Ha létezik olyan hazai alkotó, akinek a munkáit – illetve azok egy részét – szinte minden generáció ismeri, akkor a festő- és grafikusművész Barabás Miklós egész biztosan ilyen. Ennek legfőbb oka az, hogy a 19. századot majdhogynem végigélő alkotó a reformkori közélet szinte egészét lerajzolta, megfestette, megörökítette litográfián, vagy éppen az első hazai fotográfusok egyikeként lefényképezte. Nyugodtan kijelenthető, hogy nagyrészt Barabás tükrén keresztül él vizuális és kollektív emlékezetünkben ennek a korszaknak a Magyarországa, ám a budai Várban látható kiállítás arra is rávilágít, hogy az életmű még az eddig ismertnél is gazdagabb.
A háromszéki Márkosfalván 1810-ben elszegényedett székely nemesi családban született alkotó élete nem indult egyszerűen, tehetségével, szorgalmával és kitartásával azonban már harmincas évei elejére magasra jutott. Kezdeti próbálkozásaiban már nagyenyedi tanára felismerte rajztehetségét, s a megfelelő korba érve festészeti tanulmányait három városban, Nagyszebenben, Kolozsváron, majd egy rövid intermezzo erejéig Bécsben végezte. Hangozzék bármennyire furcsán, ahhoz hogy első nagyobb portrémegbízásaihoz jusson, egészen Bukarestig utazott, ahol hamar a formálódóban lévő román felsőbb körök közkedvelt portréfestője lett.
Szakmai karrierjét mégsem a Kárpátokon túl teljesítette ki: magától értetődő módon a reformkori Magyarországon képzelte el jövőjét. Pesti letelepedését viszont megelőzte egy itáliai tanulmányút 1834–1835-ben. Velence, Bologna, Firenze, Róma és Nápoly ókori emlékei, valamint a reneszánsz és a barokk festészet közvetlen megtapasztalása jelentősen hatott a szakmai fejlődésére.
Kint tartózkodása idején ráadásul megismerkedett William Leighton Leitch skót festővel, akitől a korszak modern és népszerű technikáját, az akvarellfestést megismerve nagyban inspirálódott. A lazúros eljárás szabadságot, frissességet, a pillanat megragadásának lehetőségét adta Barabás kezébe. Nem véletlen hogy az akvarell végig meghatározó maradt az életművében, amit a kiállításon látható itáliai képek mellett számos magyarországi munka bizonyít.
Barabás Miklós a reformkorban kibontakozó nemzeti festészet első számú képviselőjévé vált, miután az 1830-as évek derekán Pesten telepedett le. Szakmai és baráti kapcsolatai az Aurora-körrel, valamint a Magyar Tudományos Akadémián elnyert levelező tagsága mind hozzásegítette ahhoz, hogy a korszak híres és keresett portréfestőjévé váljon. A főrendektől kezdve a közéletben vagy a gazdasági életben szerepet vállaló köznemeseken és feltörekvő polgárokon át az írókig, költőkig és festőkig kortársai sokaságát örökítette meg nemcsak kora, de az eljövendő nemzedékek számára is. A Hessky Orsolya és Dsupin Luca művészettörténészek kurátori munkáját dicsérő kiállítás azért is nagyon izgalmas, mert az akvarellek mellett rajzok, vázlatok és anyagkísérletek világítják meg azt a tudást és alkotói gondolkodásmódot, ami nélkül nem lenne ennyire karakteres ez a gazdag életmű.
Érdekessége még a tárlatnak, hogy Barabás híresen jó vizuális memóriáját is megmutatja azon toszkán tájképek és portrévázlatok segítségével, amelyeket a megfigyelést követően hetekkel, néha hónapokkal vagy évekkel később vetett papírra, vászonra.
Barabás kora krónikása is volt, ám illusztrációi, divatrajzai és karikatúrái kevéssé ismertek, éppúgy, mint azok a pesti veduták, amelyeken erős atmoszférateremtő képességgel és pontos megfigyeléssel rögzítette a város látványait.
A Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria gazdag gyűjteményéből és a BTM Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár anyagából válogatott tárlat a jól ismert életmű mellett egy olyan ismeretlen Barabást mutat be a közönségnek, aki a korszak nemzetközi mércével mérve is meghatározó alkotója volt.
A tárlat 2024. január 14-ig látogatható a Nemzeti Galériában.
