Egyszer már nekifutottam szépen hangzó szavakat találni arra az élményre, amit Dresch zenéjének hallgatása jelent. Odáig jutottam, hogy hitvallás. Lélekfaragás. Kerek egész felelet. Már akkor is éreztem, hogy kár a gőzért, azt a tartományt, a tudat alatt hömpölygő folyton változót, amiben ő mozog, nem fogom jelzőkkel letapogatni.
Arról a csendről tudok írni, ami a koncertjein két szerzemény között megszületik. Arról a telített, egyszerre öblösen mély és égig nyújtózkodó csendről. Ennek a különös csendnek a minősége az a tapasztalat, amire támaszkodva akár egyetlen szó is megállhatja a helyét.
Ő maga szintén szívesen letudja a dolgot pár szóval – a zene szerinte energiáról szól. Talán még arról, hogy
„az ember törékeny, ha pedig törékeny vagy, akkor néha könnyű is tudsz lenni. Ilyenkor szabad vagy és tudsz emelkedni.”
Úgy hangzik, mintha csettintésre menne az ilyesmi.
A Live in London egy olyan megismételhetetlen este rögzítése, amely egyszeriségében is nagyot szólt, hát még így, kimerevítve. Az történt, hogy a Kossuth-díjas Dresch Mihály idén éppen negyvenéves formációja, a Dresch Quartet 2022-ben meghívást kapott a London Jazz Fesztiválra, a fiatal bőgős, Gyányi Marcell pedig saját kiadójával, a Morotva Records-szal felvállalta az anyag lemezfelvételét.
Magyar népzenéből merítő jazz, zenei alkímia a multikulturális fősodor egyik fellegvárában. Felidézi azt a Dreschnek köszönhető zenetörténeti jelentőségű huncutságot, amikor az amerikai jazz élő legendája, Archie Shepp szaxofonjából erdélyi zene szaladt ki. Magyar bebop. Közös lemez is őrzi, a Hungarian bebop (2002).
A fennsíkon – Dresch Mihály Ongaku című lemezéről | Magyar Krónika
A 2021-es Ongaku emlékezetes, magával ragadó munka, a már most is impozáns életmű újabb ékköve.
Ha a kvartett oszlopos cimbalmosán múlik, talán hamarosan a cimbalom is olyasféle kultúraközvetítő médium lehet, mint a szaxofon. Olyan csatorna, amelyen keresztül megtermékenyítő energia áramlik a magyar népi kultúrában gyökerező zenéből a határtalanba, a nemzetközi jazzbe. Lukács Miklós éppen az idén tavasszal tart cimbalom mesterkurzust – a neves iskola történetében először – a Berklee College of Music spanyol campusán.
Határtalan, mondom. Nem vagyok zenész, de az az érzésem, hogy négy negyedekkel soha nem lenne meg az a dimenzióugrás, amit a Dresch Quartet ezzel a lemezzel is felkínál. Tudok olyanról, aki egy kolumbiai kalandozás alkalmával befeküdt az Andokban egy masszázsra és nem hitt a fülének, amikor a masszőr Dresch zenéjét tette be. A felvállalt törékenységben születhet csak ilyen töredezett zene. Mintha azért szedne darabokra, hogy aztán – mint valami kaleidoszkóp – új rendbe simítson. Olyan sodrást ad, ami segít kapcsolódni a tudattalanhoz, minden tört másodpercben együtt lüktetve folyton változó képeivel, emléktöredékeivel, néha tajtékzó, máskor lágyan hullámzó ritmusával.
Egészleges és egyetemleges letapogatottság. Ezt adja Dresch és ez a lemez. És igen, a csendet aztán, amiben mindez még hosszan rezonál.
Dresch Quartet – Live in London, Morotva Records, 2024
Online is meghallgatható a Spotify-on:
Kiemelt fotó: MTI/Cseke Csilla
