A Soproni Múzeum kiállítóhelyei közül kiemelkedik egy – két rangos díjjal is elismert – hiánypótló közösségi tér, ahol a gyerekek játékos módszerekkel, egy különleges időutazás során fedezhetik fel a régi korok világát. Az Eggenberg-házban található Macskakő Gyermekmúzeum egyedi vállalkozás: egyszerre épít identitást, és merészen újradefiniál.
„Virág, nyomtassak még néhány lapot, vagy ennyi elég lesz? Szerinted elkészülünk délutánra?” – halljuk a kérdéseket valahonnan. Martos Virág, a történelmi belvárosban található Macskakő Gyermekmúzeum egyik ötletgazdája és múzeumpedagógus kurátora nemsokára reagál is, csak előbb gyorsan kiszalad hozzánk a bejárathoz. Egy vidám, hangulatos helyiségbe vezet bennünket, ahol a rengeteg lufi között megpillantjuk Szabadhegyi Zitát, a múzeum másik meghatározó alakját, aki az imént a délutáni programmal kapcsolatban érdeklődött. „Persze, nyomtass még párat!” – válaszolja velünk visszatérve Virág, majd elmeséli, hogy a sok lufi egy szülinapi buli maradványa, ők pedig épp a Mentsük meg Julcsit! című nyomozós játékra készülnek. A keretmese szerint a soproni Lenck-villában dolgozó Julcsi ugyanis nagy bajba keveredett: ígéretet tett asszonyának, hogy megsüti a híresen finom Panama-tortát, amelynek titkos családi receptjét csak Sever Mihály pékmesterrel osztotta meg a nagyságos Stornóné asszony. A recept azonban sajnálatos módon eltűnt… A szerelmi történettel is átszőtt nyomozós játék kultikus soproni helyszíneken vezeti végig az érdeklődőket. „Így a résztvevők közösen gyűjtenek információkat a korabeli életmódról. Van egy nagyon csinos kolléganőnk, aki remek Julcsi lesz, az elején ez volt az egyetlen biztos pont – mosolyog Zita. – Már az utolsó simítások zajlanak, de egy ilyen program sokféleképpen alakulhat. De nem is baj, nálunk ez mindig így zajlik.”
Öt évvel ezelőtt a Macskakő is hasonlóan indult. A lelkes és kreatív csapat egyet biztosan tudott: különleges helyet szeretett volna létrehozni a gyerekek számára, amely az egyenkiállítások világából kiszakadva élményt kínál. A kezdeti bizonytalanságra és a megvalósítás lépéseire visszaemlékezve Zita és Virág is úgy látja, az alkotási folyamatokkal párhuzamosan az ő szerepük is formálódott. A tervezés első pillanatától kezdve jelen voltak. Gletteltek, festettek, varrtak, szerveztek. „Talán pont ettől vált az egész egyedivé. Lehet, hogy nem működik rendesen például egy kis fiók – mert mi készítettük –, de valahogy rajta van a kezünk nyoma. A saját képünkre tudtuk alakítani a helyet” – mondják, majd hozzáteszik, akkoriban a gyermekmúzeum kifejezés már önmagában formabontó volt, hiszen a kiállításokat általában nem a legkisebbek igényeire szabják. Pláne nem vidéken. Ahhoz, hogy kitalálják, mégis hogy tudná egy múzeum lekötni a gyerekek figyelmét, a két szakember a külföldi példák felkutatásán és a szakirodalom áttanulmányozásán túl a helyi pedagógusok segítségét is kérte. A közös ötletelés meghozta gyümölcsét, a bevont szakemberek azóta is visszajárnak a programokra, örömmel hozzák a csoportjaikat a Macskakőbe.