Úgy képzelem el, hogy egy antikbaba-restaurátor vagy úgy nőtt fel, hogy csodaszép babák vették körül, vagy épp ellenkezőleg, vágyódott utánuk. Az ön esetére melyik az igaz?
A babák szeretete családi örökség, dédmamámtól örököltem egy elég elhanyagolt antik babát. Olyan rossz állapotban volt, hogy szinte rá sem bírtam nézni, így hosszú évekre a szekrény legmélyére került. Sokat babáztam, gyerekkori kedvenc olvasmányom, a Panni és babái kemény kötésű képes verseskönyv még ma is megvan. A könyvben látható babákra vágytam igazán. Jobbat, szebbet, részletgazdagabbat szerettem volna annál, mint aminek a megvásárlását megengedhettek maguknak a szüleim.
Ezek szerint már gyerekként is készített magának babákat?
Igen, textilbabákat és mackókat. Az egyik gumibabámnak elég sok ruhácskát is varrtam kézzel tizenkét éves korom körül. Egyértelmű volt az érdeklődésem, de végzettségemet tekintve tanító és rajztanár vagyok. Először a kereskedelmi forgalomban kapható formából öntött porcelánbaba-készítést tanultam meg, emlékszem, mennyire boldog voltam, amikor első saját készítésű babámmal, Helgával hajtottam hazafelé. Mindig új kihívásokra vágytam. A versenyekre készülő porcelánbabáim mellett elkezdtem karakterbabákat modellezni saját kútfőből. Így készült élethű, egyedi csecsemő babám, Zsombor. Az Országos baba- és mackókészítési versenyen első helyezett lett.
Milyen típusú karakterbabák követték Zsombort?
Zsombort követte Elemér bácsi és életnagyságú Lenke nénim. A férfialaknak eredetileg egy bevásárlókocsit toló hajléktalant akartam készíteni, de ahogy modelleztem, Elemér bácsi, egykori idős szomszédom arca jött elő. Olyan élethűre sikerült, hogy később a kiállításomon többen felismerték.
Lenke nénim a párja, és hogy mennyire realisztikus alkotás lett, mi sem mutatja jobban, mint hogy amikor férjem a karjaiban vitte fel őt egy kiállítás helyszínére, megkérdezték, rosszul van-e a néni, hívjanak-e mentőt.
Mindezek mellett a mackókészítés fortélyait is elsajátította.
Igen, Ignác hagyományos és új hullámos Gürdlüfke nevű vörösmoher mackóm is első helyezést ért el. Két saját technikával készült mackószobrom is elismerésben részesült az országos versenyen. A Hópihe nevet viselő jegesmedvebocsom és élethű, bumfordi barna medvebocsom, Vackor.
Hogyan jutott el az antik babák restaurálásáig és gyűjtéséig?
Egyszer rászántam magam, és dédmamám babáját elvittem az egyik babaklinikára, viszont a javítás csalódást okozott. Akkor éreztem úgy, hogy én ezt nagyobb szakmai alapossággal tudnám művelni. Az Országos baba- és mackókészítési versenyeken a legmagasabb fokozatot elérve új kihívás elé néztem, ez volt antikbaba- és mackórestaurálás. Senkinek sem kellett megfelelnem, csupán csak magamnak, így fejlődhettem. Amikor „ilyen volt, ilyen lett” munkáimat közzétettem, a külföldi és itthoni babás csoportokban rengeteg elismerést kaptam. Véleményem szerint ezek a babák legalább négy generációhoz szólnak, négy nemzedéket kapcsolnak össze. Régebben is gyűjtöttem kortárs művészbabákat, művészmackókat, ezeket egészítettem ki a gyűjtött és felújított antik babáimmal, antik mackóimmal. Ösztönzést az adott, hogy olyan különböző, háború előtti babákkal gazdagítsam a gyűjteményem, amelyeket nem tudnék megvásárolni magamnak. A bolhapiacokon azonban igazi kincsekre lehet bukkanni – viszonylag olcsón.
A szerencsén is múlik, hogy rájuk találjon?
