Menü
Szöveg: Kéri Gáspár
fotó: Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Elsőre azt gondolnánk, hogy oda-vissza ismerjük Szinyei Merse Pál művészetét. A Magyar Nemzeti Galériában látható életmű-kiállítás azonban új összefüggésekkel gazdagítja benyomásainkat.
Az átlagos szemlélő számára elsősorban azok a kétségtelenül jelentős fő művek – Lilaruhás nő, Pacsirta, Majális, Hóolvadás, Léghajó – ugranak be, amelyekkel az iskolai osztálytermek falait és a személyvonatok fülkéit dekorálták hosszú évtizedeken át. A Szinyei-reprók nemcsak a MÁV szerelvényeinek hosszúra nyúló amortizációjával hullottak ki helyükről, ma már az iskolák poszterei is jóval vegyesebb képet mutatnak.
A felvidéki Szinyeújfaluban 1845-ben született Szinyei Merse Pál kultusza már életében kialakult, 1920-ban bekövetkezett halála után pedig nagyjából 1948-ig töretlenül tartott. Hogy ambivalens módon a szocializmus időszakában is a honi művészeti kánon része maradhatott, az letagadhatatlan kvalitásainak és ezáltal a magyar művészeti életben egykor betöltött szerepének volt köszönhető. A hozzá való ellentmondásos viszonyulást azonban jól mutatja, hogy első átfogó életmű-kiállítását csak 1990 tavaszán rendezték meg a jelenlegi tárlat helyszínén, a Magyar Nemzeti Galériában. Az akkori kurátor a festő dédunokája, az avatott Szinyei-kutató, Szinyei Merse Anna művészettörténész volt, aki egy tanulmányával a mostani kiállítás katalógusában is szerepel.
Majális 1873 │ olaj, vászon │ 127 × 162,5 cm
Pipacsos mező 1896 │ olaj, vászon │ 39 × 63,2 cm
Hogy egy emberöltővel később milyen szándékok hívtak életre egy újabb retrospektív tárlatot, arra a világjárvány miatt egy évvel elhalasztott kiállítás koncepciója értékes válaszokkal szolgál. Az eltelt harminc év már önmagában jó indok, hiszen felnőtt egy új generáció Szinyei festészetének jelentősebb percepciója nélkül. Az új kutatási eredmények, az ismeretlenségből vagy a régmúlt homályából előbukkanó művek – például a Vitorlás a Starnbergi-tavon – és az évtizedek során megváltozott gyűjteményi gyakorlatok pedig új perspektívából tárják fel és egészítik ki jelentős kapcsolódási pontokkal a róla alkotott benyomásainkat. A befogadás módját eleve rendhagyóvá teszi, hogy ezúttal időben az utolsó alkotói korszaktól haladunk visszafelé, és fejtjük fel a kezdetekig a Szinyei-enigmát.
Ruhaszárítás 1869 │ olaj, vászon │ 38,5 × 30,8 cm
Szerelmespár 1870 │ olaj, vászon │ 53,3 × 63,8 cm
Az ismert festmények popkulturális jelentőségén túl az életmű ugyanis sokkal többről szól: Szinyei Merse Pál festészete azon ritka hazai kivételek egyike, amikor egy új stílustörekvés nem kisebb-nagyobb fáziskéséssel, külföldi hatásokra érkezett meg, hanem a nemzetközi tendenciákkal párhuzamosan, közel azonos időben érett be. Ehhez a Bach-korszak klímájában is nemzeti érzelmű, kulturálisan rendkívül nyitott családi háttér is szükséges volt, amitől nem függetlenül alakult a nemzetközi szakmai-baráti kapcsolatrendszere. A korszak festőihez hasonlóan számára is egyenes út vezetett a Müncheni Képzőművészeti Akadémiára, ahol az áhított mester, Karl von Piloty osztályában jött a felismerés, hogy nem az akadémizmus, hanem az alla prima, az „egy ülés alatt” festés lesz az ő útja. Közben fontos barátokra tett szert olyan művészek személyében, mint Hans Makart és Arnold Böcklin, valamint a Münchenbe látogató Gustave Courbet, akinek tolmácsa volt a német nyelvterületen. A meghatározó külföldi impulzusok mellett az otthoni atmoszféra szintén alakította Szinyei festészetét, munkásságában a személyes tragédiák mellett a családi birtok ügyeinek intézése jelentett csak hosszabb intermezzót. Művészete – legyen szó portréról, zsánerről, valamint kiemelt helyen a táj és a természet ábrázolásáról – friss törekvéseket integrált a magyar festészetbe, így személye határozott katalizátora volt a megfáradt akadémizmus béklyóiból kitörni vágyó honi művészeti irányzatoknak.
Téli táj 1901 körül │ olaj, vászon │ 91,5 × 119 cm
Hóolvadás 1884–1895 │ olaj, vászon │ 47,3 × 60,6 cm
A Magyar Nemzeti Galéria százhúsz festményt felvonultató, Kép és kultusz című tárlatára húsz műalkotás – köztük Gustave Courbet, Jean-Baptiste Camille Corot, Claude Monet, Alfred Sisley egy-egy vászna – külföldi gyűjteményekből érkezett. Ezek és mások mellett Mednyánszky László, Benczúr Gyula és Ferenczy Károly néhány festménye is izgalmas kölcsönhatásokra mutat rá: Szinyei Merse Pál festészete egyszerre hordoz sajátosan magyar stílusjegyeket, valamint nemzetközi kontextusban is érvényes művészeti törekvéseket.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
