Szent Bertalan apostol a legendája szerint Itáliában, majd Örményországban hirdette az evangéliumot. A szent imáival nemcsak egy bálvány közbenjárására várakozó tömeget gyógyított meg, hanem a király lányát is. Kiűzte a bálványból az ördögöt, és templomot épített. A csodás gyógyulásokat megtérések kísérték, maga a király is megkeresztelkedett, testvére azonban az e feletti dühében elfogatta Bertalant, és arra akarta kényszeríteni, hogy áldozzon a bálványnak. A szent vállalta a vértanúságot; mielőtt lefejezték, elevenen megnyúzták. Bálint Sándor Ünnepi kalendáriumában arról olvashatunk, hogy ez lehet az oka annak, hogy a régi céhvilágban a szűcsök és a csizmadiák őt választották védőszentjüknek.
Bertalan apostol ereklyéit Rómába vitették, ahol a Tiberis szigetén templomot építettek tiszteletére. Ezen a szigeten volt korábban a gyógyítás római istenségének, Aszklépiosznak a szentélye. A keresztény Rómában Bertalan vált a gyógyítások égi pártfogójává. Bertalannak számos helyen alakult ki kultusza olyan mondákkal, amelyek helyi ábrázolásaihoz kapcsolódtak. Ilyen az a pécsi monda, amelyet a szent a város környéki szőlősben található kápolnájának Bertalan-ábrázolása ihletett. Eszerint Bertalan ott élt remeteként, és a török támadás során sem menekült el, hanem elrejtette a kápolna kincseit. A törökök kínzására sem árulta el a rejtekhelyet, ezért végül megnyúzták, bőrét karjára vetették, így ment vissza a kápolnához, ahol összeesett és meghalt. A törökök ettől annyira megrémültek, hogy a kápolnának még a környékére sem mertek többet menni. Szent Bertalan kápolnája évszázadokon keresztül búcsújáró hely volt, ahol a pécsiek mellett a környező falvak lakosai is összegyűltek ünnepelni. A misét éjszakába nyúló mulatság követte.
Bálint Sándornál olvashatjuk, hogy Bertalan napja a gazdasági élet egyik jeles határidejének számított, őszkezdő napként elődeink ekkor adtak hálát a termények betakarításért és kértek segítséget a szenttől a szántáshoz, vetéshez, szürethez. A szőlőhegyek védőszentjeként való tisztelete a pannon táj ősi hagyományai közé tartozik.
„Fogytán már a bor, mert – mint mondják – Jakab a kobakjában elvitte, most azonban Bertalan a késével, vértanúságának eszközével a szüretre, a szőlőfürtök lemetszésére, újbor szűrésére készülődik.”
Számos hiedelem, szokás fűződik ahhoz, hogy a néphagyomány a Bertalan-napot az ősz kezdőnapjának tartja. Elődeink időjárásjólásra alkalmas tartották, úgy vélték, amilyen Bertalan napján az idő, olyan lesz az ősz. A zivatar sok jeget és havat jósol, az eső pedig jó káposztatermést jelent, köszönhetően annak, hogy Bertalan a káposzták közé dobja a kezében hordott fejét – hiszen miután megnyúzták, még le is fejezték.
Sok helyen határnap volt, amely különféle munkák – például az őszi szántás-vetés, téli ruhák átszellőztetése, szüreti készülődés – kezdőnapja volt, de vajköpülésre is jónak tartották, mert úgy vélték, a Bertalan-napon készült vaj véd a különféle betegségek ellen. Ehhez a népi hiedelemhez még egy mondát is szőttek, mely szerint e napon egy alkalommal maga Bertalan járta a vidéket a karjára vetett bőrével. Egy kertben dolgozó asszony észrevette, megsajnálta és megszólította: „Ó, te szegény ember!” Bertalan azonban így válaszolt: „te sokkal szegényebb vagy, mert az ünnepemen dolgozol”. Erre az asszony vajat hozott, amivel bekente a szent sebeit, hogy fájdalmait enyhítse.
Bertalan gyógyító szent, így előestéjén célszerű volt a gyógynövények gyűjtése. Fennmaradt egy szólás is: „elvész, mint Bertalan kígyója” vagy „várom a vesztemet, mint Bertalan kígyója” – amelynek magyarázata, hogy a néphit szerint azok a kígyók, amelyek a nyár során nem csíptek meg senkit, Bertalan napján üregekbe bújnak, hogy téli álomra készüljenek. Azokat a kígyókat azonban, amelyek a nyáron megcsíptek egy embert, a föld nem fogadja magába, ezért nem tudnak visszahúzódni semmilyen üregbe, sőt olyan helyen kell maradniuk, ahol sokan járnak, hogy az emberek elpusztíthassák őket. Bálint Sándor ennek a hagyománynak az eredetét összekapcsolja a szent legendájával, hiszen Bertalan apostol ördögűző is volt, mert kiűzte a démont a bálványból, ezért félnek a nevétől a kígyók is, és próbálnak elbújni a szent napján. Ehhez kapcsolódik a hiedelem, amely szerint kígyócsípés esetén Bertalan segítségét is kell kérni. Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriumában leírja, hogy Aszklépiosz és Bertalan alakja jócskán összenőtt egymással, az orvoslás istenének pedig a kígyó volt a szent állata, ami egy újabb kapcsolódási pontot jelent Bertalan és a kígyó között. Akárcsak kivégzésének módja, hiszen a kígyó is időről időre levedli a bőrét.Bertalant gyakran ábrázolták ismertetőjelével, a szőlőmetsző késre emlékeztető nyúzókéssel, de lenyúzott bőrével is – a Sixtusi kápolnában Michelangelo is így ábrázolta az Utolsó ítélet című képen (1541), a bőrre önarcképét helyezte el. A milánói dómban Marco d’Agrate márványszobra (1562) rendkívül pontosan ábrázolja a testet. Talán azért is volt kedvelt téma, mert így a műalkotások anatómiai ismereteket is közvetíthettek az emberi testről, ami azért volt kivételes, mert a korban tiltott volt a boncolás.
Kiemelt kép: Szent Bertalan szobra a lateráni bazilikában
Forrás: Wikimédia
