A jó zsaru – Kovács Lajos nyomozóval beszélgettünk

Nyugalmazott ezredesként milyen kapcsolata van a szakámájával?

Kriminalisztikát, vagyis bűnügyi nyomozást tanítok a Károli Gáspár Református Egyetem állam- és
jog­ományi karának szakjogászképzésében. Korábban oktattam a Rendőrtiszti Főiskolán is. A tanítás megtalált engem, nagyon szeretem. A nyomozással nem-igen vagyok kapcsolatban, már nem dolgoznak azok a kollégák, akik még jól ismertek, és gyakran hívtak, szóltak, kérdeztek. Mostanában legfeljebb a régi ügyek köszönnek vissza. A most sokat emlegetett Fenyő-ügy három-négy évig nálunk, a döglött ügyek osztályán volt. Tanúként be is idéztek a bíróságra.

Úgy tudom, erről könyvet is ír.

Írok, de lassan haladok vele. Lusta is vagyok, ott a család, leginkább éjjel tudnék írni, de olyankor nincs túl nagy kedvem hozzá.

Nem azért várt, mert az ítélethirdetés befolyásol­ja, mi kerül a könyvbe?

Az ítélet nem befolyásol, úgy terveztem, hogy mire az megszületik, én is elkészülök.

Szokott krimit olvasni, nézni? Ha igen, kritiku­sabb, mint az átlag olvasó? Engem például zavar, ahogy sok filmben az újságírókat ábrázolják, mert nem reális.

Olvasok is, nézek is krimit, olyankor függetlenítem a szakember énemet. A krimik nagy részének nincs köze a valósághoz, de azért élvezetesek. Agatha Christie például. Vagy a Columbo, ahol a néző eleve tudja, ki a gyilkos, és azt figyeli, hogyan kanyarodik a nyomozás. Az igazi nyomozások nem ennyire frappánsak, az élet ritkán produkál ilyen dramaturgiai íveket.

A Helyszínelők sorozat már közelebb áll az élethez. Olyan technikai arzenált mutat be, amilyen csak kevés ország rendőrségének adatik meg.

Egyébként mára meglehetősen sablonossá vált a nyomozások menete. Ha történik egy gyilkosság, először megnézik, van-e a környéken biztonsági kamera, és mit mutat. A második, hogy találnak-e dns-t az elkövetőtől, a harmadik pedig az áldozat mobiltelefonjának híváslistája és a benne lévő GPS-adatok vizsgálata. Átnézik a közösségi oldalakat is, ahol még rólam is, aki fent sem vagyok ezeken, rengeteg mindent találni, cikkeket, interjúkat. A nyomozóknak ma már szinte fel sem kell állniuk az asztaltól, és máris sok információ birtokában vannak. Régen nem így volt, nekünk még végig kellett talpalnunk egy-egy lépcsőházat, mindenhová becsöngetni, hogy ekkor és ekkor tetszett-e látni valamit.

És ott a sok adatbázis, amit használhatnak a nyo­mozók.

Előadásokon szoktam mesélni, hogy amikor a pályám elején a főnököm azt mondta, állapítsam meg valakinek a lakcímét, én a saját bérletemmel tömegközlekedéssel elmentem a Vaskapu utcába, a lakcímnyilvántartó hivatalba, és egy ablakon beadtam a cetlimet, mit szeretnék. Megvártam, míg kikeresik, megkaptam, lemásoltam. Ezután visszavillamosoztam a főkapitányságra. Most az ember beüti az adatokat a gépbe, entert nyom, és kész. Más korszak.

Ezzel sok időt lehet spórolni, de nem rontja a sok technikai lehetőség a problémamegoldási képességet?

Az igazság valahol középtájt lehet. Szükség van a technikára, de a gép nem hallgat ki helyettem, nem készít kihallgatási tervet, nem találja meg az alkalmazandó pszichés trükköket.

Nem beszélve arról a tapasztalatról, amikor egy rutinos nyomozó szinte megérzi, mikor hazudik valaki.

Van, akin jól látható, ha nem mond igazat, és olyan is, aki nem szándékosan görbít az igazságon. A tanúk többsége segíteni akar, csak éppen téved, rosszul becsül meg magasságot, életkort, rosszul
emlékszik az időre. Tévedés és hazugság között nagy a különbség.

Bizonyos ügyekről gyakran kérdezik, érezni, hogy mély nyomot is hagytan önben. Miért pont azok?

