Aki az elmúlt évtizedekben megfordult Balatonfüreden, talán emlékszik a Szívkórház mögött álló leromlott állapotú barokk épületre: az Esterházy család 1782-ban épült (a következő évszázadokban egy-egy szinttel bővített) kastélyában, az egykori hírneves vendégfogadóban néhány évtizede még munkásüdülő működött, aztán lassan az enyészeté lett, szégyenfoltként éktelenkedett Füred dinamikusan fejlődő, több-kevesebb ízléssel megújuló központjában. Jó hírrel szolgálhatunk azoknak, akik mostanában a városba terveznek látogatni: az Esterházy-kastélyt az elmúlt években renoválták, idén tavasszal pedig nyaralástörténeti kiállítás nyílt benne.
Az ugyancsak nemrégiben nyílt, Szöllősi-Nagy István és Nemes Judit képzőművészeti gyűjteményére alapuló Modern Műtár, a minden évben érdekes tárlatoknak (így néhány hónapja egy általunk is bemutatott Kassák-kiállításnak, jelenleg egy Mácsai István-tárlatnak) helyet adó Vaszary Galéria, a néhány éve megújított koncepciójú Jókai-villa vagy a „faluban”, vagyis a fenti városrészben, a régi füredi zsinagóga mellett kialakított Zsidó Kiválóságok Háza mellett így újabb látnivalót talál az, aki Füredre nem csupán a strandolásért érkezik, de másfajta impulzusokra is vágyik, s a történelmünkben, társadalom- és művelődéstörténetünkben oly fontos szerepet játszó város múltját is szeretné jobban megismerni.
Hogy miben állt Füred jelentősége? Katona Csaba történész a 19. századi üdülőhelyről szóló, lapunknak adott interjújában elmondta: „A fürdő már a polgári társadalom kapitalista elvei alapján üzemelt. Füreden a savanyúvizes fürdőt a bencés rend üzleti alapon működtette. Aki megfizette az árat, egyforma bánásmódban részesült rangtól függetlenül, miközben »kint« még bőven a reformkorban, a rendi társadalomban járunk. A fürdőben egy nagyon törékeny, nagyon helyhez és időhöz kötött, sajátos egyenlőség alakult ki, hiszen ugyanazért a pénzért ugyanazt kapta mindenki, a főnemes, a városi polgár és a kisnemes is.” Katona emellett a hamar kibontakozó füredi félvilágról is mesélt:
„Elfogadott volt, hogy a polgárság is lazább életvitelt folytasson a fürdőhelyen, hiszen nyaralni jött, mindennaposak voltak a csónakázások, a színházi esték, a lakomák, szerenádokat adtak, egyébként nemcsak hölgyeknek, hanem a köztiszteletben álló férfiaknak is. […] Két dologról volt még hírhedt minden erénye mellett nyaranta a fürdő: az egyik a prostitúció, a másik pedig a szerencsejáték. […] Létrejöttek az illegális kártyabarlangok, a prostituáltaknak helyet adó kis kéjlakok, tehát a 19. század harmincas éveire már kiépült Balatonfürednek az a jellege, amely mind a legális, mind az illegális szórakozást előtérbe helyezte.”
Az Esterházy-kastély földszintjén – ahol a fogadóterem újonnan feltárt és restaurált szekkóit is megtekinthetjük, s az épület történetét is megismerhetjük – a Füredre utazás problémáiról alkothatunk képet, hosszú időn át ugyanis nem volt egyszerű eljutni a Balaton északi partjára. A 19. század közepén forradalmi újdonságként hatott, az üdülőhely életét fellendítette a rendszeres postakocsijáratok elindulása, később a Kisfaludy lapátkerekes gőzhajó vízre bocsátása és az ehhez kapcsolódó hajózási infrastruktúra (kikötők stb.) kiépülése. Az 1860-as években átadták a déli parti vasútvonalat, ekkor vált szokássá, hogy a látogatók Siófokon hajóra szállva érkeznek meg az északi partra. A másik opció az volt, hogy vasúton Veszprémbe utaznak, s ott bérelnek kocsit, ami Füredre szállítja őket (az üdülővárost magát csupán a századfordulón kötötték be a vasúthálózatba).
Az első emeleten részleteiben is feltárul előttünk a balatonfüredi üdülő világa. Így megismerhetjük – a teljesség igénye nélkül villantunk meg néhány tematikát – a füredi források ontotta savanyúvíz jótékony élettani hatásait (s a díszes, helyi épületek képével ékített poharakat, amelyekből fogyasztották azt a vendégek), a gyógyfürdőben igénybe vehető kezeléseket, az itt-tartózkodók ét- és napirendjét, az egykori híres orvosok és kuruzslók történeteit. Különösen érdekesek a már a reformkorban bevezetett panaszkönyv bejegyzései, ezek amolyan korabeli Google-értékelésekként olvashatók:
„A’ sétatér’ alsó végén egy fagylalt-bódét emeltebb helyen fel állíttatni igen czélszerűnek vélnék”, „Az élet fő kellemeihez tartozván a kényelmesség; – azért ohajtani lehet, hogy a dohányosok számára egy égő lámpa a séta téren alkalmaztassék”, „Az öregebbek azt mondják, hogy a’ füredi Savanyu-víz az előtt, míg tetője nem volt, erősebb volt, ’s ezt a’ nap sugár behatása okozhatta”, „A pityerere egy ajtot tesen csináttatni”, és így tovább.
Annak a krónikája is izgalmas, hogyan alakult ki a balatoni fürdőzés kultúrája, hiszen a tóban megmártózni viszonylag modern szokás, s mint ismeretes, többek között Wesselényi Miklós 1836-os Füred és Tihany közti öbölátúszása alapozta meg ennek divatját. A második emeleten a szórakozási lehetőségekről olvashatunk: cigányzenéről, Anna-bálról, színházról s na persze a füredi ripacs és szélhámos, a „nemzet bárója”, Bizay Mihály legendás tréfáiról.
Fotók: Nyaralástörténeti Látogatóközpont