Kárhozat (1988)

„Hősünk, Karrer, olyan ember, aki pontosan tudja, mit várhat saját életétől. Olyan nézőpontból szemléli a világot, ahonnan világosan belátható életének teljes reménytelensége, és ennek ellenére mégis belevág egy újabb történetbe, holott ő tudja a leginkább, hogy csak vesztesként kerülhet ki belőle.”

– foglalta össze Krasznahorkai László, Tarr Béla visszatérő társforgatókönyvírója azt a reménytelenséget, amely a Kárhozat minden egyes percéből árad. A film rendkívül fontos szerepet tölt be a rendező életében, itt alakult ki az a rá jellemző megkülönbözhetetlen stílus, amely később mások mellett a Sátántangót, a Werckmeister harmóniákat vagy A torinói lovat jellemezte, azaz lassú tempóban, festői képek mentén mesél el végtelenül nyomasztó emberi sorsokat, fekete-fehér felvételeken egy olyan pokoli miliőt, ahol még délben sem süt ki a nap, miközben pedig – miként lényegében a teljes életművében – szociológiai dokumentációt alkot a társadalom peremén élők világáról.

Természetes fény (2021)

Nagy Dénes első egész estés rendezése lényegében olyan, mintha a Tarr Béla készített volna egy háborús filmet. A Berlinben Ezüst Medvével díjazott Természetes fényből ugyanis teljes mértékben hiányzik az a pátosz és patriotizmus, no meg a nagy csatajelenetek is, amelyek a műfajt oly sokszor jellemzik, egyszerű magyar katonákat látunk, akik partizánokra vadásznak a Szovjetunióban a második világháború alatt, de nem az elkötelezettség, hanem a parancs vezérli őket és szép lassan elkárhozik a lelkük. A rendező szándékosan amatőr színészekkel dolgozott a maximális hitelesség kedvéért, a gyűrött arcok egy-egy tekintetéből is komplett és nehéz emberi sorsok rajzolódnak ki. Elképesztően szuggesztív hatású alkotásról van szó, amely – megfelelő hangulatban – a komótos tempó ellenére is berántja a nézőt a pokoli világába és a katarzis sem marad el. 

Napszállta (2018)

Nemes Jeles László rögtön az első filmjével, a Saul fiával mindent elért, amiről egy rendező a teljes karrierje alatt csak álmodhat, hiszen az Oscar mellett csaknem az összes rangos fesztiválon diadalmaskodott. Mindezek után szinte lehetetlen megfelelni az elképesztő szakmai és nézői elvárásoknak és nem is igazán sikerült neki a második alkotásával, noha a Napszállta koránt sem lett rossz. Ezúttal is a debütáló művének a formanyelvét követte, azaz a kamera végig a főszereplőre fókuszál; utóbbi esetben egy nőre, aki sok év távollét után visszatér Budapestre az első világháború előestéjén, hogy a szülei egykori kalapboltjába dolgozhasson, miközben megtudja azt is, hogy van egy soha nem látott testvére. 

Nemes Jeles nem könnyíti meg a befogadó dolgát, a kusza történet millió apró információmorzsából, elharapott szavakból áll össze, ha egyáltalán képesek vagyunk kirakni a nem egy hiányzó darabkából álló kirakóst, a gyönyörű képi világa, de különösen a vihar előtti csend fojtogató atmoszférája sokáig elkísér a megtekintése után. 

Magasságok és mélységek (2022)

Nyilvánvalón csupán idő kérdése volt, mikor készül film a néhai legendás hegymászó, Erőss Zsolt életéről, Csoma Sándor azonban egészen egyedi megközelítést választott. 

A Magasságok és mélységek ugyanis bár bepillantást enged a sportoló küzdelmébe – Trill Zsolt erőteljes játékában –, de a fókusz a feleségére, Sterczer Hildára esik, aki otthon várja, hogy hazaérjen a férje, de közben jóval a halálhír előtt pontosan tudja, ez soha nem fog megtörténni. Az őt alakító Pál Emőke végtelenül hitelesen jeleníti meg a gyászfeldolgozás összes fázisát, a tagadástól kezdve a dühön és haragon, valamit a végtelen fájdalmon keresztül a részleges megbékélésig.

A hegyen pontosan érzi az ember, hogy mi az élet értelme | Magyar Krónika

Bár a sors megtépázta, ő jövőt épített a tragédiából. A felfelé törekvésről, extrém első randiról és a legfőbb „szponzorról” beszélgettünk Sterczer Hildával, a Hópárduc Alapítvány vezetőjével, pedagógussal, mentálhigiénés szakemberrel, két nyolcezres csúcs megmászójával.

Elfogy a levegő (2023)

A valós eseményeken alapuló történetben egy gimnáziumi tanárnő a diákok figyelmébe ajánlja a két tizenkilencedik századi homoszexuális költő, Arthur Rimbaud és Paul Verlaine kapcsolatát bemutató Teljes napfogyatkozás című filmet, mire az egyik tanuló apja felháborodik és feljelentést tesz. A pedagógus mellett eleinte kiállnak a kollégái, aztán egyre inkább kihátrálnak mögüle, félnek ugyanis, hogy a botrány miatt megvonják az iskolától a támogatásokat. Drámai szempontból egy rendkívül erős alkotásról van szó, ugyanakkor társadalomrajzilag igencsak részlehajló, nyoma sincs annak a centrista és kibékítésre törekvő álláspontnak, amely például Reisz Gábor Magyarázat mindenre című filmjét jellemezte, ugyanis esetünkben az összes konzervatív gondolkodású embert előítéletesnek vagy éppen agresszívnek ábrázolnak.  

Kiemelt kép: Kárhozat (Forrás: Filmio)