„A mennybolt énekel, / A két karom meg átölel, / S a mennyországot megtalálod / Itt a föld színén. / Légy hát romantikus, mint én!” – szinte halljuk a gejl slágert, miközben Herczeg István felvételén elnézegetjük ezeket a szemérmesen szerelmetes fiatalokat, kezeik finoman simulnak egymásra a presszóasztalon, két pohár sör mellett. Na jó, ez a dal aligha szólt a háttérben, hiszen az Egy kis romantika Hollós Ilona előadásában, Reményi-Gyenes István dalszövegével csak egy évvel később jelent meg kislemezen. De talán az olasz eredetit, a fotók elkészültének évében, 1960-ban rendezett San Remó-i fesztiválon győztes dalt, a Tu sei romanticát – melyet a verseny speciális szabályai szerint két, más-más stílusban éneklő előadó, Tony Dallara és Renato Rascel vitt sikerre – már játszotta a magyar rádió.
Ami a romantikázást illeti: a pár nem merülhetett el zavartalanul egymás jelenlétében, egy másik képen látható, hogy volt még velük valaki, egy barátnő is ott ült asztaluknál, amelyre a sörök mellé közben sütemények – talán puncsszeletek – is kerültek.
Hol járunk? Távol az olasz tengerparttól, távolról sem olyan elegáns közegben, mint a San Remó-i kaszinó: a Déli-Bakony és a kisalföldi lapály határán, Ajka és Sümeg között nagyjából félúton található község, Halimba egyik harmadik osztályú vendéglátóegységében. Elég nyomasztó helynek tűnik, hiába a mosolyok meg a hatvanas évekbeli sajtófotókra jellemző cukorszirupglamúr, az ablakon bedőlő szürkeség, a lambéria, a tapéta, a polcok, a függöny meg a létező szocializmus egyéb vizuális jelölői nosztalgiát nemigen keltenek bennünk. Noha könnyen meglehet, sőt biztos, hogy az idősebb falubelieknek nem lehangoló emlékeket, hanem éppen a fénykort idézik meg ezek a fotók.
Halimba: ma már talán keveseknek mond valamit ez a településnév, pedig a Veszprém vármegyei falunak egykor országos híre volt. Egyrészt a bauxitbányászat okán. Mint az itt látható MTI-képekhez mellékelt szövegben olvasható: „A község életében jelentős állomás volt az, hogy határában bauxitot fedeztek fel és az 1960-as években erre a célra alapították a Bakonyi Bauxitbányák Vállalatot.”
A halimbai bauxitra bizonyos Zalatnay Stürmer József bukkant rá még a század elején. Eleinte egy svájci, majd a háború alatt egy német–magyar közös tulajdonú cég végezte a bauxitkitermelést, a bányászat azonban csak a háború után lendült fel igazán, akkor gyorsultak fel a kutatások,
„melyek eredményeként az 1951-ben feltárt bányát 1961-ben a második, majd 1973-ban a harmadik bánya megnyitása követte. Ez utóbbi Halimba III. néven, az akkori Európa egyik legnagyobb kapacitású bányája lett, évi 650 ezer tonna kitermelésével. 1983-tól bővítették és a Halimba II. bányával összevonták”
– olvasható a település honlapján. A rendszerváltás aztán bezuhant a termelés, az utolsó működő halimbai bauxitbányát 2013-ben zárták be, a bányászat emlékét a fejtés színhelyén, a bauxit által vörösre színezett tájakon átvezető túraútvonal őrzi.
Az MTI fotói tehát abban az időben készültek, amikor Halimba a csúcson volt, s nem lenne meglepő, ha a két hölggyel sörözgető-sütizgető fiatalember is a bauxitbányában dolgozott volna. „Nagyvázsonytól Lesencéig, Sümegtől a Vas megyei Borgátáig mindenhonnan özönlöttek ide a munkások. Volt, hogy háromezren dolgoztak az itteni bányákban, ahová csak Halimbáról két tömött busz vitte az embereket. Két utca épült a bányászoknak, vezetéken jött a víz, kikövezték még az árokpartot is. Mozi működött, fővárosi színészek hakniztak a kultúrházban, az üzletek tele voltak, néha még Ajkáról, sőt Veszprémből is kijártak ide vásárolni” – elevenítette fel a fényes múltat az Index riportere 2013-ban.
„Bódított illat, és te elmondtad, / Hogy virágokat latinul hogy hívnak. / Tán azt is ráfogod, csak orvosi dolog, / Hogy szív dobog…” Talán merész lenne olyan biológiai és nyelvi ismereteket feltételezni a képeken látható fiataloknál, mint amire az Egy kis romantika felvezető sorai utalnak, de élt egy ember ekkoriban Halimbán, akinek nem okozott volna nehézséget a latin nyelvű növényismertetés. Igaz, ő nem egy romantikázós fiatal, hanem egy egyházi ember volt.
A bauxitbányák mellett ugyanis volt még egy nevezetessége a falunak: a helyi pap, Szalai Miklós, aki az őt kuruzslónak tituláló rosszakarókkal és a politikai akadályoztatással dacolva tette híressé a halimbai gyógynövényeket.
Életéről és munkásságáról a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár oldalán olvashatunk érdekes tanulmányt Kovács Kálmán tollából.
Az 1902-ben született Szalai a háborút követő időszakban, Bakonyszombathely plébánosaként kezdett foglalkozni a gyógynövényekkel, hogy a gyógyszerhiányos viszonyok közepette segíteni tudjon a betegeken. Halimbára már annak tudatában kérte áthelyezését, hogy a térség „az ország leggazdagabb gyógynövénytermő területe, a Kisalföld, és a Bakony találkozásánál ugyanis a különböző területek flórája keveredik itt, hírhedten rossz minőségű talaja pedig kedvez a gyógynövényeknek”. A pap gyógyteakeverékeinek híre a különféle nyavalyákkal bajlódó falusiak között, majd szélesebb körben is terjedni kezdett, a hatvanas években már a Nyugatról hazalátogató magyarok is nagy számban útba ejtették a falut, hogy beszerezzék a Szalai-féle termékeket, amelyek gyártását a pap nyugdíjba vonulása után egyre professzionálisabb módon, a helyieket is bevonva végezte.
A hatalom eleinte rossz szemmel nézte Szalai tevékenységét, így a kutatásainak eredményeit összefoglaló könyve – miután az 1973-ben kinyomott példányokat a hatalom szeszélye folytán bezúzták – csak a rendszerváltáskor jelenhetett meg, 1975-ben viszont a Veszprém Megyei Tanács érdemrenddel tüntette ki, a nyolcvanas években a kerepestarcsai Szilasmenti Mgtsz. kezdte meg Szalai receptjei szerint a Halimbárium márkanéven futó teakeverékek gyártását, amelyek 2001-ig voltak elérhetők a boltokban. Szalai Miklós 1990-ban hunyt el, egykori otthonában az életét bemutató kiállítást nyitottak, kertjében pedig egy gyógynövénygyűjteményt csodálhatunk meg.
Kiemelt kép: Fiatal pár a Bakony délnyugati lábánál fekvő település eszpresszójában. A község életében jelentős állomás volt az, hogy határában bauxitot fedeztek fel és az 1960-as években erre a célra alapították a Bakonyi Bauxitbányák Vállalatot (MTI Fotó: Herczeg István)
