A Vágtázó Halottkémek igazi hungarikum. 1975-ben alakult, azaz jövőre lesz ötvenéves a
zenekar, amit szinte hihetetlen. Alig akad zenekar Magyarországon, ami ilyen régóta létezne.
Igaz, a VHK 2001-ben felfüggesztette a működését – közben persze működött a Vágtázó
Csodaszarvas és a Vágtázó Életerő nevű formáció –, de 2009-ben újjáalakultak és azóta is
szinte folyamatosan koncerteznek.

Tizenkét lemezük jelent meg, a legutóbbi Életzuhatag címmel 2019-ben. A VHK motorja és lelke Grandpierre Attila, aki civilben fizikus és csillagász volt, mielőtt nyugdíjba nem vonult. Amit szintén nem lehet elhinni, mert Grandpierre-t elnézve és hallgatva nem az ugrik be, hogy egy kisnyugdíjas lenne. Hetvenhárom éves, de ez egyáltalán nem látszik rajta, simán letagadhatna harminc évet.

Csillagászként fő kutatási területe a Nap volt, illetve „a Világegyetem élő természete”, bármit is jelentsen ez. Mindenesetre neki azonnal elhiszem, hogy maga is ezzel a mindent átjáró kozmikus
életerővel és energiával táplálkozik, mert ha nem így lenne, nem lenne képes ma is ezzel az
elképesztő lendülettel működni a koncertszínpadokon.

Azt sem könnyű elhinni, hogy a negyvenkilenc éves VHK-nak még sosem készült videóklipje.
Pedig sosem készült még. Eddig. Szeptember 26-án ugyanis megtört a jég, és megjelent egy
új VHK-dal, illetve egy hozzá készült videóklip.

A VHK zenéjét elég nehéz beskatulyázni. Sok mindenből táplálkozik. Pszichedelikus rockból, magyar népzenéből, punkból, és ki tudja még, mi mindenből. Amit ebből a kevercsből zeneileg megteremtettek, arra tényleg lehetetlen szavakat találni. Elsöprő erejű, monoton, nagyon hangos, irgalmatlan sodrású zene ez, amit átjár Grandpierre sámánisztikus kántálása, üvöltése.

Így van ez most is, ebben az új dalban is, és nagyon jó, hogy így van. A Belső tűzzel az
életedért című dal öt és fél percben hozza mindazt, amiért a VHK-t nagyon lehet szeretni. „Ez
nem kispályás fusimunka! A kozmikus élet otthona!” – énekli-üvölti Grandpierre Attila, és
mélységesen igaza van, mert a dal minden egyes hangjából érződik, hogy itt semmi sincs
rutinból lehozva. Az érződik, hogy itt valami nagyon komolyan van véve, hogy ez egyfajta
szertartás inkább, ünnep, a létezés fölött érzett elragadtatás eufóriája.

És hát itt van a videóklip hozzá, ami kitűnően sikerült. A klip megálmodói, a Mihaszna Film
emlékezetes kisfilmet hozott tető alá. A képi világ megfelelően pszichedelikus, egy
világűrben lebegő tojásból zuhannak alá a zenészek az erdőbe, ahol lobogó máglyatűzzel a
háttérben kezdeté veszi egy világokon átívelő utazás. Sokáig kellett várni erre pillanatra,
majdnem fél évszázadot, de megérte. A VHK kirobbanó formában van, és ez a klip intenzíven
csatlakozik rá erre a kirobbanó formára. Kívánunk újabb negyvenkilenc évet a zenekarnak,
Grandpierre Attila akkor százhuszonkét éves lesz, de gyanítom, hogy hetvennek sem fog
kinézni.