A jól ismert legenda szerint Szent Márton egyszerű pap lévén nem vágyott a püspöki szerepre, ezért a szentelés hírével érkező küldöttek elől a közeli libaólba menekült. A gágogás és a szárnycsapkodás azonban hamar felfedte hollétét, így végül nem kerülhette el a szertartást és az utána következő hatalmas lakomát. A püspök alakját megidéző Márton-nap a paraszti világban az újbor és a termés ünnepévé vált, és máig elengedhetetlen része a libafogyasztás. Azt viszont kevesen tudják, hogy az ókorban Mars isten madaraként is emlegetett állatnak milyen érdekes és értékes szerepe van a magyar mezőgazdasági kultúrában. „Pedig az őshonos magyar lúd igazi kincs, hungarikum” – tudjuk meg a garamszentgyörgyi Hasznos Gyulától. 

A libatenyésztő nyugdíjas nem csak ünnepnapokon mutatja meg, milyen az igazi vendéglátás, az egyszerű betérő sem távozik tőle üres hassal. A régebben pincérként és szakácsként, majd harminc évig fejőmesterként dolgozó férfi örül, hogy napjait ma már korábbi mellékállásának szentelheti. „A Kárpát-medencében azelőtt általános volt a libatartás, minden családnál akadt ebből a szárnyasból, de ma már sajnos csak kevesen vállalkoznak rá. Átalakult a világ, génbankokban kell őriznünk azt, ami nekem még természetes látvány” – meséli a gazda. Elmondása szerint a Garam mentén öt-hat falunként talán egy hozzá hasonlóan élő és gondolkodó barát akad, az életformájuk lassan olyan ritka lesz, mint környezetükben a magyar szó. Jó felvidéki emberhez méltón azonban ő is megőrizte, amit a felmenőitől örökségül kapott – büszkélkedik, miközben egyik fogást kínálja a másik után.