Született március 27-én. Vagy 28-án. De az is lehet, hogy 29-én. Ami biztosan tudható, hogy keresztvíz alá 1784. április 4-én tartották Csoma András Sándor nevű fiát Kőrösön. Ami ma Csomakőrös, nemzeti zarándokhely, kultúrtörténeti origó. A szülőházat ne keresse senki, az egy későbbi tűzvészben leégett. Pedig érdemes volna megnézni, milyen apró, elképesztően szűkös hajlékban kezdődött az élete annak, aki minden értelemben kitágította a világot. És a saját világát. Eljutott messze Ázsiába, a Himalája remetéje, a tudomány óriása lett. Ne féljünk tőle: Kőrösi Csoma Sándor az egyik legnagyobb teljesítményű magyar ember, aki valaha megszületett. Egy szívós székely óriás.
Erdély legszebb vidékén, Háromszéken született. A hattagú család apró otthona egy lakószobából, egy tisztaszobából és egy szabad tűzhelyes konyhából állt. Mosakodás cseréplavórban, árnyékszék hátul az udvaron. A kőrösi elemi iskolában a tanév Szent Mihály napjától a következő év Szent György napjáig tartott, igazodva a mezőgazdasági munkákhoz, melyekben már a legkisebb gyerekek is részt vettek.
Aztán következett Nagyenyed. Későn, tizenöt évesen került a legendás református kollégiumba, ahová gyalogosan, mintegy háromszáz kilométeres utat megtéve érkezett. A szegény és tehetséges diákok sorsa a szolgadiákság volt. Hajnalban kelni, mások csizmáját megtisztítani, tüzelőt behozni, seperni és hasonlók. Megtette zokszó nélkül, már ekkor kitűnt mindent bíró természetével és még valamivel: elképesztő memóriájával, kíváncsiságával, szorgalmával. Mire elvégezte az iskolát és az egyetemet Göttingenben, már tekintélyes orientalistának számított, és tizenhárom nyelven tudott írni, olvasni. Élete végére már húsz nyelv birtokában volt.
1818 novemberében indult Nagyenyedről, azzal a céllal, hogy felkutassa a magyarok eredetét. Bukarest–Szófia–Konstantinápoly–Alexandria–Ciprus–Bejrút–Tripoli–Aleppo–Moszul – Bagdad –Teherán–Bukhara–Kabul–Zangla–Delhi–Kalkutta–Lhásza. Ez volt élete következő 24 évének útvonala. Zanglában és Lhászában éveket töltött, ezalatt több ezer tibeti könyvet átolvasva feldolgozta Tibet történetét, földrajzát, történetét, és elkészítette nagy jelentőségű munkáját, a tibeti–angol szótárt. Zanglában és Kalkuttában éveket töltött, apró cellákban, árpán, sós jakvajas teán és némi rizsen tengődve, birkabőr köpenybe burkolózva. Csak olvasott és írt. Mivel a füst akadályozta volna a látásban, fűtetlen helyiségben dolgozott, a hideg, négy-ötezer méter magasságokban lévő kolostorokban.
Ötvennyolc évesen Lhászába igyekezett, amikor a mocsaras, rossz éghajlatú helyeken átkelve beteg lett, és Dardzsilingbe érkezve már nem tudtak segíteni rajta. Ott érte a halál, ott is temették el az európai temetőben. Sírja ma is zarándokhely, a Himalája harmadik legmagasabb csúcsa, a Kancsendzönga emelkedik a közelében.
Csoma bűvöletébe került sok honfitársunk; elzarándokoltak a sírjához, bejárták az útvonalát, könyvet írtak róla. Így tett Baktay Ervin, Jakabos Ödön vagy Kubassek János. Pengő Zoltán kolozsvári újságíró hétezer kilométeres gyalogútra vállalkozott, hogy Csoma előtt tisztelegjen. A komáromi extrém sportoló, Zichó Viktor pedig fekvőbiciklivel járta be a Csomakőrös–Dardzsiling útvonalat, összesen tizenháromezer kilométert tekerve úttalan utakon is.
Széchenyi is rajongott érte. Vagy igazabb így írni: lenyűgözte Kőrösi Csoma teljesítménye. A fia, Széchenyi Béla Londonban vásárolt egy festményt, ez Csoma síremlékét ábrázolta, és a képet apjának adta. A legnagyobb magyar ezt a képet keretbe foglalta, és mindig az íróasztalán tartotta.
Kiemelt fotó: Kőrösi Csoma Sándor melleszobra Balatonfüreden. Forrás: Wikimédia
