Menü
Szöveg: Leimeiszter Barnabás
fotó: Tér és Forma, Wikimédia
Az emlékiratíróként már a hatvanas években jelentkező urbanista, Granasztói Pál a Kádár-korban publikálhatatlan, mert túl sok kényes kérdést felvető könyvében a múlt századi magyar építészet legfontosabb alakjaira is visszaemlékezik.
Minden bizonnyal nem egyedülálló, mégis különös politikai-szellemi eszméléstörténet az, amit Granasztói Pálnak (1908–1985) a Magvető által kiadott, Egy patrióta élete – Magyarországon, a XX. században című könyvéből kiolvashatunk. A konzervatív Rihmer család sarja fiatalkora dzsentriallűrjeit levetkezve igyekezett inspirálóbb szellemi közeget találni magának – ekképpen terelődött a progresszív értelmiség felé. Időskorában, a kommunista elnyomás tapasztalatainak birtokában sem tagadta meg alapvetően baloldali meggyőződését, ám időközben – mint a könyvből kiderül, főként az 1956-os események nyomán – „patriótává forrósodott”. Mi több: szövegében Proust-rajongóként gyermekkora apró-cseprő emlékeit idézi fel, s fedezi fel ekként tudatának legmélyebb rétegeiben hazaszeretete valódi tárgyát: a Kádár-korban tabukkal övezett „nagy, ezeréves országot”.
fischer józsef Szépvölgyi út 88. Az 1934-ben elkészült villa építtetője Zentay (Hoffman) Dezső statisztikus volt, aki szociológiai kutatásának eredményeit a két háború között nagy érdeklődéssel fogadott újságcikkekben publikálta, egyben a Magyar Nagyothallók Országos Egyesületének egyik vezetője is volt. A többször átépített házat nemrégiben Fischer eredeti terveihez hűen újították fel. A Tér és Forma fényképén látható alak maga az építész
Granasztói emlékiratának legizgalmasabb részei mégis azok, ahol a magyar építésztársadalmon belüli politikai mozgásokat, átrendeződéseket taglalja. Hiszen építészet és politika elválaszthatatlan: „Olyan hivatást választottam, amit nem lehet eredményesen csinálni önmagában, csak megfelelő társadalmi, gazdasági háttérrel, körülmények között.” A két háború közötti magyar modernista építészek neve a nagyközönségnek ma nemigen mond semmit, pedig olyan nagy formátumú figurák képviselték a megújulást, mint például Bierbauer (később Borbiró) Virgil, Granasztói mentora, a Tér és Forma folyóirat főszerkesztője. Bierbauer tervezte többek között a budaörsi repülőteret meg a manapság újra felfedezett kelenföldi erőművet, és egyike volt a Napraforgó utcai kísérleti lakótelep építészeinek is. „Egyénisége zaklatott volt, sokakat magától eltávolító, tudása is bár nagy, s némiképp szétszóródó, viszont […] önzetlenül, hivatalos támogatás nélkül jó ügyekért, célokért harcolt, miközben tervező építészként is működött” – írja Granasztói róla, hozzátéve: vigyáznia kellett, hogy „izgága, sokszor bántó, gúnyos viselkedésétől ne sértődjem meg”. Bierbauer egyszerre volt a modernista irányzat hazai úttörője és a népi építészeti és városrendezési hagyományok kutatója, ő írta az első magyar építészettörténetet. S emögött Granasztói szerint nem csupán a múltat és jövőt organikusan egybekapcsoló vízió rejlett, hanem az a „neofita” magyarságtudat is vezérelhette, ami a hitleri nyomulás hatására kezdett ébredezni sok német származású értelmiségiben. „A németet, a zsigert, a gént, ami lappanghat szervezetem mélyén – külsőleg is nemegyszer néztek annak külföldön –, semlegesíteni…” Bár a háború alatt Bierbauer Granasztói szerint „jobbra tolódott”, a koalíciós időkben már parasztpárti színekben lett építésügyi államtitkár, mígnem a kommunista hatalomátvétel idején kilökték a hatalomból. 1956-ban hunyt el.