A sikertelen ügyekben sokkal több munka van, és a kudarc mélyebb nyomot is hagy. Az én életemben sikerből sokkal több volt, az a kevés kudarc viszont élesenmegmaradt. Az 1977. március 2-án a Hungária körúti OTP-ben történt kettős gyilkosság helyszínét a mai napig le tudnám rajzolni. Pedig hány éve már… Soha nem lett meg a tettese. A móri ügynek meglett ugyan, egy nagy hajtűkanyar után, amikor már másodfokon is elítélték azokat, akik nem követték el.

Egy olyan gyilkosságot, mint a móri, amelyben nyolc embert öltek meg bankrablás közben, nem
hirtelen felindulásból követnek el. Gondosan ki­tervelik, nem akarnak nyomot hagyni. Gondolom,
ezért nehezebb felderíteni.

Két emberölés között nagy különbség lehet. Vannak viszonylag egyszerű esetek, bár azoknál sem elég tudni, ki a gyilkos, bizonyítani is kell. Sokszor megvan a tettes, néha a beismerő vallomás is, de gyakran előfordul, hogy az illető tagad. Nekem mindig az jelentett izgalmat a munkámban, amikor nekünk kellett kinyomoznunk a tettest. Amikor találunk egy holttestet, és elkezdjük a nulláról.

Ott volt a futás közben megtámadott sorok­sári nő esete, illetve más kéjgyilkosságok. Nincs
indíték, nincs gyanúsítotti kör, hiszen, ahogy ön mondta több interjúban, valaki idevonatozhat
bárhonnan, megölheti a nőt, mert ő jött vele szembe, aztán hazautazhat.

Ezek valóban borzalmasan nehéz ügyek. Amikor találomra választ valaki áldozatot. Nincs elhagyott
szerető, haragos, ellenség, gyilkos és áldozat között soha nem volt kapcsolat, nem is találkoztak. Nem véletlenül maradnak gyakrabban felderítetlenül az ilyen ügyek.

Azért a civilizált országokban a gyilkosságok nyolcvan-kilencven százaléka megoldódik.

Ez a legsúlyosabb bűncselekmény, minden ország rendőrsége súlyt helyez a kinyomozásukra. Nekünk a nyolcvanas években két olyan évünk is volt, amikor nem maradt felderítetlenül egy gyilkossági ügy sem az országban. Szerencsés évek voltak, ez a legjobb megfogalmazás erre.

Az egyik könyvében leírja, hogy amikor a négy­ tagú szegedi cukrászcsaládot megölték, a két fiút ugyanúgy hívták, mint az ön két fiát. hogy lehet ilyesmit lelkileg kezelni?

Az elfojtott érzelmeket kell valahogyan kordában tartani. Nemcsak ilyenkor, de kihallgatáskor sem ülhet ki az arcomra a szánalom vagy a megvetés az illető iránt. Előbbivel visszaélhet a gyanúsított, az utóbbinál bezárulhat. És engem is megzavar a tisztánlátásban, ha indulatos vagyok.

A cél ugyanis a kommunikáció, az, hogy megszólaljon és válaszoljon a kérdéseimre. Nem a megalázás, a minősítgetés. Van, aki egyáltalán nem akar válaszolni. A móri ügy gyanúsítottja, Kaiser Ede érezte a körülötte sistergő gyűlöletet, és bezárkózott. Nem mondott senkinek semmit. A főnököm megkért, próbálkozzak vele én. „Te olyan joviális, megértő vagy – mondta –, hátha veled szóba áll.”

Vagyis legyen jó zsaru.

Pontosan. Egy órán át csak beszélgettünk a focitól az autókon át az öltözködésig mindenről, mert nagy piperkőc volt ám Ede. Szép lassan ellazult, elkezdett bízni bennem. Hangoztatta, hogy ártatlan, de az alibijéről nem beszélt. Győzködtem, mondja el, mi ellenőrizzük, mert ha ártatlan, az csak így derülhet ki, hogyha viszont hallgat, önmaga ellen dolgozik. Ezen eltöprengett, és végül beszélt, bár nem írta alá a vallomást. De én írhattam róla egy jelentést.

Gyakran kérdezik konkrét ügyekről, és úgy érzem, szívesen beszél róluk. sok minden van, amit nem mondhat el?

