A filmek világa, ahogy a földkerekségen mindenütt, úgy a Kádár-korszak Magyarországán sem csak a mozikban volt varázslatos, hanem már a forgatások idején is. Egy film születése, a stábok mindennapi élete és a forgatások atmoszférája nemegyszer keltette és kelti a mai napig az elvágyódás illúzióját azokba a teremtett világokba, ahová írók, forgatókönyvírók, majd rendezők és operatőrök repítik el történeteikkel a nézőt. Kivételes helyzetekben ez a varázs a semmiből képes az egyszeri sétálóra találni; történetesen azzal, hogy váratlanul filmforgatásba botlik az utcán. Jelen írás is ilyen forgatások pillanatképeiből válogat a Nemzeti Fotótár gyűjteményéből.
A hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évek Magyarországán a filmgyártás a második aranykorát élte; az első nagy korszak a két háború közötti időkre datálható. A hazai filmipar ebben az időszakban nemcsak a hazai közönség számára produkált emlékezetes alkotásokat, hanem a nemzetközi színtéren is egyre nagyobb figyelmet kapott. Elég ha olyan díjnyertes alkotásokra gondolunk, mint a Cannes-ból Arany Pálmát elhozó Makk Károly-opusz, a Szerelem, vagy első Oscar-díjas játékfilmünk, Szabó István Mephistója.
Mindeközben a budapesti utcák és a vidéki városok terepei gyakran szolgáltak autentikus, olykor nosztalgikus, máskor realista díszletként. Ekkoriban a magyar városok utcái, azok népszerű forgatási helyszínei sajátos hangulattal töltődtek meg. Várkonyi Zoltán Jókai-feldolgozásai zömmel a reformkorba, Ranódy László Móricz- és Kosztolányi-adaptációi pedig a dualizmus korába és a két háború közötti évekbe varázsolták vissza a szocializmus idején jócskán megkopott történelmi városi tereinket egy-egy forgatás erejéig. De Simó Sándortól Jeles Andráson és Szomjas Györgyön át Tarr Béláig gyakorta maga a megvalósult szocializmus kulisszái adták filmes alkotásaikhoz a félreismerhetetlen atmoszférát.
A vidéki forgatások gyakran különleges kihívásokkal jártak a stábok számára, például nemegyszer a helyi italbolt öltötte magára azt a szerepet, amit ma egy szofisztikált catering jelent. És persze hálás volt a gyártásvezető, ha a helyi termelőszövetkezet kölcsönadott egy-egy traktort vagy munkagépet, hogy zökkenőmentesen alakuljon az adott forgatási nap. A magyar vidék mindeközben ismerős kulisszája lett a külföldön is összetéveszthetetlen atmoszférát kölcsönző filmeknek, elég ha számos Jancsó-film Balaton-felvidéki forgatási helyszínére gondolunk, vagy olyan gyöngyszemekre, mint Fábry Zoltán Isten hozta, őrnagy úr! című művének szarvaskői utcái és Fehér György Szürkületének Rónabánya környéki hegyei és völgyei.
A Kádár-korszak forgatásai gyakran zajlottak elképesztő sebességgel. Nem mintha bárkinek kedve lett volna rohanva dolgozni, de a költségvetések és a bürokrácia miatt nem lehetett hosszú hónapokig elhúzni egyetlen forgatást sem, erre még a szocializmus bevett munkatempója sem predesztinálhatta a stábokat.
Persze ez nem jelentette azt, hogy ne lettek volna kreatív kihívások. Sőt, gyakran előfordult, hogy a forgatási időszak kellős közepén kellett kitalálni, hogy például a szocialista valóságot hogyan tükrözze hűen egy szerelmes jelenet a budapesti buszmegállóban.
A filmek finanszírozása is változatos módon zajlott, miközben a költségvetés jelentős része állami forrásokból érkezett. Egy kis szívesség itt, egy kis segítség „okosban” amott, és máris összeállt a költségvetés, legalábbis papíron. Mindamellett az alkotók néha igencsak leleményesek voltak, amikor a hatóságok által biztosított eszközöket és helyszíneket használva próbáltak mondjuk nyugatiasabb hangulatot teremteni. Erről a kényszerű kreativitásról még ma is sokan tudnának mesélni.
Ráadásul nem lehetett csak úgy mozit csinálni. Minden film elkészítéséhez meg kellett szerezni az 1964-ben létrehozott Filmművészeti Tanács áldását. Ez persze nem azt jelentette, hogy a forgatókönyvet tüzetes olvasás után lepecsételték, és már mehetett is a munka. A hivatalos szervek mindent átnéztek, ellenőriztek, vitattak, és ha kellett, finoman terelgették az alkotókat. A terelgetés gyakran azt jelentette, hogy a szocialista ideológia szellemében kicsit meg kellett faragni a történetet – néha csak egy picit, néha pedig radikálisan. Később, a Művelődési Minisztérium égisze alatt létrejött Filmközpont, valamint a filmstúdiók rendszerének a kialakítása több szabadságot adott az alkotók kezébe, ami azt is elősegítette, hogy a hivatalos kultúrpolitika doktriner szellemiségétől eltérő alkotások is jócskán születtek, elég ha Sára Sándor, Gothár Péter vagy Bereményi Géza bizonyos alkotásaira gondolunk.
Budapest utcái és a különféle magyarországi helyszínek nem pusztán a szocialista filmgyártás ikonikus háttereit biztosították, idővel nemzetközi produkciók is felfedezték maguknak városainkat, valamint a magyar vidéket.
Így lett időről időre Budapestből Berlin és Párizs, Szentpétervár és London; és közismert, hogy a hazai forgatási helyszínek mind a mai napig töretlen népszerűségnek örvendenek a nagy nemzetközi filmstúdiók és a gyártással is foglalkozó streamingszolgáltatók körében. |
Kiemelt kép forrása: Fortepan / Bojár Sándor