Kirakták a szűrét, mondjuk ma is, ha egy nem szívesen látott vendéget tessékelnek ki, vagy ha valakit elbocsátanak a munkahelyéről. A szűr – tulajdonképpen egy hímzett hosszú posztókabát – a magyar népviselet egyik legsajátosabb ruhadarabja. Vajon miért pont ez a darab szerepel a mondásban, és honnan ered az a szokás, ami során valakinek szó szerint kirakták a szűrét?
Bárdosi Vilmos Magyar szólások, közmondások értelmező és fogalomköri szótára című munkájában O. Nagy Gábor kutatása nyomán leírja, hogy e szólás alapja az a gazdasági élethez kapcsolódó szokás, amely során
a munkavállaló, különösen az elszegődő pásztor szűrének a munkaadó házában való felakasztása a felfogadást vagy a szolgálatban maradást, annak a tornácra való kitevése pedig az elbocsátást jelképezte.
A kötetből azt is megtudjuk, hogy ebből a hagyományból egy udvarlással kapcsolatos népszokás is kialakult, amely során a lányhoz érkező legény szűrét a konyhában hagyta, hogy a tisztaszobában beszélgessen a háziakkal.
„Ha a lányos szülők szívesen fogadták, a látogatás végén ugyanott találta meg a szűrét, ha azonban nem volt kedvükre a legény, vagyis ha az kosarat kapott, akkor a szűrét a szó szoros értelmében kitették a tornácra vagy az eresz alá. Ezzel a jelképes gesztussal adták a nemkívánatos legény tudtára, hogy ne jöjjön többé a házba.”
Bárdosi Vilmos kötetében a Független Magyarország 1903. augusztus 7-ei híradását is idézi, amelyben megjelenik a szólás alapját adó népszokás. Eszerint egy Lovász István nevű férfi „szüntelen üldözte házassági ajánlatával […] Dancsó Erzsébetet, egy módos leányt. A hajadon visszautasította a sok szerelmi ömlengést, ami azonban nem riasztotta vissza az állhatatos kérőt. Tavaly deczember végén mégis elment háztűz nézni s ősi szokás szerint a padkán felejtette a szűrét. Másnap reggel telve reménységgel sompolygott Dancsóék házához, hogy vajjon kitették-e a szűrét, a mi feltétlen kosarat jelent keleti virágnyelven, vagy pedig a szobában hagyták s ő bemehet érte. Elképedve tapasztalta azonban, hogy a szűre a tornáczra van akasztva.”
O. Nagy Gábor a Magyar szólások és közmondások című munkájában még számos, a szűrrel kapcsolatos mondást gyűjtött. Ezek szerint, aki „kiszól a szűr alól”, az jól odamondogat valakinek, aki viszont „szűr alatt cselekszik valamit”, annak rejtegetnivalója van. Ha valaki „nevet, mint a rongyos szűr az esőre”, az bizony nem őszinte örömében teszi azt. „Akinek nem szűre, ne vegye magára” jelentése, hogy akire nem vonatkozik valami, az ne értse magára.
Számos olyan szólás van, amiben a szűr mellett szerepet kapnak a hozzá hasonló ruhadarabok is, mintegy viszonyításként vagy összehasonlításként.
Aki „szűrben kereste, köpönyegben itta el a pénzét”, azt jelenti, hogy valaki jómódúvá válva könnyelműen elpazarolta azt a pénzt, amit még szegényen keresett. A „szűr szűri, a guba rekeszti, a bunda nem ereszti” arra vonatkozik, hogy a guba jobban tartja a meleget, mint a szűr, de a bunda a gubánál is melegebb. „Mit szűrben, bocskorban kerestek az apák, csizmában, mentében költik az unokák” jelentése, hogy amit a szülők takarékoskodva összegyűjtöttek, azt gyermekeik elherdálják. „Szűrnek suba a bátyja” arra utal, hogy a subának nagyobb a becsülete, mint a szűrnek. „Szűr vágja a fát, ködmön hozza haza, palást rakja a tüzet, bunda nyugszik mellette” jelentése pedig, hogy a szegények munkájának a gyümölcsét a gazdagok élvezik.
Ahogy a Magyar néprajzi lexikonban olvashatjuk, a szűr szót használták arra a posztóanyagra is, amiből ez a kabátszerű ruhadarab készült, az anyagot ezért szűrposztónak is nevezték. A múlt században a szűrkészítés három nagy központja Veszprém, Debrecen és Nagyvárad volt. A mind gazdagabb díszítéssel hímzett szűröket cifraszűrnek nevezték. Az idők folyamán számos változata alakult ki készítése, funkciója és a divat szerint. A nyakas szűr négyszögletes gallérja fölé, ahogy arra a neve is utal, kis álló gallért is varrtak szemben a nyakatlan vagy magyar szűrrel. A szecces szűrnek dupla, kihajthatós eleje volt. A köpönyegszűrt és a kerek gallérú szűrt a Dunántúlon viselték.
A fenekes ujjú szűr különleges célt szolgált, bevarrt ujjaiban hordhatták kisebb holmijaikat, például a tűzcsiholás és dohányzás kellékeit a pásztorok, gulyások és kondások.
A megrendelésre készített szűrnek váltóba varrott szűr, a vásári eladásra készültnek fogadott szűr volt a neve. A csillagos szűr a matyóknál volt divatban, nevét az elejére hímzett csillagról kapta. A szűrkabát kicsi, kabátszerű volt, a bundára való szűrt pedig a bundán viselték, hogy esős időben megvédje azt, a szűr ugyanis vízhatlanná tett posztóból készült. Ez az eljárás a kallózás vagy kallás volt, amely során a malomban a magasból rázúduló vízsugárral avatták és sűrítették a gyapjúszövetet.
Azt pedig, hogy miért fontos régebbi korok viseleteit megismerni, mi sem bizonyíthatja jobban, mint Gáborján Alice gondolata. A Néprajzi Múzeum egykori kutatója munkásságának egyik fókuszpontja éppen a szűr volt.
„A ruházat mindig mutatója a személyes emberi élettel kapcsolatos körülményeknek, anyagi és társadalmi helyzetnek, szegénységnek és gazdagságnak, fiatalságnak és öregségnek – sőt érzelmeknek, örömnek, bánatnak és gyásznak is. Ez az ember.”
Kiemelt fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
