100 év szezon – Építészeti emlékeink a Balaton-parton című tárlat nem árul zsákbamacskát: emblematikus, ma is álló Balaton-parti épületek történetén keresztül, huszonöt tablófelület segítségével próbálja megragadni azt a folyamatot, ahogy az elmúlt bő száz év alatt az ország egyik régiójából a feltöltődés fellegvára lett.
„A kiállításon a balatoni üdülőkultúra épített emlékeit látjuk, annak lenyomatát, hogy hogyan vette át bő száz év alatt az üdülőkultúra annak a korábbi balatoni kultúrának a helyét, ami évszázadokon keresztül épült” – kezdi Can Togay János, a Veszprém–Balaton 2023 Európa kulturális fővárosa művészeti és kreatív főtanácsadója a kiállítást megnyitó szubjektív tárlatvezetését.
A váltás valóban nagy volt, és nem csak építészetileg: mi, akik pihenni, feltöltődni megyünk a Balatonhoz, a vizet látjuk magunk előtt, azt, hogy mi mindent tud nyújtani nekünk a tó, a régiek azonban egészen máshogy közelítettek hozzá. Nekik a megélhetés forrása volt, a munka terepe, eszükbe sem jutott, hogy a kikapcsolódás ezer arcát lássák benne.
Balatonfüred volt az egyik első város, mely kedvelt üdülőhellyé vált: már a 19. század első felében sokakat vonzott, bár akkor még nem a Balaton vize, hanem főleg a környéken lévő gyógyvizes források miatt érkeztek a látogatók. A század második felében a vízi sportok iránt is megnőtt az érdeklődés, így a tópart fejlesztése is megindulhatott. 1867-ben megalakult az első magyar vitorlásklub, a Balaton-Füredi Yacht Egylet, majd 1884-ban a Stefánia Yacht Egylet, mely Hauszmann Alajos tervei alapján 1887-ben klubházat is kapott. A klubházban ma a Vitorlás étterem és a Vitorlázeum üzemel.
Bár a déli vasút kiépítésének köszönhetően már a 19. század második felében elkezdték kialakítani az első nagyobb üdülőtelepeket – például a fonyódi Bélatelepet, melynek épületeiből csodálatos kilátás nyílt a túlpart tanúhegyeire –, a térség igazi felfedezése Trianon után következett be. Magyarország elveszítette az erdélyi, felvidéki, adriai fürdőhelyeit, így ebben az időszakban a Balaton jelentősége hihetetlen ütemben értékelődött fel.
Egyre többen építkeztek a Balaton-parton, ami új fejlesztési terveket is magával hozott: a kulturális élet fellendítésére megalakult a Balatoni Intéző Bizottság, a környék természeti kincseinek és ökológiájának mélyebb megismerésére pedig a Magyar Biológiai Kutatóintézet Tihanyban.
Már ekkor elkezdett kibontakozni a karakteres, semmivel össze nem téveszthető helyi építészet. „A balatoni stílus teljesen egyedi, se nem urbánus, se nem falusi, egyfajta laza, kísérletező szellem jellemezte az elmúlt száz évet, egyszerre eklektikus, minimalista és modern. Olyan építészet a balatoni, ami mindig is a saját útját járta” – hívta fel a tablókat csodáló látogatók figyelmét a Balaton különleges építészeti mikroklímájára Can Togay János.
Ezt a fejlődést a második világháború megakasztotta, és csak 1956 után, a forradalmat követően indult újra. Ekkor kezdődött meg a tömeges, sok esetben szociális üdültetés is, melynek következményeként a Balaton igazi népfürdőhellyé vált, és ekkortól datálható a társadalmi szintű balatoni nosztalgia megjelenése is. Egyre nagyobb szállodák, nagyobb tömegek befogadására alkalmas üdülőkomplexumok épültek, új partszakaszokat tettek alkalmassá a szabadságukat töltő vidám seregek befogadására.
Ennek a fellendülésnek köszönhetően a Tihany és Szántód között közlekedő kompokat a hatvanas években nagyobb kapacitású járművekre cserélték, majd a révkikötők is megújultak. Az egymással szemközti parton álló két, Dianóczki János nevéhez fűződő vasbeton épület a mai napig fontos jelképe a városoknak. Először a tihanyi állomás kör alaprajzú épülete készült el, majd néhány évvel később megszületett a légies és letisztult szántódi váró is. A tömegturizmus igényeit kielégítendő grandiózus építkezések sorában az egyik utolsó volt a hetvenes években emelt Ezüstpart üdülőkomplexum. Az 550 millió forintos költségvetésből megvalósult, Molnár István által tervezett együttes öt épülete háromezer fő befogadására volt alkalmas, a nyaralók szórakoztatásáról pedig négyszáz személyes színházterem és egy hasonló nagyságú előadóterem gondoskodott. Az építkezés fontos eleme volt az 1971-ben átadott, kör alakú Orion bár.
A letűnt nyarakat bemutató archív fotóknak köszönhetően a kiállítás végére erős nosztalgiaérzet uralkodott el a nézelődőkön. De miért is olyan nosztalgikus a Balaton? Talán mert szinte mindenkinek van egy kitörölhetetlen alapélménye az első ott töltött vakációról, a vízparti büfében elfogyasztott első hekkről és lángosról vagy az első vízibiciklizésről, és ez az alapélmény örökre meghatározza az érzelmi viszonyulását a tóhoz. A kiállítás szépen épít erre a kollektív nosztalgiára, Kárász Karolina mai állapotokat bemutató fotói pedig egyértelműen igazolják: bármilyen évet is írjunk, a Balaton-parti egyedülálló eklektika örök.
Június 24-én, a múzeumok éjszakáján a 100 év szezon kiállításhoz kapcsolódóan Tervezd meg és építsd meg! címmel építészeti workshopon vehetnek részt az érdeklődő gyerekek, amelyen a Balaton-parti épületek ihletésében maketteket, térbeli konstrukciókat készíthetnek el.
(Nyitókép: Várkapitányság)
