Az évtizedek óta koedukált iskola tanulóin kívül kevesen ismerik az alapítók, a két sikeres férfi történetét, akik amúgy ugyanabban az évben, 1814-ben születtek. Mindkettőjük életét családi tragédia árnyékolta be, és mindketten maradéktalanul bíztak a református agrárminiszterben, Darányi Ignácban, akinek segítségével és aktív közreműködésével a két végrendelet, a két alapítvány és a két vagyon végül egyesült, és egy új iskolában, méghozzá leánynevelő intézetben öltött testet.
Baár János kifejezetten feltételül szabta, hogy a létesülő intézmény az ő nevét viselje, Madas Károlyét azért illesztették mellé, mert így volt igazságos.
Baár Jánosról az a legmeglepőbb információ, hogy katolikus vallásúként döntött a református nőnevelés ügye mellett. Jómódú birtokos családba született, már fiatalon szenvedélyesen érdeklődött a műkertészet iránt, szeretett vadászni, és sokat utazott. Mégse egy könnyelmű fiatalembert képzeljünk magunk elé, inkább egy puritán életvitelű, megfontolt, komoly férfit, aki felajánlása megtételekor már özvegyember volt. És aki hatalmasat csalódott a gyerekeiben, mert azok évtizedekkel korábban elhagyták, sőt, ahogy írta, unokáiban sem volt öröme, annál több bosszúsága. Mindketten megkeserítették az öregkorát, hiszen többször bíróság elé citálták különféle anyagi követelésekkel.
Mivel barátai között kiváló református férfiak voltak, különösen Darányi állt közel hozzá,
ezért vagyonát „a Budapesti Református Egyházközségnek egy nevemet viselő, s internátussal egybekapcsolt felsőbb leánynevelő tanintézet felállítása céljára alapítványul örökre és visszavonhatatlanul…” odaajándékozta.
Mindezt végrendeletében is megerősítette, és még azt is hozzátette, hogy a felállítandó internátusban két teljesen ingyenes alapítványi helynek is kell lennie.
Ám a testamentum mégsem valósult meg maradéktalanul, mert halála után a budapesti egyházközség peren kívüli egyezséget kötött az örökhagyó unokáival, akik így megkapták a vagyon több mint negyven százalékát, szakértők szerint többet, mint amennyi köteles részként járt volna nekik. Maga az örökség készpénzből és értékes telkekből – az egyik ma a Nyugati pályaudvarhoz tartozik – állt, ám a telkeket hamarosan eladták, és az összeget idővel egyesítették a Madas-féle örökséggel.
Madas Károly korának self-made manje volt, régi református család tagja, hajdú ősei Bocskai mellett harcoltak katonaként. Apja református lelkész volt, és nemigen egyengethette fia útját, legalábbis anyagiakkal, így valamilyen iparos mesterséget szánt neki. De a fiú tanulni akart, saját döntéséből ment a Debreceni Református Kollégiumba, ahol a tanulás mellett tanítványokat vállalt, és az így keresett összegből támogatta szüleit és félretett saját egyetemi tanulmányaira is. Jogot Debrecenben majd Pesten hallgatott, ügyvéd lett, méghozzá olyan jó ügyvéd, hogy versenyeztek érte a tehetős kliensek. Viszonylag későn nősült, és sajnos korán meg is özvegyült, felesége egy kisfiút hagyott maga után, ez a gyerek lett Madas Károly reménye.
De hiába a gondos nevelés, a fiú nem váltotta be ezeket a reményeket. Az apa már megyei törvényszéki elnökhelyettes volt, a budapesti református egyház presbitere és gondnoka, a Deák-párt elnöke, és még mindig nem nagykorúsította a gyerekét. Annyira szégyenkezett miatta, hogy sokak szerint emiatt vonult vissza, szinte teljes magányban élve le élete utolsó éveit. Vagyonát a közeli barát és rokon Darányi Ignác gondoskodásába helyezte, fenntartva az esélyt, hogy a fia megembereli magát, méltó lesz a családhoz, megnősül, és továbbviszi a nevet is, a vagyont is. Volt is erre némi esély, mert Madas Károly halála után a fia valóban elkezdett dolgozni, készült megnősülni, de az esküvő előtt nem sokkal összeomlott, kezelésre szorult, végül elmegyógyintézetben halt meg.
A két szál, a két vagyon így válhatott eggyé, és amikor a kamatok és egyéb jövedelmek révén elégnek látszott az összeg egy új iskola alapítására, elkezdődtek a munkák. A reformátusok lemaradásban voltak a lányiskolák tekintetében a katolikusokhoz képest, legalábbis a fővárosban mindenképpen. Szükség volt egy olyan intézményre, ahol a „jobb módú, művelt, az úri osztályhoz tartozó protestáns leányok” megfelelő képzést kapnak.
A Pasarét felett magasodó gyönyörű és látványos szecessziós épületet Medgyaszay István tervezte, akit az építészet Bartókjaként szoktak emlegetni, mert a legmodernebb technikákat a népi kultúra gyökeréből hajtatta ki. Az ő népies motívumai, játékos kedve köszön vissza az épület külsején, és egy lányos apa gondossága, mert egy csupa fény házat tervezett a lányok számára, nagy kertet, lugasokkal, teraszokkal, hogy a szellem pallérozása mellett jusson elég lehetőség a test szükségleteinek kielégítésére is.
A ma is megcsodált épületet csak 1930-ban adták át, addig az iskola ideiglenes, bérelt helyszíneken működött.
Az új épület avatásán megjelent Horthy Miklós és Klebelsberg Kuno, ünnepi beszédet mondott Ravasz László püspök, aki a református lányokat nevelő új intézményt Napsugár-kastélynak nevezte, a kapuját pedig, amin keresztül az iskolába lehet jutni, aranykapuként említette. Ez az elnevezés jelképpé vált, a mai napig használják a diákok, a tanárok. Az iskola azóta nagy utat járt be, líceum, majd gimnázium lett, legendás igazgatója volt Áprily Lajos. Ma az intézmény neve: Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium.
