Szarvas József hortobágyi tanyavilágban töltött gyermekkora, „a természettel való folyamatos együttműködés, a természetben élés zsigeri elégedettségének élménye” olyan erős hatással volt rá, hogy később öntudatlanul is ezt az érzést kereste – fogalmazott korábbi interjúnkban. Ezért vett 2000-ben az Őrségben, Viszákon paraszt­házat, és ezért költözött később családjával Zsámbék külterületére, ahol jut hely a veteményesnek és a fáknak. A gyümölcsfák ugyanis különös jelentőséggel bírnak a színész számára. 2002 nyarán találkozott Pórszombaton Kovács Gyula erdésszel, és általa megismerte a Kárpát-medence őshonos gyümölcshagyatékának megmentését célzó mozgalmát is. Onnantól kezdve a Tündérkert mozgalom minden értékmegőrző és közösségerősítő rendezvényén részt vett.

Nem meglepő, hogy a színész életét meghatározó két mozgalom mind több ponton fonódik össze, hiszen mind a Tündérkert, mind a PajtaKult célja egy-egy elveszett kultúra visszatanulása és a helyi közösségek megerősítése. A párhuzamokról mesélt Szarvas József a Tündérkert-gálaesten a PajtaKult stábjának adott interjújában.

Az eseményre a Kárpát-medencéből érkező művészek, alkotók egyaránt kapcsolódnak a hagyományos kultúrához és a Tündérkerthez, a gyümölcsészethez – már csak azért is, mert a népi kultúrában oly gyakran megjelenő természeti képek jellegzetes, a paraszti kultúrára jellemző élethelyzeteket jelképeznek.

Kétségkívül igaz Sebő Ferenc mondása, miszerint a hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg – akkor, ha a hagyomány átadása nemzedékről nemzedékre egészséges, organikus folyamat. A paraszti kultúra esetében azonban ebbe a folyamatba mesterségesen belevágták, rendkívül nagy bajt okozva ezzel, hiszen elődeink úgy távoztak el, hogy nem adhatták át tudásukat az utánuk érkezőknek. Ezért fontos e kultúra visszatanulására irányuló szándék.

Azt pedig, hogy a szándék mennyire lehet eredményes, megintcsak a Tündérkert mozgalom sikere mutatja, hiszen, amikor Szarvas József 2007-ben csatlakozott, olyan emberekkel ismerkedett meg, akik hittek abban, hogy a bizalom és a jóakarat mentén ezt az ősi tudást vissza lehet tanulni. „A gyümölcsészetben benne van az önfenntartás, azaz az öngondoskodásnak az elemi és ősképi része, ami mára szinte kikopott a hétköznapjainkból gyümölcsfástól, kemencéstől, konyhakertestől, állatostól, közösségestől – gyökerestől kiirtotta előbb a kommunizmus, aztán a globalizmus lélektelensége” – fogalmazott a színész. 

„Kovács Gyula a Kárpát-medence ember által pusztított, őshonos gyümölcshagyatékát menti meg a még élő gyümölcsfák összegyűjtésével: névvel, históriával, gasztronómiai leírással. Több mint háromezer-ötszáz őshonos fája van, közte ezerötszáz­féle alma- és ugyanennyi körtefával.” A viszáki porta pedig ma már a Kaszás Attila Pajtaszínház és Galériának ad otthont, amit a helyi közösség nemcsak el-, de be is fogadott.

A Tündérkert mozgalom fontos célja a helyi közösségek megerősítése. Ez az üzenet hatott arra, hogy 2009-ben Viszák falu közösségével létrehozzák az első tündérkertet a településtől kapott területen. „A tanító úr azt javasolta, hogy minden elmentett gyümölcsfának viszáki vagy innen elszármazott gondnoka legyen, Gyula pedig megígérte, hogy annyi gyümölcsfával segíti a tervünket, amennyi mellé ilyen embert tudunk rendelni. Ehhez tettem hozzá a magam ötletét, vagyis hogy minden évben annyi gyümölcsfát mentsünk a kertünkbe, ahány gyermek abban az esztendőben a faluban született. Ma már több mint száznál tartunk. Ez azt mutatja, hogy szép lassan mégis elérjük a célunkat, és Viszák újjáéled: a betelepülők révén a népességfogyás megállt, az utóbbi években épült négy-öt panzió, a kocsma helyi kézben van, működik a pálinkafőző. Az itt lakóknak megint van okuk a büszkeségre.”

Kovács Gyulától kapta a színész „Petőfi körtefáját” is, amelynek zsámbéki elültetésére szintén ellátogatott a PajtaKult stábja.

A legenda szerint Petőfi Sándor 1849. július 31-én Székelykeresztúrra érkezett, ahol a helyiek egy öreg körtefa alatt megvendégelték, beszélgettek vele, és a hagyomány szerint Petőfi elszavalta az Egy gondolat bánt engemet… című versét, megjósolva a közeli halálát. Ezután a költő valóban eltűnt, és soha többé senki nem látta. A közösség megmentette a fát, és elmentettek róla oltóvesszőt, amelynek hajtásai Kovács Gyulához is eljutottak. „Tőle kaptam a Petőfi körtefáját, amit Zsámbékon, a Nyakason elültetettem és Holnapy Márton atya felszentelte.”