Nyitókép – András herceg halála Karl Brjullov orosz romantikus festő képén
I. Károly király abban a tudatban halt meg, hogy fia, András egy napon Nápoly királya lesz, az Anjou család különféle ágai azonban nem hagyták ennyiben a dolgot. Gyilkosságok, intrikák, bosszúhadjáratok követték egymást a filmsorozatba illő nápolyi–magyar utódlási harcban.
Az első Anjou-házi magyar király második fiúgyermekét, Andrást sem hagyta örökség nélkül, megszerezte számára a nápolyi királyság trónját. A fiúörökös nélküli (Bölcs) Róbert nápolyi király, I. Károly (Károly Róbert) nagybátyja beleegyezett, hogy unokáját, Johannát és András herceget összeházasítsák. Mivel előbbi hét-, utóbbi pedig hatéves volt, csak az eljegyzés történt meg. Andrást a nápolyi udvarban hagyták kíséretével, hogy ismerkedjen a helyi viszonyokkal, kultúrával, valamint szövetségeseket szerezzenek számára. Károly Róbert abban a tudatban hunyt el 1342-ben, hogy fia Nápoly királya lesz egyszer. Bölcs
Róbert azonban egy évvel később, halála előtt néhány nappal megváltoztatta végrendeletét, és Johannát hagyta meg kizárólagos örökösének. András alól kihúzták a talajt, az ifjú herceg idegen környezetben ragadt, kitéve a nápolyi udvar intrikáinak és pártoskodásának. A trónért vetélkedtek a durazzói, illetve a tarantói Anjouk is, akik nem nyugodtak bele, hogy Bölcs Róbert a dinasztia magyar ágára hagyta a királyságot. A durazzói család élén az özvegy Périgord-i Ágnes grófnő és fia, Durazzói Károly herceg állt, a tarantóiak legbefolyásosabb tagja az ugyancsak özvegy II. Valois Katalin, valamint fia, Tarantói Lajos volt.
A nápolyi udvarban sűrűn megforduló költő, Petrarca így írta le a két fiatal helyzetét: „Két bárányt látok a farkasok gondjaira bízva, és egy királyságot, amely király nélkül maradt.” A két fiatal hosszú jegyesség után a néhai király végakarata szerint egybekelt. Andrást lovaggá ütötték, de nem koronázták meg, feleségét csak az engedélyével látogathatta meg, nem tarthatott fenn saját kincstárat, mindenben ki volt szolgáltatva Johannának, illetve a fölé kinevezett kormányzótanácsnak.
Johanna húgát, Máriát a durazzóiak elrabolták, és Durazzói Károlyhoz adták, ami azt jelentette, hogy Johanna halála esetén ők örökölték volna a trónt. Ezt a tarantóiak nem hagyhatták, így megtámadták a durazzóiak birtokait.
A nyugtalanító híreket András kísérete sem várhatta tétlenül, értesítették az anyakirálynőt, I. Károly özvegyét a helyzetről. Erzsébet a Nápolyi Királyság hűbérurához, a pápához fordult, aki hathatós anyagi hozzájárulás ellenében elrendelte András megkoronázását, bár kikötötte, hogy Johanna fog uralkodni. A magyar herceg ezen felbuzdulva zászlójára a címer mellé bárdot és bilincseket hímeztetett, így üzent ellenségeinek. Ez a lépése elhamarkodottnak bizonyult, mert még megkoronázása előtt összeesküvés áldozata lett. Elképzelhető, hogy a merénylet hátterében a tarantói Valois Katalin és körei álltak, de bőven akadhatott segítőjük, hiszen az udvarból sokan nem kedvelték a magyar herceget, többek között udvarhölgyek és Johanna szeretői is, akik részt vettek a merényletben.
HÁROM TENGER MOSTA A MAGYAR KIRÁLYSÁG PARTJAIT?
