Alig saroknyira a sokak által ismert Fiumei úti baleseti kórháztól, a II. János Pál pápa tértől pár lépésnyire, magas kerítésen széles kapu nyílik, gondozott udvarra engedve betekintést. A kapu mellett a tetején kereszttel kis harangtorony utal arra, hogy megszentelt helyen járunk. Így is van, az udvar túlfelén különös kettős templomra nyílik az ajtó, amelynek kisebbik, első termében, a padokon túl háttal miséző, attól jobbra, a nagyobb teremben szembemiséző oltár fogadja a látogatót, akit rögtön megragad a sok ezer hálatábla látványa a falakon. Ilyesmit másutt is lát az ember, de ennyit egy helyen sehol.

Kulcsár Sándor plébános

A kérdésre, hogy mi az oka ennek a szokásnak, Kulcsár Sándor plébános egyetlen szóval válaszol: a csodák. Szent Rita csodái, amelyek a hozzá mondott imákat követték. A reménytelennek látszó ügyek, amelyek mégis megoldódtak.

Minden ízében hihetetlen történet a Kun utcai plébániatemplomé, ám éppen ezzel kerek egész, hiszen Szent Rita a reménytelen ügyek védőszentje, e templom létével is bizonyítva, hogy Isten előtt nincs sem lehetetlen, sem reménytelen ügy.

Pedig éppen eléggé reménytelennek látszott, hogy a második világháborús harcok során rommá lőtt és bombázott Budapesten új lelkészségek alakuljanak. Mindszenty bíboros elszántságára volt szükség, hogy mindjárt négy is létesüljön, egyik közülük a külső Józsefvárosban, amelynek lakossága már akkor is erősen rászorult a lelkigondozásra. Galambos János, a Szent István-bazilika segédlelkésze kapta a megbízatást, hogy megszervezze a rögtön plébániai jogkört kapott lelkészséget. Az új plébános Szent Ritát kérte és kapta meg pártfogóul.

Mindenekelőtt szerezzen hozzá templomot, az ugyanis nem volt, csupán a Kalocsai Iskolanővérek épületének kápolnája a mai templom szomszédságában. Itt vetette meg a lábát az új közösség, itt tartották az első szentmisét 1946. április 2-án, amit hamarosan az első esküvő és az első, mindjárt kettős, felnőtt keresztelő követett. 

A teljes közösséget befogadó templom azonban még hiányzott. Szent Rita számára azonban nincs reménytelen ügy, a főváros 1947 májusában a szomszédos gumijavító műhelyt átengedte az új közösségnek, amely abból októberre igazi templomot formált. 

Szent Rita
1381-ben született az umbriai Casciában. Fiatalon férjhez kényszerítették egy durva, erőszakos férfihoz, akit kegyességével megszelídített. A férfit megölték, amire fiai bosszút esküdtek, de szelídségével meggyőzte őket, hogy hagyjanak fel a tervükkel. Megözvegyülve kolostorba vonult, ahol könyörgésére Jézus szenvedéseinek egy részét átélte. Már életében szentként tisztelték, boldoggá avatására 1626-ban, szentté avatására 1900-ban került sor. A romolhatatlan szentek közé tartozik, testét nem temették el, ma is Casciában őrzik.

A legjobbkor készült el ez a magas tűzfalak közé ékelődött keresztény sziget, hiszen az egyházra a legrosszabb idők jöttek: Mindszentyt bebörtönözték, a szerzetesrendek legtöbbjét feloszlatták, az egyházi iskolákat államosították. A Szent Rita-plébánia egy sor másutt ellehetetlenült papnak nyújtott menedéket. Ahogy a honlapján olvasható, „ezekben az években a Szent Ritában rendkívül sok pap szolgált, hosszabb-rövidebb ideig, hivatalosan, vagy épp nem”. 

A hívek sem hagyták el a templomot, amely évről évre gyarapodott, az oltárra Molnár C. Pál festménye került, Szent Rita szobrát Sugár Gyula faragta, az ablakokra a hívek adományából színes üvegek kerültek. Aztán a hatalmi nyomás is enyhült, legalább a plébánia szintjén. 

A továbbiakról így ír a plébánia honlapja: „A rendszerváltás különös hatással volt az egyház életére: a hívek, elsőáldozók, bérmálkozók száma egyre csökkent, ám a Szent Rita-tisztelet továbbra is virul.” Ha valaki azt gondolná, hogy a hívek számának a régire való visszaemelkedése reménytelen ügy, legokosabb, ha betér ide, Szent Rita templomába, és megkéri a szentet, járjon közbe ennek érdekében. Könnyen lehet, hogy foganatja lesz a kérésének.


Egy csoda
„Unokatestvérem, H. Mária 1952–53-ban betegedett meg. Leromlott állapota miatt kórházba került. Sok vizsgálat, agyvízlecsapolás után kiderült, hogy vitustáncbetegsége és agyvelőgyulladása van gyomor- és vérmérgezéssel. Édesanyja próbált beszélni hozzá, de válaszolni nem tudott, pedig mindent hallott. Az orvosok azt mondták, ha megmarad, akkor sem fogja megérni a huszadik születésnapját, vak, béna, süket és szellemileg sérült lesz. Mondták a szülőknek, hogy búcsúzzanak el tőle, mert lehet, hogy már nem éli meg a reggelt. Édesanyámnak telefonáltak, ha még életben akarja látni a bérmalányát, akkor siessen be hozzá. Édesanyám addig is imádkozott Szent Ritához, kérve a segítségét. Elrohant a Szent Rita-templomba, és onnan elhozott egy megszentelt piros rózsát, amit a beteg párnája alá tett. A szülőkkel együtt imádkoztak, amíg bent lehettek a beteg mellett. Másnap reggelre az unokatestvérem magához tért. Az Úristen Szent Rita közbenjárására meghallgatta könyörgésüket, és visszaadta a szülőknek gyermeküket, aki meggyógyult, és a mai napig is, 81 évesen él Kanadában.”