Járom a különböző bolhapiacokat, és figyelem a nemzetközi antikvitáshirdetéseket, de valóban, kell a szerencse ahhoz, hogy megragadjam a kínálkozó alkalmat egy-egy ritka, értékes baba megvásárlására. A szakmai tudás pedig nélkülözhetetlen ahhoz, hogy felismerjem, mi az, ami valóban igazi különlegesség, megmentésre váró érték. A Kathe Kruse babát például nem sokan ismerték volna fel abban az állapotában, ahogy én megláttam, sőt még az sem biztos, hogy tudtak volna mit kezdeni vele. Pár hónapja például az antik francia Etienne Denamur babám porcelánfején a repedéseket, hiányokat nyom nélkül eltüntettem. Ez ad igazi erőt a munkám folytatásához, no meg a rengeteg elismerés. Azonban soha nem vagyok százszázalékosan elégedett magammal, mindig jobban, tökéletesebben szeretném végezni a munkám.
Számomra abban az állapotukban is kincset jelentettek, ahogy rájuk találtam, de miután restaurálom őket, visszakapják régi ragyogásukat. A sérült, hiányos babákat úgy varázsolom újjá, hogy ne látszódjon a restaurálásom nyoma rajtuk. Csak a legszükségesebb javításokat szabad elvégezni, és meg kell hagyni a régmúlt idők nyomait.
Mi ragadta meg a legjobban az antik babákban?
Érdekesnek tartom az egyes antik babácskák történeteit. Az antik porcelánfejű babákat készítő kézművesek több évtizedes munkája során gyakorlott ecsetvonásokkal olyan jellegzetes szemöldököket, szempillákat és szájvonalakat festettek, amelyek rámutattak arra, melyik babagyárban készültek. Például a francia Jumeau babák jellegzetes arcfestése, tollas szemöldöke teljesen más, mint például a kortárs német Heubach babáknak. A kézzel festett antik babák látványa jó érzéssel, melegséggel tölti el minden babaszerető szívét. A mai, főleg kínai babagyárakban tömegével, kezek érintése nélkül készült babáknál nem érezhetjük ezt. Persze, lehet rájuk mondani, hogy aranyosak vagy szépen mosolyognak – sajnos sok esetben ezek a babák olyan minta szerint készülnek, melyeket egy-egy babaművész egyedi alkotásairól koppintottak, hogy lebutítva használhassák a tömegtermelésben. Az antik babák különböző karakterek, nem véletlenül kaptak saját nevet, és egyedi történetük is van, amihez kapcsolódni lehet. A történetüket pedig még tovább árnyalja a történelmi korszak, amikor készültek, vagy éppen a viszontagságok, amiket átéltek, a manufaktúra sajátosságai, ahol megalkották és természetesen a művész, aki modellezte őket.
Gyűjteményében a ritka és értékes antik, a különleges forma- és a művészek által alkotott egyedi babák egyaránt megtalálhatóak. Mutatna néhány babát, amit különlegesnek tart?
Legnagyobb antik babám a biszkvitporcelán fejű, csuklós kompozittestű 90 centiméteres baba, melyet a német Simon & Halbig cég készített 1839 és 1920 között. Megakadt a szemem egy angliai hirdetésen, miszerint kedvező áron ajánlanak megvételre egy ilyen babát. Kitétel az volt, hogy személyesen lehet csak átvenni London kertvárosában, mert a tulajdonos néni idős, nem tudja feladni postán a csomagot. Nagy szerencsémre találtam egy olyan magyar szállítócéget, amely elvitte tőlem a csomagolóanyagot, és elment a babáért a megadott címre. Sajnos a futár csak este 8 óra körül ért oda, a néni pedig jelezte, hogy már túl késő van, másnap reggel jelentkezzen újra. Ott aludt a ház melletti parkban, és másnap reggel megkapta, és az iránymutatás szerint becsomagolta ezt az óriási, törékeny babát. Egy héten belül megérkezett hozzám ez a csoda, és a postaköltség még kevesebb is volt így. Csak az egyik ujját kellett pótolnom, megmodelleznem, és újragumiznom a végtagjait.
