Olvasmányvadász rovatunk mottója, hogy jó, de ilyen-olyan okokból elfeledett szerzőket, köteteket, életutakat mutatunk be. Sorra kerül itt mindenféle, fő irányelvünk, hogy amiről írunk, legyen „valami régi, valami jó. Ebben a rovatban olyan könyveket ajánlunk, amelyeket nem a könyvesboltok újdonságai között, hanem esetenként könyvtárban vagy antikváriumban lehet megtalálni. De érdemes elolvasni őket”. E sorozat rendhagyó elemeként most nem egy kötetet, hanem magát a forrást ajánljuk olvasnivaló gyanánt: az idén százhúsz éves Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárat.
A Fészek (becenév, mely a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár rövidítéséből adódik) története megannyi említésre méltó részletet rejt. A kezdetekről elmondhatjuk: 1903 januárjában határoztak a Fővárosi Könyvtár létrehozásáról, 1904-ben már működött az intézmény a Városi Statisztikai Hivatal könyvtárától örökölt 33 000 kötetnek köszönhetően. Névadója, Szabó Ervin társadalomtudós, bár később vitatott volt a megítélése, a könyvtárért sokat tett. Egyik alapítóként a könyvállomány jelentős bővítését érte el, illetve neki is köszönhetjük, hogy az intézmény nyilvános könyvtárrá alakult, majd a fővárosban terjeszkedni tudott.
A világháború az alig tízéves fejlődést megakasztotta, több tervezett fejlesztés nem valósulhatott meg. Ritoók Emma írónő 1920-ban a Fővárosi Könyvtárban kapott állást. Évek és emberek című memoárjában így emlékszik vissza az akkor még a Károlyi utcában működő könyvtárra: „szörnyű helyiség volt. Rosszul fűthető, nem volt hely, a tisztviselők egy része – én is – a raktárban dolgozik, minden túl van zsúfolva, még a könyveknek sincs hely”.
Egy elfelejtett írónő útja Lukács Györgytől az ellenforradalomig | Magyar Krónika
Progresszív értelmiségiekkel barátkozott, majd sógornőjével és egyben legnagyobb riválisával, Tormay Cécile-lel ellenforradalmi nőszervezetet alapított az egyik első emancipált magyar nő, Ritoók Emma.
A nehéz évek után 1927-ben a könyvtár megvásárolhatta, majd 1931-ben be is költözhetett az impozáns bérpalotába, ami mai napig otthonaként szolgál. A Kálvin térhez közeli Wenckheim-palotát gróf Wenckheim Frigyes építtette magának városi rezidenciaként, az ő örökösei adták el halála után a fővárosnak.
„Átköltözünk az ócska iskolai helyiségből a Wenckheim-palota gyönyörű termeibe. Az átköltözés óriási munkáját aránylag könnyen végzik a fiatalemberek a hivatalban, nekünk csak a saját osztályunk holmijait kell rendbe rakni és átvitetni. Sokkal nagyobb munka volt a palota átalakítása. Nem akarták barokkos jellegét a belsejével sem megváltoztatni, így minden átalakítás és berendezés ebben a stílusban készült. A szép faburkolatú étterem lett a folyóiratolvasó, a tükörterem pedig a rendes olvasóterem. Minden szoba csodaszép, hát még a régihez képest! Különösen a keleti gyűjtemény. De hiszen bárki megláthatja bármikor, mert ez a berendezés évszázadokra szól. Az egyetlen modern benne a raktárhelyiség amerikai lépcsőivel, emeleteivel és polcaival; ez is hosszú időre ad helyet a beszerzéseknek, és még akkor is bővíthető, nem úgy, mint a múltban volt” – írta a költözésről Ritoók.
A berendezés sajnos nem szólt évszázadokra: az épületet Budapest ostromakor eltalálták, a könyvtár elpusztult. 1945-ben újrakezdték az építkezést, a rákövetkező évben vette fel a Székesfővárosi Szabó Ervin Könyvtár nevet, majd folyamatos bővülés, épületkiegészítések útján vált a mára jól ismert Fészekké.
Legtöbben talán egyetemistaként kerülnek ide, akkor kényszerülnek rá először úgy igazán, hogy kevéssé ismert, nehezen beszerezhető könyveket bújjanak. Ennek hála fiatalokkal van tele a főépület, vizsgaidőszakban jó eséllyel ülőhelyet sem találunk, ha nem érkeztünk nyitás előtt, és álltunk sorba a legelhivatottabbak között. Persze mindig találunk egy-két „kisöreget”, nyugdíjas férfiakat és nőket is, akiket az olvasás szeretete vonz újra és újra az épületbe. És feltűnnek a kezdők, a legkisebbek, általános iskolás diákok vagy anyjuk kezét fogó, esetleg anyjukon alvó gyerekek, akik talán itt válnak olvasó emberré. Egyre több külföldi is felkeresi a gyönyörű dísztermeket, ahol manapság sok filmet forgatnak. Pszichológushallgatóként rendszerint a sötét falburkolattal, kecses-kacskaringós lépcsővel díszített teremben tanultunk, itt voltak a szakkönyveink. Jó érzés volt, hogy a világ minden tájáról érkeztek fotózkodó turisták, hogy megcsodálják, amin mi a tankönyvek olvasásában szünetet tartva pihentettük a szemünket. Éreztük, hogy akármilyen nyomasztó is a vizsgaidőszak néhány hete, a könyvtárban egyre más és más világokkal találkozunk – nem csupán a könyvek lapjain.