Vera tíz évvel ezelőtt alapította Gradus Művészügynökséget, ahol többek között Polyák Lilla és Varró Dániel munkáját segíti. Emellett pedig az ELTE és a Werk Akadémia oktatójaként népszerűsíti hivatását.
Hogyan ismerkedett meg ezzel a foglalkozással?
Édesapám, Meczner János, huszonöt évig volt a Budapest Bábszínház igazgatója, így nem volt ismeretlen számomra a művészvilág. Ügynökökkel először az Armel Opera Fesztiválon dolgoztam először együtt, akik nemzetközi operaénekeseket képviseltek. Vicces, hogy amúgy az embereknek az ügynököről mindig az a kizsigerelő, kapzsi figura képe van meg, akiket a filmekben lehet látni.
Mit tapasztal, az emberek is ezt gondolják a művészmenedzser szakmáról?
Nem igazán tudják, mit csinálunk pontosan, de izgalmasnak tartják a hivatásunkat és ezt a bohém világot. A hétköznapok persze nem erről a varázslatos környezetről szólnak.
Hanem miről?
Mindenről, ami nem a kreatív része a munkának. Nagyrészt az ügyfeleim megbízásaival kapcsolatos teendőket intézem, például a szerződéskötéseket, tárgyalásokat és ajánlásokat.
Angliában tanult, ott másképp állnak a menedzserekhez?
Külföldön a legtöbb esetben csak az tartozhat a kulturális elitbe, akinek van menedzsere, hiszen velük tárgyalnak az intézmények. Itthon még gyerekcipőben jár a szakma, és a megrendelők általában közvetlenül a művésszel tárgyalnak. Ennek pedig gyakran az a vége, hogy az előadók olyan fizetésre is rábólintanak, amivel valójában nem elégedettek, ráadásul adott esetben még a fellépés napján sincs meg az aláírt szerződés.
A vállalkozása tud ezen változtatni?
A klienseim megrendelőinél érzek változást, már a második együttműködés alkalmával másképp állnak hozzám. Automatikussá válik számukra, hogy engem hívnak, megértik, hogy én nem bonyolítom, hanem megkönnyítem a folyamatot.
Partnerei között szerepelnek színészek, karmesterek, zenészek és író is. Szembetűnő különbségek tapasztalhatók az együttműködések során?
Nagy eltérés valójában nincs, persze vannak specifikumok, de a dinamika ugyanolyan. Külföldön az ügynökségek inkább egy műfajban vállalnak megbízásokat, és itthon is sokan így tesznek, mivel azért ennek is megvannak az előnyei. Én se tudatosan döntöttem így, de ma már semmi pénzért nem cserélnék senkivel. Számomra érdekesebb, hogy délelőtt egy szimfonikus zenekar igazgatójával tárgyalok, délután pedig már egy TV stúdióban forgatunk. Ezáltal több embert és területet ismerek meg.
Előfordult, hogy visszautasított megkereséseket?
Van, akit tehetségesnek tartok, és azt gondolom, anyagilag is megérné számomra a kapcsolat, mégis nemet mondok neki, mert úgy érzem, nem tudnánk közösen dolgozni. Fontos a szimpátia, ami persze nem azt jelenti, hogy egyáltalán ne legyen konfliktus köztünk, hiszen az nem lenne őszinte.
Vannak ügyfelei, akikkel véget ért a közös munkája. Ez az említett nézeteltérések miatt történt?
Ezek a kapcsolatok el tudnak fáradni. Ennek több oka lehet: elégedetlen a művész, bizalmatlanság alakul ki köztünk, vagy egyszerűen már nem tudjuk motiválni a másikat, kicsit olyan ez, mint egy párkapcsolat. Figyelni kell, hogy ne legyen csúnya az elválás, büszke vagyok rá, hogy minden volt ügyfelemmel jó viszonyt ápolok, és sokuk most is felkér egy-egy projektre.
Jelenlegi klientúrájában számos elismert művészt találunk, és akad, akivel már tíz éve dolgozik együtt. Milyen céljai lehetnek még egy menedzsernek?
Arra törekszem, hogy az ügyfeleim minél minőségibb megbízásokat kapjanak, jobban legyenek fizetve, és nagyobb karriert fussanak be, hiszen ezzel mérhető a munkám. Ha ők sikeresek, akkor jól dolgoztam, ha ők jobb honoráriumot kapnak, én is többet keresek. Emellett pedig szeretném minél több alkotóval és előadóval megismertetni ezt a szakmát és megtanítani nekik, hogyan tudják jól képviselni magukat.
Ez lenne a valódi siker?
Ez is. Minden alkalom, amikor beülök a színházba, és tudom, hogy a megtapsolt színész minden tekintetben megfelelő körülmények közt végezhette a munkáját, számomra siker. Ahogy az is, amikor motiválni tudom az ügyfeleimet. Bella Máté például találkozásunknak köszönhetően kezdett el könnyűzenével foglalkozni, és nagy sikereket ért el ezen a területen is. Szeretném, hogy a hazai intézmények vezetői is lássák, mi hidat képezünk az általunk képviselt művész és a megrendelő között.
