Mint egy zöld zsírkőből faragott nagy Buddha, ordítva beszél, goromba, és nem néz az emberre… Ilyennek látta Molnár Ferenc lánya, Sárközi Márta Pető Andrást. Az asszony azért kereste fel az orvost, mert hallotta, hogy módszerével képes segíteni a mozgássérülteken, márpedig ő, aki mások gondját-baját mindig kész volt magára vállalni, éppen egy felemás korlátról leesett fiatal lány meggyógyítását vette a fejébe. A két karizmatikus ember kedélyesen elordítozott egymással az irodában, de mert meglátták a másikban az erőt, egyezségre jutottak. A tornászlány, Pimpi az intézet lakója lett.
Mindez még a Villányi út földszintes épületében történt. A Pető Intézet névadója nem érte meg a Kútvölgyi úton álló modern épület 1985-ös átadását, bár a tervezésében még részt vett. 1967 szeptemberében kapott agyvérzést, akkor halt meg hetvennégy évesen.
Pető András világlátott, nagy tudású, fanatikus, néha könyörtelen ember volt. Titkait gondosan őrizte, ezért azt sem tudni biztosan, valóban béna volt-e az édesapja, mint az néhány forrásban áll, és ez hatott-e döntően a fia hivatásválasztására.
Pető (Pollák) Ármin szombathelyi vegyeskereskedő és tanítónő felesége három fiút nevelt fel. András a premontreiekhez járt, érettségi vizsgát már Budapesten tett. Nem volt tehetős a család, a fiú tanítványokat vállalt, és újságíró-gyakornokként dolgozott a Pester Lloydnál. Jövedelme egy részét hazaküldte a szülőknek.
Ösztöndíjjal jutott ki Bécsbe, ahol bölcsészet helyett végül orvostudományt tanult, és rendszeresen járt Freud előadásaira. Az első világháborúban medikusként hadikórházban dolgozott, majd gyakorlatot szerzett tüdő- és belgyógyászaton, valamint csonttébécés betegek gyógyításában. 1921-ben kapott orvosi diplomát, azután 1938-ig összesen kilenc munkahelye volt.
Sehol sem tudott megmaradni, de talán közelebb áll a valósághoz, hogy sehol sem bírták ki… Maximalista volt, sokszor igazságtalan, szeszélyes, lobbanékony és mindig összeférhetetlen. Zsenikre jellemző képlet…
1938-ban Bécsben – ez az Anschluss időszaka – egy alkalommal táblát akasztottak a nyakába, azzal a felirattal, hogy „Zsidó vagyok”. Ahogy erősödött a nácizmus, Bécsből Párizsba ment, majd Budapestre. A francia fővárosban kozmetikai szereket árult, Budapesten viszont – hála egy külföldi örökségnek – polgári életet élt. Kávéházba és társaságba járt, íróbarátokat szerzett. Még Bécsben megnősült, de egyetlen percet sem élt a feleségével, aki az egyik szanatórium portásának a lánya volt. Elég beszédesen kommentálta életének ezt az epizódját: Másnak púpja van, nekem feleségem…
Budapesten már egy másik nővel élt, a hölgy textilgyárat vezetett, Petőtől hasznos tanácsokat kapott a gyárvezetéshez is. Az üldözés időszakát a Vöröskereszt gyermekmenhelyén bujkálva élte át. Ott kezdett beteg, sérült gyerekekkel foglalkozni, és ezen a területen maradt 1945 után is. Csatlakozott Bárczi Gusztáv főiskolájához, hamarosan saját tanszéket kapott, hozzá tizennégy ágyas ambulanciát. Fanatikusan dolgozott lehetetlen körülmények között, és a szakemberek kénytelenek voltak elismerni: nem egy betegével valósággal csodát tett. Csakhogy Bárczival is összeveszett, így onnan is mennie kellett. 1950-ben komoly politikai támogatással hozhatta létre saját intézményét, az Országos Mozgásterápiás Intézetet a Villányi úton. A források szerint ez a komoly politikai támogató Biszku Béla volt, de azt nem tudni, milyen személyes érintettség révén győződött meg arról, hogy Pető módszere eredményes.
Ahhoz, hogy a Pető-módszert, pontosabban megalkotását megértsük, tudni kell, hogy Petőt világéletében szinte minden érdekelte. Elmélyült a keleti vallások és a filozófia témájában, foglalkozott irodalommal, lélektannal, és alaposan ismerte az orvostudomány több területét. Módszerét nem kikísérletezte, hanem az általa jól ismert elemekből felépítette. Szó sem volt arról, hogy próbáljuk meg, hátha működik, ő tudta, mit miért csinál. Tudatosan foglalkozott a helyes légzéstől a táplálkozáson át szuggesztív életfilozófiával, mert mindenre szükség volt ahhoz, hogy a beteg állapota javuljon. Az agyat és az izmokat oxigénnel kell ellátni, az ingerületet lefuttatni, és mindezeken túl, vagy még inkább előtte, a betegnek hinnie kell abban, hogy állapota és vele az élete javulhat.
Talán nem meglepő, hogy az orvostársadalmat finoman szólva is megosztotta Pető módszere. Volt ő sarlatán, szélhámos, csodadoktor, nem csoda, hogy a pedagógia terén keresett szövetségeseket. Biszku Béla pártfogásán túl megnyerte ügyének a kor kultúrpolitikusát, Ortutay Gyulát, akinek mozdulatművész felesége látta is, hitte is, hogy Pető jó úton jár. Ortutay titkárnője is csatasorba állt, az ő krónikus hátfájdalmain ugyancsak enyhített az orvos. A hölgyet így hívták: Radnóti Miklósné…
A ma már szellemi hungarikumként emlegetett
Pető-módszer alapgondolata az, hogy a károsodott idegrendszer is rendelkezik tartalékokkal, új kapcsolatok kiépítésének lehetőségével. Vagyis hiába károsodott valakinél a központi idegrendszer, tanulással aktiválhatóak új részek, új utak. A konduktív szó rávezetést jelent, a konduktor valójában ebben az aktiválásban segít.
Egy idő után erősödött a módszert elismerők hangja, nemzetközi lapok is írtak róla. Pető elérte, hogy az intézetében (Mozgássérültek Nevelőképző és Nevelőintézete) szerzett diploma egyfajta gyógypedagógusi képesítéssel ért fel. A konduktorok elismert szakemberek voltak, tárt karokkal várták őket külföldön is. Már jóval Pető halála után, amikor kollégája és szövetségese, Hári Mária vezette az intézményt, Diána walesi hercegné is ellátogatott a Kútvölgyi útra, ahol angol gyerekekkel is nagy számban foglalkoztak.
„Sóvárogtunk a főorvos elismerésére, amit nem könnyen osztogatott” – írta egyik betege, visszaemlékezve az intézeti hétköznapokra. A Petőben sosem volt pátyolgatás, sajnálat még annyira sem. A munkatársak kiválasztásánál szóba sem jöhetett olyan, aki életét a szegény szenvedő gyermekeknek kívánta szentelni. A kemény priccsekkel berendezett termekben harcosokat képeztek, akiknek minden bennük lévő erőt és képességet a maguk javára kellett fordítaniuk. Fontos volt az önállóság, a kitartás és a cél. Fontos volt a hit, az önbizalom, a türelem. Fontos volt az ember.
Fotók forrása: Semmelweis Egyetem Pető András Kar
