Visky Andrást eddig leginkább költőként és drámaíróként ismerhették a kortárs magyar irodalom olvasói, és persze színházi emberként, dramaturgként is több évtizedes múltja van. Regényt mind ez idáig nem publikált, nemrég viszont megjelent első prózai munkája, amely igencsak emlékezetesre sikeredett. A Kitelepítés egyáltalán nem szokványos könyv, nem illeszkedik a manapság megjelenő regények egyre sivárabbnak tűnő áradatába.
Rendhagyó mű szerkezetében, esztétikájában és témájában egyaránt. Visky András eddigi munkáiban is nagy hangsúlyt kapott a transzcendencia jelenléte, a keresztény szimbólumok, evangéliumi történetek és teológiai meditációk beemelése a szövegbe, így van ez a Kitelepítés esetében is. Persze senki ne gondoljon valamiféle posztmodern játékra, a „bibliai szerkezetnek” itt nagy jelentősége van.
Visky ugyanis egy szenvedéstörténetet írt meg, a saját családja szenvedéstörténetét. Édesapját, aki református lelkészként szolgált, koholt vádak alapján elítélték az ötvenes évek végének romániai diktatúrájában. Börtönbe került hosszú évekre, feleségét és hét gyermeküket kitelepítették a Duna-delta egyik munkatáborába. A regény ezt az időszakot meséli el megrendítő eszközökkel és hasonlóan megrendítő szemlélettel.
A kötet szerkezetileg olyan, mintha egy lelkigyakorlatos könyvet olvasnánk. Rövid, prózaversszerű szakaszokból áll, a nyelvezete sűrű és emelkedett. Visky úgy ír erről a reménytelen helyzetről, hogy a végeredmény mégsem lesz sötét és kilátástalan. Épp ellenkezőleg. A remény járja át ennek a könyvnek minden mondatát. A Kitelepítés nem egyszerűen nehéz életsorsok tablója, hanem egyfajta hitvallás, a folyamatos isteni jelenlét példázata. Ez a jelenlét olykor hiányként van jelen, de ettől még nem kevésbé intenzív. A Kitelepítés az utóbbi évek talán legerősebb magyar regénye.
Nyitókép: Visky András: Kitelepítés. Jelenkor, 2022
