A tudatosságról, a hűségről és a nehézségek áthidalásáról faggatom tehát a Makovsky házaspárt, a KétIgen egyik mentorpárját. A feladatuk, hogy a párkapcsolat legfontosabb területeit érintő, szakemberek által kidolgozott tematika alapján kísérjék a párokat. A KétIgen műhelyprogramjai csak néhány éves múltra tekintenek vissza, Makovskyéknak azonban nem új a terep, tizenöt éve vesznek részt a budakeszi domonkos nővérek meghívására jegyespárok házassági felkészítésében.
Szeretném megtudni tőlük, hogy mi a legnagyobb segítség a házasságra készülődőknek. „Úgy vesszük észre, hogy a párok keveset beszélgetnek egymással igazán mély dolgokról, és talán nem is érzik ennek a szükségét. Szeretnénk ezért rávilágítani arra, hogy a folyamatos kommunikáció alapvető ahhoz, hogy hosszú távon együtt tudjanak maradni” – mondja Zsuzsa. Miklós hozzáteszi: „Amikor először eljönnek hozzánk a jegyespárok, előfordul, hogy egy kicsit ódzkodnak. A találkozások végén meg szoktuk kérdezni őket, érdemes volt-e végigcsinálni, és majdnem mindig az a visszajelzés, hogy igen, s kiemelik, milyen jól lehetett akár intim témákról is beszélgetni, egyáltalán, hogy ezeket szóba lehetett hozni.”
Hívószavunk definiálására rátérve Miklósnak elsőként egy emlék jut eszébe. „Még nem volt párkapcsolatom, valahol sétáltam, és azon gondolkodtam, hogy mit tudok ígérni annak, akit majd feleségül veszek. Arra jutottam, hogy mivel szép, okos és gazdag nem vagyok, azt tudom majd felkínálni, hogy megbízható leszek – idézi fel Miklós, majd mikor kérem, hogy határozzuk meg a hűség fogalmát, így válaszol: – A legrövidebben úgy mondanám, hogy tudatosan és szeretetben való ragaszkodás valakihez. Azt ígértem a feleségemnek, hogy kitartok mellette, közösen visszük az életünket, és ha ezt be tudom tartani, akkor hűséges vagyok.”
Mi visz át a házassági kríziseken, a nehézségeken, netán a kísértéseken? – teszem fel a következő kérdést, Zsuzsa pedig válaszában újabb képet fest fel: „A házasságunkat együtt építjük már sok-sok éve. Jó érzés hozzátenni, és reményeink szerint ha majd a halálunk pillanatában ránézünk, örülünk neki, hogy milyen szépet építettünk. Engem átsegít a nehézségeken, hogy tudom, ezt a közös építményt, a kapcsolatot kár lenne bármivel rombolni.”
„A párkapcsolat-gazdagító alkalmakon mindig drukkolunk a házaspároknak, hogy örömmel, tudatosan, de nem erőlködve, sok beszélgetéssel és sokféle páros és családi kalanddal éljék meg a házasságukat” – írják Zsuzsáék a KétIgen bemutatkozó anyagában, s szöget üt a fejembe: a tudatosság és az erőlködésmentes könnyedség egyvelegét egyáltalán nem könnyű megvalósítani. „A kapcsolatunkat nem az jellemzi, hogy állandóan vigyázzban állunk, mert mi tudatosak vagyunk – felel Zsuzsa. – Éljük a hétköznapokat, felemeljük időnként a hangunkat, vagy megsértődünk, közben mégis jelen van, hogy meg kell próbálni elemelkedni önmagunktól, és felülről megnézni a szituációkat. Akkor előbb-utóbb rájövünk, mégiscsak vicc, hogy balhézunk, és mindig van egy szál, amelyen el lehet indulni a konfliktuskezelés vagy a megoldás irányába.” És mivel még mindig a könnyedség szerepét kutatom, Miklós kiegészíti: „Talán az egész életünkre is vonatkozik, hogy nem segít rajtunk, ha túlzottan komolyan vesszük magunkat. Ez a hozzáállás lehetővé teszi, hogy rájöjjünk, a házasság tulajdonképpen egy örömteli, nagy kaland.”