Sokféleképpen olvasható az elsősorban nyelvészeti szakkönyvek, szótárak kiadójaként ismert Tinta Könyvkiadónak a tavalyi év végén megjelent kiadványa, a Madách-enciklopédia – Az ember tragédiája címszavakban. Az optimális nyilván az lenne, ha újra elővennénk Az ember tragédiáját, hiszen bármennyiszer olvassuk újra, mindig rá-rácsodálkozunk a dráma gondolati és költői gazdagságára, arra, milyen érzékletesen, nem múló érvényességgel ragadja meg a condition humaine-t, az emberi sorsot – a mai olvasó számára obskúrusabb utalások megértésében pedig az itt tárgyalt kötet nagy segítségünkre lehet. De akár önálló olvasmányként is áll a lábán a szótár, amely 372 címszóban, a Tragédiából vett idézetekre támaszkodva mutatja be azt az ismeretanyagot, az irodalmi, filozófiai hatásoknak azt a hálóját, amelyek a sztregovai földbirtokos nagy művének hátterét jelentik. A Madách-enciklopédia, mint az egyik szerző, Praznovszky Mihály irodalomtörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum volt igazgatója írja előszavában, egy, a maga korában is kivételes, szerteágazó műveltségnek a rajza akar lenni. Egy műveltségé, ami a kortársak szemében már csak azért is különös volt, mert Madách a szabadságharc utáni börtönbüntetését követően vidéken, kevéssé pezsgőnek tűnő szellemi közegben élt, azok a művek pedig, amelyek korábban a neve alatt megjelentek, nem vetítettek előre olyan filozófiailag és esztétikailag komplex művet, mint a Tragédia.
Valójában azért nem olyan érthetetlen Madách Imre széles látóköre, szellemi mozgékonysága. „A Madách család a korabeli Nógrád megyei nemesi famíliák közül is kiemelkedett műveltségében, tudásában és a szellemi alkotások iránti vonzódásában” – írja Praznovszky, utalva Madách nagyapjára, a többnyelvű, műfajilag is sokszínű családi könyvtárat megalapító ügyvédre, Sándorra vagy az édesapára, idősebb Imrére, aki ugyancsak elmélyült kora jogi, filozófiai és szépirodalmában.
„Madáchot is így nevelték: megértették vele, hogy csak a tudás, a tudományok ismerete, a műveltség viheti előre az embert. Ez az élet értelmes megélésének egyedüli módja. Ehhez kell a nyelvtudás, a zene és a szépművészetek ismerete és gyakorlata, az olvasottság, a könyvek folyamatos forgatása, kellenek az utazások Európában, a kapcsolatok a magyar szellemi élet kiválóságaival, akik éljen bár Nógrádban, de e tekintetben jó társak lehetnek.”
Praznovszky mellett György István jogász és György Péter magyar–filozófia szakos tanár tolla alól kerültek ki a kötetben található, olvasmányos stílusú szócikkek. Akár magában a dráma különböző színeiben, itt is ismeretterületek sokasága kerül elénk: mitológia, antik történelem, asztrológia és asztronómia, alkímia, vallástörténet, bölcselet, latin versidézetek, közmondások, Arany János igazításai a szövegen és így tovább – s külön érdekesek a régies vagy a jellemzően Sztregova környéki beszédet idéző tájnyelvi kifejezések magyarázatai.
Irodalomórák ködéből rémlik talán, de az enciklopédia részletesen is bemutatja, milyen jellegzetes 19. századi gondolati toposzok hatottak Madáchra a drámája megírásakor. Mint a frenológia: „Ne feleselj. – Nem menti koponyád / Alakzata sem e rossz hajlamot” – olvassuk a falanszterszínben.
Bár a koponyatant már a 19. század elején úgy az egyház, mint az akadémiai körök élesen elutasították, Madách meg volt győződve az igazságáról, s dolgozószobájában egy parókatartó fejformát is tartott, amelyen bejelölte a személyiségjegyeket jelző különböző dudorok helyét.
Vagy ott van a nap kihűlésének víziója: a Madách-enciklopédia hosszan tárgyalja a felvilágosodás korában született tudományos elméleteket – így többek között Immanuel Kantét –, amelyek a hőtan felfedezéseire alapozva jósolták meg a bolygók és csillagok kihűlését.
De szó esik a drámában alumin néven említett, a nagyközönség előtt a 1855-ös párizsi világkiállításon bemutatott alumíniumról, a hatodik színben Catullus által említett angolnás tóról, amelyekben valójában murénákat hizlaltak a római arisztokraták, a barna (avagy fekete) levesről, ami a spártai polgárok egyeneledele volt, a delej kifejezésről, amelyet – ki gondolta volna – a „dél” és „éj” (vagyis észak) szavak összevonásából alkottak a nyelvújítók, minthogy a „deléjtű”, mint Bugát Pál írja, „egyik sarkával délnek, a’ másikkal éjszaknak fordúl”. Megtudhatjuk, miféle állat volt Al-Borak (Széchenyi István híres versenylova, amit Mohamed próféta kétszárnyú lova után nevezett el, a Tragédia két magyar vonatkozásának egyike), mi az a fűzéres pohár, mire utal a holló s veres oroszlány és a kettes merkúr, honnan ered a kékvér kifejezés – s most csak néhány példát említettünk. Olvassuk egyhuzamban vagy csak találomra fel-felütve a Madách-enciklopédiát: így is, úgy is érdekes, a Tragédiáról alkotott képünket és általános ismereteinket gazdagító olvasmány.
Kiemelt kép: Budapest, 1980. december 30. Almási Éva Éva, Juhász Jácint (b) Ádám és Huszti Péter (k) Lucifer szerepében játszik Madách Imre: Az ember tragédiája című drámai költeményének egyik jelenetében, a Madách Színházban.