Hatalmas szókincs, zenei tehetség, a humorra való igen erős hajlam, lankadatlan szorgalom. Ez kell ahhoz, hogy valakinek az életművéből olyan gyöngyszemek szülessenek, mint a Mézga család, Bubó doktor vagy a két kőkorszaki szaki története. És el ne feledkezzünk Mekk Elekről, a Ludas Matyi film forgatókönyvéről, operafordításokról, a Szamárfülről és a Macskák musical magyar verseiről.
Könnyedség, kedvesség, nyelvi csemegék sora. Kár a szóért, mármint a prózáért, idézzünk fel néhány sort Frédi és Béni hetvenöt részen át tartó történetéből:
„Amíg tart a kőkorszak, legyen mindig lőporszag…!” És: „Azért kezdtem a testem kisportolni, hogy legyen mit a nők közt kisorsolni.” Valamint: „Én már bajnok voltam mikor neked még bili járt, kezdd el, úgysem tudod, hogy mi az a biliárd.”
Nincs abban semmi túlzás vagy aránytalan nemzeti büszkeség, ha kijelentjük, hogy Frédi, Béni, Vilma és Irma története Magyarországon sokkal színvonalasabban került a nézők elé, mint szülőhazájukban, az Egyesült Államokban. De persze William Hannah-nak és Joseph Barberának nem volt ilyen szövegírója. Felröppentek hírek, hogy az amerikaiak vissza akarják fordítani a magyar változat szövegeit, csakhogy ez egyenlő a lehetetlennel. Ehhez ugyanis nemcsak egy Romhányi-színvonalú alkotó kellene, de egy különlegesen összetett és virtuozitásra termett nyelv is. Amilyen a magyar…
Aki azt hiszi, ezek a rímek csak úgy ömlöttek az önmagát Rímhányónak nevező Romhányiból, az téved. Tudják, hogyan dolgozott Flinstonék szövegén? Mivel akkoriban még nem volt videó, amíg csak bírta a szeme, bent ült a Pannonia Filmstúdióban, és kottázta az angol szöveget. A mondatok hosszúságát, a váltásokat. Az eredeti szövegben nincsenek rímek, Romhányi ehhez képest verses prózába, úgynevezett makámában írta meg Frédiék szavait. Spirál füzetekbe dolgozott, sokszor áthúzva, újraírva a szöveget.
Élete legalább olyan fordulatos, mint mondatai. A ciszterci gimnázium diákja volt, és országos tanulmányi versenyt nyert ógörög nyelvből. Latinból meg dobogós lett. Brácsa és ének szakra járt a Zeneakadémiára, majd jött a háború, ahol életmentőnek bizonyult a hangszeres tudása, ugyanis az oroszoktól kicsivel jobb bánásmódra számíthatott az, aki tudott muzsikálni nekik. Három év plusz hastífusz – ez a háborús évek mérlege. Hazajött, megnősült, de mire lehet családot alapítani? A régi osztálytárs, Várkonyi Zoltán segített rajta, bevette az országot járó egyik haknicsapatába, ahol két zeneszám között konferálnia kellett. Akkor adta elő tréfás verseit – hatalmas sikerrel. Így kezdődött. Rádió, tévé, filmek: mindenki vele akart dolgozni. Ő adta a szavakat Mézga Paula és Máris szomszéd szájába, majd megszólaltatta a kétbalkezes Mekk Eleket.
Bubó! Létezik olyan ember, aki ne szeretné?
„Bubó doktor rendes évi szabadságát mindig nagyszombaton déltől húsvét vasárnapig vette ki, ezzel is bizonyítva tiszteletre méltó hivatástudatát, hogy csak akkor nem folytatja gyógyító munkáját, amikor úgyis feltámadás van.”
Aki nem tudná, mesekönyv formájában is elérhető, így ha valahol ez az esti mese, garantáltan nevetéssé fajul az altatás szertartása. Meggyőző karaktereket formált a szerelmes természetű Ursulából, a tartózkodó és bölcselkedő Bubóból meg az önsajnálat címeréül is használható Teknős Ernőből. És akkor még ki sem tértünk a mellékszereplőkre! Meg a bölcseletekre. Mint például:
„Ne siesd el az elmeháborodott gyógyítását, mert néha jó a hülye a háznál.”
Mindeközben játékra mindig kész, aranyszívű édesapja volt lányának, Áginak, aki az operafordítások terén követte édesapját. Romhányi rengeteget dolgozott, de a nyár az övék volt. Olyankor a család kivett egy házat a Balatonnál – mindig ugyanazt –, és csak pihenés, séta, szójáték, pihenés, és így tovább.
Utolsó, nagy és rendkívül jelentős munkája a Macskák című Webber-musical verseinek megalkotása. Magas színvonalú költészet ez, könnyed, mégis filozofikus. Gyönyörű dalokat írt Grizabellának, Elvisz Trénnek, Micsel Rumlinak. A nevüket is tőle kapták, és micsoda neveket! Romhányi József a premieren már nem lehetett ott, fájdalmasan korán, mindössze hatvankét évesen halt meg agyvérzésben. Így nem hallhatta színpadról Ben Mickering és Mindlevery duóját sem:
„Ha a szárítókötélen libeg egy ing, / Este húzd ki a latyakból, mosd ki megint / Ha egy lányka gyöngysora szétszakad, / Szemezi sírva a szék alatt / Már az anyja így kiált: / Itt a mocskos macska járkált!”
Kiemelt fotó: Horváth Tamás/MTI