Bierbauer Virgil és Králik László Budaörsi repülőtér. Az első európai színvonalú magyarországi légikikötő építését 1937-ben fejezték be. A ferihegyi reptér elkészültéig Budaörs volt a magyar polgári légiközlekedés központja, ma az igencsak leromlott állapotú épületegyüttes a sportrepülést szolgálja
Ugyancsak érdekes sors a fiatalkorában a képzőművészi és az építészi hivatás között ingadozó, Walter Gropius irodáját is megjáró Molnár Farkasé, aki – Granasztói szavaival – „az induló új építészetben máig a legnagyobb tehetségnek bizonyult”. Molnár pályája java részében elkötelezetten baloldali nézeteket vallott (a 100% című kommunista folyóirat címlapját is ő tervezte), s a nemzetközi funkcionalista építészszervezet, a CIAM magyar tagozatát vezette eszmetársával, Fischer Józseffel. Elméleti munkásságuk jelentős része foglalkozott a szociálislakás-építés problémájával, amelyre a Bauhaus és Le Corbusier ihlette megoldásokat gondoltak ki – 1931-ben a magyar CIAM-tagok Kolház néven mutatták be utópisztikus tervüket, amelyben a családi háztartás elvét háttérbe szorítva az egyéni elvonulásra alkalmas, illetve a kollektív háztartást szolgáló helyiségek között osztották meg a teret. A konzervatív magyar állami környezet azonban visszafogta az efféle álmodozásokat. Molnár (s nemzedéke más modernista építészeinek) alkotói hagyatékát főleg magántőkéből emelt épületek – villák, bérházak – teszik ki. Kivételt jelent az az épületegyüttes, amit a mai II. János Pál pápa téren építtetett a szocdem vezetésű Országos Társadalombiztosítási Intézet, s amelynek tervezésében a modernista építészek java részt vett. Molnár Farkas pályáján 1938–39 körül fordulat állt be: a balos CIAM-csoportnak egyre tarthatatlanabbá vált a helyzete, az ellehetetlenülés által fenyegetett építész pedig közeledni kezdett a szélsőjobb felé. Az Országépítés nevű folyóirat munkatársaként elkészítette a Rongyos Gárda katonái számára építendő szövetkezeti falu („Rongyosújfalu”) terveit, cikkeiben pedig az „építészeti hebraizmusról” értekezve bírálta a palesztinai és újlipótvárosi „álmodern” építészetet. Utolsó nagyszabású munkája a torzóban maradt, de így is impozáns hűvösvölgyi Magyar Szentföld-templom volt. Egy 1945-ös légitámadásban halt meg.
Molnár Farkas
A Lejtő utca 2/a alatt található villát Dálnoki-Kováts Jenő, az Országos Ipartestület igazgatója építtette. Molnár 1933-ban a Milánói triennálén a családi házak kategóriájában első díjat nyert vele
Fischer József
Baba utca 14. A Járitz István autókereskedő számára 1941–42-ben épült, mára sajnos jelentősen átalakított villában jelenleg a Budai Gyermekkórház Légzésrehabilitációs Osztálya működik
Molnár Farkas
A Két alak című festmény 1923-ban készült
Major Máté
A Sasfiók utca 8. alatti, négy lakást magába foglaló, tetőkerttel is rendelkező házat Major az apósa, Fenyő Zsigmond számára tervezte. A kommunista építész a háború után Fischerrel szemben szervezkedett, nagy bátorságról tett azonban tanúbizonyságot, amikor 1951-ben egy Révai József és Lukács György jelenlétében tartott plénumon kiállt az új építészet elvei mellett
Fischer József szilárdan tartotta magát baloldali elveihez, ám így is átrohant felette a történelem. Egyik legközelebbi barátjának és mesterének életművéből Granasztói inkább fáradhatatlan szervezői ténykedését, mint építészeti munkásságát értékelte: „A német Bauhaus építészeti iskolájának volt egyik első hazai kezdeményezője és képviselője, s ezzel fontos szerepet töltött be a modern magyar építészet elindításában. De azután az építészet továbbment a maga útján, némi hazai, oldottabb ízt kapott a Bauhaus németes, merev jellegéhez képest. [Fischer], az előharcos, ezzel már nem tartott lépést, művei később is a kezdet száraz, rideg, kubista bélyegét viselték magukon.” Ám van mit csodálnunk Fischer életművében: sok egyéb mellett említhetjük talán legemblematikusabb alkotását, az annak idején a nemzetközi építészeti sajtóban körülünnepelt, Szépvölgyi út 88. szám alatt található villát. A világháború után Fischernek a Fővárosi Közmunkák Tanácsa vezetőjeként és országos újjáépítési biztosként nagy érdeme volt a romeltakarításban, azonban hamar tapasztalnia kellett a kommunista szakemberek nyomulását. A Moszkvából érkező Perényi Imre, illetve a korábban illegális kommunista Major Máté a Fischer által újraindított Tér és Forma ellenében új folyóiratot, illetve párthű építészklikket alapítottak, Fischer pedig alkalmatlan volt arra, hogy pozíciót helyezkedjen ki magának a kommunista diktatúrában. Inkább visszavonult, hasonszőrű értelmiségi hajótörötteket (így például Ottlik Gézát) magában foglaló baráti köréből szórta csípős megjegyzéseit a törtetők és opportunisták világa felé, s vált – legalábbis a helyét minden rendszerben megtaláló Granasztói leírásában – afféle hivatásos sértett emberré, amiben lelki tehetetlensége is szerepet játszott. Fischer tisztséget kapott a kérészéletű harmadik Nagy Imre-kormányban, később pedig neje, az első magyar női statikus, Pécsi Eszter után ment New Yorkba. Az ő halála után, a hetvenes évek végén tért vissza Magyarországra, immár – ahogyan Granasztói fogalmaz – „közéleti moralista világpolgárként”. Neki megadatott, ami Granasztóinak nem: megérte a rendszerváltást.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
