„Olykor egy hegy magasáról hirtelen ragyogó várost látnak, kupolákkal, hidakkal, hajókkal, citromfaerdőkkel s fehér márvány katedrálisokkal, melyeknek hegyes tornyain gólyafészkek sötétlenek. Lassan, lépésben haladnak a nagy kőlapok miatt, s a gyalogjárón, lenn a földön, virágcsokrok sorakoznak, amelyeket piros zekés asszonyok kínálnak a járókelőknek. Közben egyre hallani a harangok zengését, az öszvérek nyerítését gitárok zümmögésével s szökőkutak csengésével keveredve, míg a kutak szálló párája piramisokban tornyosuló gyümölcshalmokat frissítget ódon szobrok lábánál, amelyek halványan mosolyognak a vízsugarak ívei alatt.”
Emma Bovary látja ezt a képet delíriumos félálmában, miközben szerelmére vár, hogy az majd megszöktesse. Persze hiába várja, de ez más kérdés. Kobza Vajk új lemezét hallgatva jutott eszembe Flaubert regényének ez a részlete, mert az az érzésem támadt, hogy az Emma képzeletében felmerülő táj nagyon is hasonlít azokra a tájakra, amelyeket a Csillanás című album jár be.
Albumpremier a kronika.hu-n – megjelent Kobza Vajk Csillanás című lemeze | Magyar Krónika
A kronika.hu olvasói elsőként hallgathatják meg Kobza Vajk új albumát. A régizenei fúzió és a kortárs orientális zene nagykövetével az új lemez megszületésé …
Kobza Vajk különös tüneménye a kortárs magyar zenei életnek. Olyan úton jár, amin rajta kívül csak igen kevesen járnak. Saját univerzumot teremt, amely egyszerre magyar és egyetemes, és az benne a szép, hogy az egész mögött nincs semmi erőlködés. Nem akar valamilyennek látszani, missziót teljesíteni, a saját zenei világában időzik, s ez a zenei világ a maga megkapó atmoszférájával könnyen rabul ejti a hallgatót. Édes rabság ez, pontosabban olyan rabság, amely a képzelet, az imagináció szabadságával ajándékoz meg minket. Nekem Vajk zenéjéről sokszor jut eszembe Csontváry festészete is – Flaubert fentebb idézett regényrészlete is mintha egy Csontváry-látomás lenne –, világuknak közös gyökerei vannak. Csontváry minden bizonnyal szívesen járna Kobza Vajk koncertjeire.
Kevesen tudják a tradicionális zenét ilyen fokon megtölteni élettel s a hagyomány által diktált harmóniákat így ötvözni saját sejtelmeikkel. Ami valójában azt jelenti, hogy Kobza Vajk együtt él a közel-keleti és a magyar zenei hagyományokkal, számára mindez aktuális, sőt, kizárólag ez az aktuális, semmi más.
Előző zenekari lemezének címe Illanás volt, az új lemez címe Csillanás, és már ezek a címek is utalnak arra, hogy nagyon nehéz konkrét mondatokat megfogalmazni erről a zenéről, inkább a sugallatok, a finom benyomások vihetnek közelebb hozzá. Magával ragadó, utaztató zene ez, a szó legnemesebb értelmében. Meditatív, mondhatnám minden túlzás nélkül. Annyi szépséget sűrít magába ez a bő háromnegyed órás anyag, hogy sokadik hallgatás után is találunk benne újabb és újabb rétegeket. Vajk zenekara (Bakai Márton, Burns Katalin, Cziráki Melinda, Gozlán Fatima, Major Balázs, Murányi Norbert, Pengő Csaba) nagyon együtt van, és ez ebben az esetben nemcsak kivételes hangszeres tudást jelent, hanem lelki egységet is.
Efféle muzsikát ilyen szinten előadni csak úgy lehet, ha az előadók egyfajta rituális tettként fogják fel a zenélést, és ezen a lemezen jól hallhatóan ez történt. Nincs értelme kiemelni egyetlen darabot sem a Csillanásról, mert egészként működik, elejétől a végéig indázva és lebegve, hatalmas ívek mentén, a Duna kavicsos partjaitól egészen a csillagködökig.
S ha már a Duna előkerült, a lemez Bégo Mustafa lebegő kertjei című darabját említeném mégis, amely egy elsüllyesztett dunai szigetnek, Ada Kalehnek állít emléket. Nem véletlenül. Mert ez a varázslatos lemez arról (is) mesél, hogy a mélyben, elfeledve ma is létezik mindaz, amiről ez a ricsajba fulladó világ, úgy tűnik, végleg megfeledkezett.
Kobza Vajk: Csillanás. Szerzői kiadás, 2023
