga alá gyűri a többméteres mélységben. Még két hétig élt, egy ország aggódott érte. Két nappal 51. születésnapja után halt meg, a Fiumei úti temetőben helyezték el a hamvait.