Nem jellemző. Nem vagyok az a nagyon titkolózó ember, és nem is szeretném, ha az emberek azt hinnék, úgy dolgozunk, mint a filmbéli nyomozók. Azért is írtam meg a könyvet a móri ügyről, hogy lássák, mennyit küzdenek egymással is a nyomozók. Az egyik ezt hiszi igazságnak, a másik azt. Kaiser Ede ügyében is két táborra szakadtunk. Én azt mondtam, nincs be­bizonyítva, hogy ő tette, mások meg úgy vélték, megvan a megoldás. Végül első és másodfokon is elítélték, aztán egyszer csak meglettek az igazi tettesek. Kíváncsi voltam, felhív-e valaki azok közül, akikkel akkor vitatkoztam, hogy „bocs, neked volt igazad”. Bene László főkapitány felhívott.

Nyomozás közben sok olyan információt megtud­hat, aminek nincs köze az ügyhöz, de kényes. akár
az áldozatról is.

Előfordul ilyen, és nem is mindig sikerül megkímélni ettől a családot. Volt olyan áldozat, akinek felesége, gyereke volt, és mellette egy külön élete homoszexuá­lis kapcsolattal. Ezt nem lehetett eltitkolni a család elől. Vagy például a Hungária körúti bankrablásban megölt két nő egyikének sok férfi ismerőse volt, őket is felkerestük, hátha ott rejlik a megoldás. Becsöngettem az egyik férfihez, a feleségével volt otthon, és amikor felvetettem, hogy beszéljünk inkább négyszemközt, magabiztosan azt mondta, hogy neki nincs titka az asszony előtt. Ám amikor megkérdeztem, ismerte-e ezt a hölgyet, azonnal megértette, miről van szó, és odaszólt a feleségének, hogy „szívecském, főzz nekünk egy kávét”. Megköszönte, amiért nem buktattam le. Miért tettem volna?

Írtam néhány éve egy régi gyermekgyilkosságról, és legnagyobb döbbenetemre a hetvenes évekbeli új­ságok kiírták a kislány nevét, sőt a család címét is. ma a személyiségi jogok védelme egészen mást ír elő.

Néha fontos nyilvánosságra hozni bizonyos adatokat, hogy érkezzenek információk. De lakcímet? Ez akkor is túlzás volt. A családtagjait meggyilkoló lelkész, Pándy András egyik lánya haza tudott szökni előle Belgiumból. Álnéven élt a Nyírségben, ki is hallgattuk, de azt kérte, ne áruljuk el senkinek, milyen néven és hol él. Az újságok persze meg akarták szólaltatni, keresték, de én nem árultam el róla semmit. Más, amikor közszereplők vannak az ügyben, mint Fenyő János vagy Gyárfás Tamás.

Amikor ilyen nagy horderejű ügyekben nyomo­zott, ahol bérgyilkos is képbe került, nem félt?
Nem kellett rejtegetnie a családját?

Fatalista vagyok. Ami a sors könyvében meg van írva, az elől kár bujkálni. A családot természetesen jobban féltem, de egész pályám alatt csak néhány fenyegetést kaptam, és azok sem voltak nagyon ijesztőek. Talán azért, mert sosem keltettem magam körül gyűlöletet.

Mindig úgy voltam vele, hogy a másik oldalon is emberek vannak, van története annak, hogyan jutottak odáig. A krimikben sem szeretem a fröcsögő, gyűlölködő nyomozókat, inkább azokat, akikben van empátia. Biztos háttér, nyugodt, hétköznapi mentalitás, beleérző­képesség és a hatóság iránti elkötelezettség – ezek vegyítésével jól lehet boldogulni ezen a pályán.

Az idő minden ügyet megold?

A döglött ügyek osztályán ez volt a nagy kérdés. Ha van valami, amitől tizenöt év után is megoldódhat egy ügy, az az, hogy közben megváltozott a szereplők egymáshoz való viszonya. A bűntársak összevesztek, a feleség, szerető nem falaz tovább, a szomszéd már nem fél. Ha ekkor felbukkan egy nyomozó, megtudhat valamit. A másik tényező a technikai fejlődés, hiszen az elrakott bűnjelekből esetleg kinyerhető dns. És van egy harmadik lehetőség is: a jogi környezet változása. Régen nem volt vádalku, most van, és egy nagyobb ügy megoldásáért úgymond be lehet nyelni egy kicsit. Bár ezt illetően a szakmán belül is sok vita van.

Kiemelt kép: Kovács Lajos (Fotó: E. Várkonyi Péter / MTI)