A feltételezés nem felel meg a valóságnak, de érdemes megnézni, miért itta be magát a történelmi emlékezetbe. Szent László uralma alá hajtotta Horvátországot a 11. század végén, majd Könyves Kálmán stabilizálta a magyar uralmat a térségben, és meghódította a dalmát városokat is. Így lettek a magyar uralkodók egyben Horvátország és Dalmácia királyai, és jött létre államközösség ezekkel az országokkal. Ilyen értelemben az Adriát valóban elérték,
de ez nem jelentette a királyságok beolvadását, tehát nem a Magyar Királyság lett határos a tengerrel. A Fekete-tengert Moldova hódoltatásával érte el Nagy Lajos – ez ugyancsak nem jelentette, hogy a magyar királyság határai egészen a Fekete-tengerig kinyúltak volna.
Az Északi-tenger lenne a harmadik a sorban, hiszen Lajos király egy apja, Károly Róbert által kötött szerződés révén a lengyel trónt is megörökölte. Azonban a Lengyel Királyságot a Német Lovagrend területei elválasztották a tengertől, valamint Lengyelország önálló királyság maradt, pusztán azonos volt az uralkodója a Magyar Királyságéval. Mindebből viszont láthatjuk, hogy az Árpád-ház kihalása után I. Károly a káoszból kiemelkedve megszilárdította hatalmát, gyermeke, Lajos pedig a régió leghatalmasabb uralkodójává vált
A gyilkosságot 1345 őszén hajtották végre, amikor András és Johanna egy vadászat alkalmával Nápolyon kívül, Aversában tartózkodott. „…éjnek idején szeptember 18-án kamarásainak s felesége egyik szobaleányának rendeletére s árulásával az alábbírott árulók felszólítására kihívatták, hogy keljen fel, mert fontos hírek érkeztek Nápolyból. Neje biztatására felkelt s kiment a szobából. Nejének, a királynőnek szobalánya háta mögött rögtön bezárta a szobaajtót. A teremben Carlo d’Artuggio s fia, Tralizzo grófja, néhányan a Leonessa s a Stella grófok közül, a nagy marsal, Jacopo Capano úr, kiről nyíltan beszélték, hogy viszonyt folytat a királynővel, Pace da Turpia két fia s Nicola da Mirizzano nevű kamarásai megragadták az említett András királyt, kötelet vetettek a nyakába, azután a szobának a kertre nyíló erkélyére akasztották, azon árulók egy része alulról lábainál fogva addig rángatta, míg megfojtották” – olvasható Villani krónikájában. A herceg holttestét dajkája találta meg és vette le a kötélről, a később a helyszínre érkező magyar lovagoknak is ő mesélte el, mit látott.
Boccaccio „elvadultnak” és „a kígyónál is
gonoszabbnak” mutatta be Nagy Lajost
A gyilkosság felkavarta a politikai viszonyokat a királyságban, Durazzói Károly András holttestével bevonult Nápolyba, ahol a tömeg követelte a gyilkosok kiadását, de haragjuk nem a magyar hercegtől várandós Johanna ellen irányult. Kínvallatások kezdődtek, a közvetlen elkövetőket kivégezték, a felbujtók kiléte azonban homályban maradt. Eközben Johanna próbálta Durazzói Károlyt maga mellé állítani azzal, hogy odaígérte számára a korábban András által birtokolt Calabriai Hercegséget, azonban ekkor ez már kevésnek bizonyult. A kétségbeesett királynő radikális döntésre szánta el magát: hozzáment Tarantói Lajoshoz.
Nagy Lajos magyar király közben bosszúhadjáratot indított az általa gyilkosnak tartott Johanna ellen, és seregével Itáliába indult. A capuai csatában legyőzte Tarantói Lajos seregeit, de a király elmenekült, és csatlakozott feleségéhez, aki már korábban Marseille felé vette az irányt, majd később Avignonban, a pápánál kerestek menedéket. A magyar király győzelme után lakomát rendezett Aversában, amelyre rokonait is meghívta. Az ünnepségen részt vett Durazzói Károly két testvérével, valamint Tarantói Lajos két fivére is. A vacsora azonban nem egészen úgy alakult, ahogyan a megjelent előkelők várták, Nagy Lajos megvádolta Durazzói Károlyt fivére meggyilkolásával, és helyben kivégeztette. Hatalmát azonban nem tudta megszilárdítani Nápolyban, és a pestis terjedése miatt úgy döntött, inkább hazatér. Hátrahagyott csapatai nem voltak képesek fenntartani uralmát, Durazzói Károly kivégzése után népszerűtlenné váltak a magyarok, a nápolyi lakosok barbárként tekintettek rájuk. Giovanni Boccaccio író-költő például „elvadultnak” és „a kígyónál is gonoszabbnak” mutatta be a magyar királyt. A közhangulat Johannának és férjének kedvezett. Visszatértek a városba, és örömmel fogadták őket. Boccaccio úgy emlékezett meg erről, hogy a királynő „bátran támadásba lendült, és megtisztította a várost a gonosz emberek csapataitól”.
