EGYSZER MINDEN BEÉRIK, CSAK ÜLTETNI KELL
A premontrei női és férfirend számára az iskola és a plébánia egyaránt lelkipásztori terület. „Az iskolákban is az evangélium örömhírével szólítunk meg mindenkit. Nem mindenki vallásos, viszont azt reméljük, hogy mindenkinek lesz olyan pillanat az életében, amikor hasznára lesznek az itt kapott lelki, szellemi értékek. A művészeteken keresztül szeretnénk megfogni a diákjaink lelkét. Nagy hangsúlyt helyezünk a képzőművészetekre és a zenére, mert ezeken keresztül sokat lehet adni a gyerekeknek, fejleszthető a látásuk, nemcsak a szemükkel való látásuk, hanem a beleérző képességük is” – mondja Márton atya. Mindennek érdekében a múzeumpedagógia szakot is elkezdte az ELTE-n.
Az évek alatt sokat változott az iskola, ami természetes, hiszen véget ért a hőskor, így most az intézményesülés korszakának nehézségeivel küzdenek. Amíg felfejlődik egy intézmény, addig sok olyan energia van, ami láthatóan viszi előre a dolgokat, viszont az elért színvonalat fenntartani szintén sok erőt igényel. „Meg kell találnunk, hogy mi az a kontinuitás, amit örökségként őrzünk. A változást, amit megtapasztalunk, be lehet vonni ebbe, például huszonöt évvel ezelőtt az okostelefon és az internet nem játszott szerepet az életünkben, most viszont már részei a világnak. Nem zárhatjuk ki őket, nem az a megoldás, ha a gyerekek kezéből kivesszük a telefont, hanem az, ha mindannyian megtanuljuk jól használni az újdonságokat.”
Az iskolában Márton atya lelkes pedagógusokkal dolgozhat együtt, de ő az egyedüli rendtag. „Azt szeretnénk elérni, hogy a kollégáink a rendi szándékok és célok, a rendi lelkiség alapján dolgozzanak velünk.” A premontrei szellemiség szerint elmélkedve, az istenkapcsolatot ápolva kell élni, és megosztani a környezetükben élőkkel mindazt, amit az imádságban megtapasztalnak. „Emellett minden jóra késznek kell lennünk, minden jó ügyet támogatni és erősíteni” – teszi hozzá Márton atya. Négyen vannak Zsámbékon premontreiek, ketten látják el a mányi és a zsámbéki plébániát és az összes intézményt; egy idős atya ápolásra szorul, a premontrei nővérek által fenntartott idősotthonban él. A nővérek nem csak az egyházközség támaszai, sok olyan feladatot ellátnak, amivel megadják, visszaadják az emberek méltóságát a szegénységben, öregségben, betegségben.
„Az egyház fontos feladata a szociális gondoskodás is” – mondja az atya. Budapest agglomerációjaként Zsámbék számos olyan kihívással néz szembe, mint az ingázás megfizetésének nehézsége és az ebből fakadó munkanélküliség veszélye. A nővérek, azaz a Premontrei Női Kanonokrend karizmája Szent Norbert szegényekkel való törődésében gyökerezik. A napközi otthonban rászoruló, hat és tizennégy év közötti gyerekeknek adnak ingyenes ellátást. Hétvégenként háromszáz zsámbéki és környékbeli családnak adják át a héten összegyűjtött tartós élelmiszert – ebben mindkét iskola diákjai segítenek a közösségi szolgálat keretében. Minden délután melegételt osztanak, amit a szakiskola szakácsképzősei készítenek. A Boldog Gertrúd Központ a város szociális ellátására szerveződött, a család- és gyermekjóléti szolgálatot a nővérek irányítják, valamint a Premontrei Női Kanonokrend a fenntartója a szakiskolának, ahol a nővérek közül többen is tanítanak. „Fontos számunkra, hogy a nővérekkel nemcsak együtt imádkozunk, hanem együtt is cselekszünk itt, Zsámbékon” – összegezi a missziójukat Márton atya.
ÚJJÁSZÜLETHET A ROMTEMPLOM
Zsámbék folyamatosan épül-szépül. A települési önkormányzat a katolikus egyházzal és a német nemzetiségi önkormányzattal közösen pályázva újítja meg az építészeti emlékeket helyi mesteremberek, képzőművészek bevonásával. Így újult meg az első világháborús emlékmű a templomkertben, a százéves híd korlátja, a kálvária keresztjei és stációi, valamint az útszéli keresztek.
A városközpont rehabilitációs tervének megvalósítása a legnagyobb léptékű fejlesztés volt Zsámbék életében. Többek között kialakították a település múltjához méltó főteret, valamint az új piacterületet és -épületet, amely közösségformáló hatása révén is kiemelt helyszín lett. A város a Zsámbéki-medence Idegenforgalmi Egyesület segítségére is számíthat a fejlesztésekben, a szervezet a térség településeit összefogva mintegy zászlóshajóként viszi a közös idegenforgalmi projekteket.
Horváth László polgármester 2014 óta keresi a megoldást Holnapy Dénes Márton atyával a romtemplom megmentésére, ami aktuális és összetett feladat. „Sajnos olyan szakvéleményt is kaptunk, hogy ha nem teszünk valamit, ötven év múlva az enyészeté lesz az épület” – hangsúlyozza a polgármester. Bár a műemlék kezelője az önkormányzat, a tulajdonos a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, ezért a kormány döntése szükséges a továbblépéshez. 2019-ben a kormány lehetőséget adott az önkormányzatnak a romtemplomra vonatkozó építéstörténeti tudományos dokumentáció elkészítésére. Mivel korábban már számos konferenciát szerveztek a jövőjéről, jelentős szakmai tudás és tapasztalat gyűlt össze, amelyre az előkészítő munkálatok során is támaszkodni tudnak. Most a tervezés előkészítése zajlik, a szakemberek véleménye abban már egyöntetű, hogy egy az egyben nem lehet visszaépíteni a templomot. Vannak, akik arra hajlanak, hogy az állagmegóvás után jelenlegi állapotukban tartsák meg a romokat, de a szakemberek nem javasolják, mivel az éghajlati viszonyok miatt ez a megoldás állandó munkálatokkal járna.
„A szakma álláspontja az, hogy valamilyen fedést kell adni az épületnek, ahhoz azonban vissza kell építeni az északi falat – mondja a városvezető. – Bár vannak eltérő vélemények, azt szeretnénk, ha a kor hangulatát visszaidéző anyagokkal és technikával valósulna meg a rekonstrukció.” A középkori templom mellett épületegyüttes létesülne rendházzal, fogadólétesítménnyel, múzeummal és esküvők tartására is alkalmas rendezvényteremmel. „Az az álmunk, hogy a rend néhány fővel beköltözne a rendházba – vázolja Horváth László. – Néhány éve a kőtár még látogatható volt, most azonban már életveszélyes a terület, az utolsó pillanatokban vagyunk, hogy megmentsük a pusztuló műemléket. Most felcsillant a reménysugár, hogy a jó pár száz éve elhanyagolt és méltatlan helyzetben lévő templomot olyan állapotba hozhatjuk, hogy az utódaink is láthassák majd.”