Miért kezdtél betlehemeseket rendezni?
A karácsony számomra az ünnepek csúcsa, szerettem volna egy előadással megkoronázni. Első betlehemesemet otthon, a gyermekeimmel adtam elő a családi ünnepen. Aztán az Emmaus-kápolnában folytattam „pályafutásomat”, itt már a hittanóráimról érkező óvodások és kisiskolások játszották a szerepeket. A szemem előtt alakult ki egy nagy közösség, amit Jézus születésének története tart össze.
Ha jól tudom, ebben a történetben olyan karakterek is megjelennek, amelyek más produkcióban nem szerepelnek.
Így van. Ahogy nőtt a csapat, úgy sokasodtak az angyalok és pásztorok, míg végül teljesen új karaktereket is kitaláltunk. Az idei bemutatónkon egy negyedik királyt, egy gályarabot és Szent Miklóst is láthatják a nézők.
Szokatlan alakok egy betlehemesben, a Biblia nem említi őket.
Igen, mégis a Szentírás alapján születtek. A negyedik királyról valóban nem olvashatunk az evangéliumban, arról viszont igen, hogy „amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek”. Ez a szereplő pontosan ezt testesíti meg.
Hogyan illik Szent Miklós a képbe?
A produkció vele kezdődik, ugyanis pár évvel ezelőtt rábukkantam egy történetre, amely szerint a niceai zsinaton felszólalt Szent Miklós, mert addig nem ünnepelték a karácsonyt. Elérte, hogy ezután Jézus születéséről is megemlékezhessenek a hívők.
Számos betlehemes szöveg íródott már. Mi volt a motivációd, hogy te is készíts egyet?
Sokáig én is a már létező írások alapján rendeztem az előadásaimat. Ezek azonban elég eklektikusak, keveredik bennük a népi hagyomány és a vallás. Ez nagyon zavart, ezért saját, verses misztériumjátékot alkottam. Misztériumjátékot és nem betlehemest, mivel – ahogy már említettem – az egész alapja a Szentírás. Tapasztalatom szerint a rímek és a ritmus rengeteget segít a gyerekeknek, könnyen megtanulják a „versikéket”, és remélem, a szívükhöz is elér a szöveg.
Ma már nem a kápolnában tartjátok a bemutatót, hanem egy sokkal nagyobb helyen, a Szent Imre-templomban.
Nagyon szerettük a kápolnát, ami sajnálatos módon bezárt. De a Jóisten mindenből kihozza a legjobbat, hiszen ennek következményeként új helyszíneket kerestünk, és számos vendégelőadásra volt lehetőségünk. Így jutottunk el a Csak Egyet Szolgálat hajléktalanmelegedőjébe is, ahova minden esztendőben visszatérünk, és óriási szeretettel fogadnak minket. Fontosnak tartom ezeket az fellépéseket, mert a kis színészekre is hatással vannak. A 11. kerületi gyerekek általában jó körülmények között élnek, és csak így találkoznak a nehezebb helyzetben lévő embertársaikkal. Ezek a helyszínek vezettek minket a Szent Imre-templomba, ahol szenteste mutatjuk be az előadást. Bevallom, már vártam Szkaliczki Örs plébános atya felkérését, aki három évvel ezelőtt hívott meg minket először. Ebbe a templomba egész Budáról érkeznek az emberek, megtisztelő, hogy ekkora közönség előtt játszhatunk.
Vannak diákok, akik tizenöt éve visszajárnak hozzád. Mi a közösség megtartóereje?
A Szkladányi és Schuszter család gyermekei, valamint Öllinger Péter és Kiss Zsolt Áron csatlakoztak hozzánk még óvodásként, mára már van, aki le is diplomázott, és még mindig szerepel. Őket hívom aranycsapatnak. Óriási segítséget nyújtanak nekem, tanítják a kisebbeket, ha kell, bárkit helyettesítenek, és a rendezésben is részt vesznek. Arra is volt példa, hogy az említett hajléktalanmelegedőbeli előadás közben a Szent Józsefet játszó fiú rosszul lett, a produkció mégsem szakadt meg, mivel a következő jelenetben az aranycsapat egyik tagja pótolta őt. Ők és Jézus Krisztus tartja össze a közösségünket.
Ennyi év után mi motivál?
Minden év novemberében, mikor elkezdődnek a próbák, eszembe jut Rónay György A szamár meg az ökör című novellája. A történet egy angol kisvárosban játszódik, ahol évtizedek óta minden karácsonykor bemutatják a pásztorjátékot. Aztán egy alkalommal nem érkeznek nézők az előadásra, és a színészek sorban hazamennek. De a szamarat és ökröt megtestesítő két férfi ott marad, és leheli tovább a Kisjézust.
