Ma is gyakran használjuk a „hű, de pipás lettem” kifejezést, amikor arról beszélünk, hogy mérgesek, dühösek vagyunk. Sőt, a pipás melléknév helyett a főnévi vagy igei alakját is alkalmazzuk: „Pipa vagyok!” vagy „Bepipultam!”. Azt hihetnénk, hogy a szólás alapja a dühös ember füstölgő pipához hasonlítása, hiszen bizonyos karikatúrákon gyakran ábrázolják a füléből-orrából gomolygó füsttel azt, aki méregbe gurult. Valójában azonban a dohányzásra használt pipának nem sok köze van ahhoz a pipához, amiből a szólás származik.
Bárdosi Vilmos Magyar szólások, közmondások értelmező és fogalomköri szótára című munkájában leírja, hogy a kifejezés eredete a paraszti élet szokásaiban található meg. A falusi kovácsok egyik fő feladata volt a lovak patkolása a tavaszi szántás és a nyár végi betakarítás időszakában, és a patkolás műveletét megelőzően hangzott el rendszeresen a kérdés a parasztgazdához, hogy „Pipás-e a lova?”.
Valójában arra vonatkozott, hogy a ló szilaj, indulatos természetű-e, igen válasz esetén ugyanis a patkoláshoz szükséges lehetett a pipa használata, amivel meg lehet nyugtatni az állatot.
A Néprajzi Kutatóintézet Magyar néprajz című köteteiben arról olvashatunk, hogy patkoláshoz „a makrancos lovat különféle kínzóeszközökkel (pipa, karika) tették ártalmatlanná, illetve kaloda, iskola elnevezésű, gerendából ácsolt patkolóállványra függesztették fel a hasa alá vetett gurtni és az állványra szerelt két csiga segítségével.”
A pipát akkor is használtak, amikor a kiscsikót az anyja nem engedte szopni, sőt megpróbálta elrúgni.
Ilyenkor „a kanca orrára csiptetőt tettek, vagy pipának nevezett – bottal csavarható – hurkot, amivel engedelmességre kényszerítették”. Később, a betanítás során a csikóknál is alkalmazták a pipát: „A rúgós, makrancos csikók betanítására szolgáló segédeszköz a lópipa. Kétarasznyi hosszúságú, hegyes bot, melynek egyik végét a ló szájához, másik végét a kötőfékszár tövéhez kötözték. Amikor a ló a rúdtól nagyon kifelé húzott, a kötőfékszár megfeszült rajta és a pipa szúrta, nyomta a pofáját.”
A Magyar Nyelv 1975-ben megjelent cikkében Meskó Sándor az eszköz részletes leírását is adja: „A pipa mintegy másfél méter hosszúságú rúd, amelynek egyik végén levő lyukon keresztül vékony kötél volt karikában átfűzve. Ezt a karikát patkolás előtt hirtelen mozdulattal ráhúzták az ideges ló pofájára, illetőleg az orr lágy részére, és a rúd gyors megcsavarintásával jó erősen rászorították. A szegény jószágnak a szorítás rettenetes fájdalmat okozott, ugrándozó-ficánkoló kedve egyszeriben alábbhagyott. Ezzel a fékkel a lovat szinte mozdulatlanságba merevitve tarthatta egyetlen személy is, míg a kovács dolgozott. Úgy nézett ki – különösen távolabbról – mintha a ló valamiféle hosszú szárú pipát tartana szájában.”
Felmerül azért a kérdés, hogy elődeink valóban fájdalom okozásával próbálták az ijedt, nyugtalan lovakat engedelmességre kényszeríteni? Vagy a megpipázás alapja egy olyan népi állatgyógyító eljárás, tapasztalati gyógymód lehetett, amelynek célja a ló megnyugtatása volt?
Érdekesség ugyanis, hogy a nyugtalan lovakat a mai napig szokás megpipázni, olyan esetekben, amikor a sérült, rémült állat hirtelen ellátásra szorul, vagy a kezelések, vizsgálatok során kell megnyugtatni.
A megpipázás során egy hurkot húznak össze a ló felső ajkán, de ez a művelet valójában nemhogy nem okoz fájdalmat a lovaknak, hanem olyan hormonokat szabadít fel, amelyeknek fájdalomcsillapító hatása van. A lovasok.hu oldalon például részletesen leírják, hogy ez az eszköz nem a ló ajkainak okozott fájdalommal hat, ahogy tévesen még mindig gyakran hiszik, hanem a test saját morfiumszerű anyagainak, az endorfinoknak a kiválasztásával.
„Az ajkak nyomása olyan erős endorfin-kiválasztást eredményez, hogy az elsősegélyhez többnyire elegendő mennyiséget ér el. A modern elemzési módszerekkel igazolható a vér endorfintükrének emelkedése a pipa használata után.”
Fontos tudni, hogy a pipát kizárólag a ló felső ajkára szabad felhelyezni, hiszen ott fejti ki hatását ahhoz, hogy az agy endorfint termeljen, ezért az állat alsó ajkára, nyelvére tenni tilos. Természetesen a műveletet csak állatorvos végezheti el vagy taníthatja be a gyakorlott lótartóknak.
Fotók forrása: Wikimédia