A néhai András herceg és a királynő gyermekét, az újszülött Martell Károlyt Magyarországra vitték, azonban még kisdedkorában meghalt. Emellett fogolyként Magyarországra hurcolták az aversai lakomán részt vevő durazzói és tarantói hercegeket is. Nagy Lajos később ismét megpróbálta levenni trónjáról Johannát, ám a gyors katonai sikereket ismét politikai kudarc követte. Végül a helyzet reménytelenségét belátva a magyar király kiegyezett Johannával, lemondott trónigényéről, András meggyilkolásának kivizsgálását pedig a pápára hagyta, s ő ártatlannak találta Johannát. A királynő bűnösségét utólag megállapítani lehetetlen, ha tudott is a merényletről, feltehetően nem ő tervelte ki, de a magyar emlékezetbe gyilkosként vonult be.
Johannát sokkal később, 1382-ben érte utol végzete. A saját börtönében meghalt Durazzói Lajos magyar udvarban nevelkedő gyermeke, Kis Károly letaszította a trónról, majd megfojtatta András megöléséért. A III. Károly néven trónra lépő király uralma azonban nem tartott sokáig, Nagy Lajos halála után harcba szállt a magyar koronáért is, de rövid időre sikerült csak uralkodóvá válnia – II. Károly néven. Erzsébet anyakirályné és lánya, Mária nem sokkal hatalomra kerülése után megölették. 1386. február 7-én éppen a „királynőkkel” tárgyalt, amikor a merényletet elkövették. „Miközben tehát a királyné és a nádor a király oldala mellett ültek és különböző tárgyalásokba merültek, az olaszok (a király kísérete) eltávoznak a tanácsból, és a palotából kilépve, ahogy ez az olaszok szokása, járkálnak a várban. Amikor a nádor úgy látta, hogy a tervezett merényletre itt a kívánt alkalom, a szeme sarkából az ott álló Forgách Balázsra tekintett, aki magára vállalta ezt a dolgot. Ő pedig megértvén a jeladást, köpenye alól előhúzza fényes kardját, villám módjára lecsap vele a királyra, és vitéz karral súlyos csapást mérve rá, rettenetes sebet ejt rajta a fején és szemöldökén, a két szeme közt” – számol be a Thuróczi-krónika.
Az uralkodó nem halt meg rögtön a sérüléseitől. „Károly király pedig, bár ilyen iszonyatos sebet kapott, nem esett el, hanem fölkelvén arról a szerencsétlen helyről, ahol ült, lassú és ingadozó léptekkel elindult, a padlón hosszú vérnyomokat hagyva” – folytatja a krónikás. A király lakosztályába vonult kíséretével, ahol nem hagyták, hogy sebeit kiheverje, ha egyáltalán képes lett volna rá, hanem a nádor és emberei rátörtek,
majd kivonszolták szobájából. A dulakodásban hívei még egy ideig meg tudták védeni, de végül fogolyként Visegrádra szállították, ahol meghalt. Egyesek szerint sebeibe „mérgezett orvosságot tettek, és gégéjét eltörve belefojtják a lelket”.
Ezzel az Anjouk magyarországi uralma véget ért, a trónviszályok és véres leszámolások időszaka azonban korántsem fejeződött be. A Mária királynő férjeként hatalmát lassan megszilárdító Luxemburgi Zsigmond ellen is összeesküdtek az előkelők, Kis Károly gyermekét akarták helyette meghívni a trónra, ám nem jártak sikerrel. Ez volt az utolsó alkalom, hogy egy Anjou közel került a magyar királyi cím megszerzéséhez.