Érdekes a történetük az 1850–1920 közötti időszakból származó Frozen babáimnak. Elnevezésüket egy amerikai népballada nyomán kapták. A történet pedig arról szól, hogy egy fiatal lány, Charlotte télen szánkóval megy a bálba. Anyja kérésérét nem teljesíti, miszerint öltözzön melegen, mert nem akarja a szép ruháját eltakarni, így útközben megfagy. Tömör porcelán lány és fiú figurák. A lányokat Frozen Charlotte-nak, a fiú babákat pedig Frozen Charlie-nek nevezik. Csoda, hogy ezek a több méretben készült fehér mázas teljes porcelánfigurák közül sok épségben maradt fenn. A németek hívják őket még bade puppe-nak – fürdetőbabáknak – is. Az effajta babák nagy népszerűségnek örvendtek Amerikában. A legtöbb ilyen baba Németországban készült, a kisebbeket penny dollsnak – filléres babáknak – is nevezték. |
Imádom a felhúzható, zenélő, mozgatható babákat is, azt hiszem, nagyon szerettem volna gyerek lenni akkoriban! Megfoghatatlan, hogy fennmaradhattak az utókornak, csak becsülni, szeretni lehet őket. Egyik büszkeségem egy felhúzható zenedobozos, dallamra mozgó babácska. A zeneszerkezet javításához egy neves szakember segítségére volt szükségem. Másik kedvencem egy antik „marotte” bohóc, porcelánfejű, zenélő, nyeles babám, mely forgatásra dallamot játszik le, és a csontnyele sípként is funkcionál.
Egy éve pedig Angliából érkezett az 1900-as évek elején készült mosolygós porcelánfejű, felhúzható, „szaladó” szerkezetű Ernst Heubach babácska eredeti öltözetében. Még ma is kiválóan működik, csak a hangszerkezetét szükséges még felülvizsgálni.
Számomra igazi kincs egy háromarcú – mosolygós, alvó és síró arcú – baba. Síró hangot is ad, ha az oldalán meghúzunk egy zsinórt. Nagyon ritkán fellelhető ez a típusú, kis méretű baba, melyet Carl Bergner készített 1904–05-ben. Csak a sapka búráján kellett javításokat végeznem.
Sokak számára érdekes lehet egy elég egyszerű, ízületekben csapolással készült és mozgatható babácska. Ezeket az esztergált fababákat peg dollnak hívják, és ruha nélkül árulták a 19. század közepétől-végétől. Fogas babáknak és holland babáknak is hívják még őket.
Antik holland peg fababa ruhában – kb. 1850.
Mi jellemzi a magyar antikbaba-kultúrát?
Magyarországon a szocializmusban sajnos általában nem becsülték és „burzsoá maradványként” kidobták, vagy a pincékbe, padlásokra rakták ezeket a babákat. Egy teljes babagyűjtemény például úgy maradhatott meg, hogy a ház pincéjét befalazták. Ennek a több évtizedes kimaradásnak a mai napig érezhető a hatása. Nehezen tud újraéledni nálunk a babakultusz. Itthon jelenleg nagy divatja van a 500–1500 darabszámban készült német karakterbabáknak. Ezek a babák gyári festéssel és elnagyolt végtagokkal rendelkeznek. Műanyag szemek, szempillák, szintetikus haj és szintetikus anyagú öltözet jellemzi őket az antik és egyedi művészbabákkal ellentétben, amelyeknél szájjal fújt kristályüveg szemek és hajból készült vagy moherparóka az elfogadott.
Ezért az emberek nemcsak hogy nem tudják milyen színesek, milyen változatosak valójában a karakterbabaarcok, de nagyon kevés ismeretük van egyáltalán az antik babákról.
Ezért is voltam nagyon boldog, amikor 2022-ben a Barabás-villában megnyílt a Titkokat suttogó babák kiállításom. Azzal a céllal hoztam létre, hogy rávilágítsak a régmúlt igazi kézműves babaértékeire. A kiállításon két szintet rendeztünk be, a felső rész mutatta be az egyedi, versenyeztetett karakter porcelánbabáimat és saját modellezésű, élethű babaalakjaimat, a földszint pedig az antik babák restaurálásáról, a babagyűjteményemről és a kiegészítőkről szólt.
Végig a falakon „ilyen volt, ilyen lett” tablókon mutattam be a restaurálási munkafolyamatokat. Célom volt rávilágítani az antik babák részletgazdag sokszínűségére. Szeretném a babagyűjtők és a babaszeretők figyelmét a művészi értéket képviselő babák felé irányítani. Küldetésemnek tartom magyarországi babakultúra felzárkóztatását a környező országokhoz képest, bízom benne, hogy a helyzet itthon is javulni fog. Ha a több mint százéves babáimra nézek, arra gondolok, az igazi érték örökre fennmarad.
Heubach Köppelsdorf 300 /1919-1932./ baba, francia Raynal Venus /kb.1930./ textilbaba