Menü
Szöveg: Póla Gergely
Fotó: Filmever Stúdió
A leghűségesebb város – vágja rá az általános iskolás diák is, ha Sopronról kérdezik. A népszavazás tényét szinte mindenki ismeri, az odavezető utat, a körülményeket, az akkoriak sorsát annál kevesebben. Ezekre fókuszál egy most készülő dokumentumfilm.
Nehéz lenne kiválasztani az évszázaddal ezelőtti országdarabolás legvérlázítóbb momentumát. Mert van-e aljasabb annál, hogy hátba támadnak egy szövetségest, majd szorult helyzetben békét kérnek, hogy aztán a megfelelő pillanatban feltápászkodva újfent rárontsanak az immár magatehetetlen prédára? Vagy van-e visszásabb annál, hogy a háború előtt túlnyomórészt németek és magyarok lakta Pozsonyból szlovák főváros válik? Nem abszurd-e, hogy 1918-ban úgy tűnik, „Szerbiának vége”, mégis jelentős színmagyar területek kerülnek Belgrád uralma alá? Ám ha az országcsonkítás indoklása, a világháborús vereség felől tekintünk az eseményekre, a konfliktust kezdeményező Ausztria területi nyeresége tűnik a legarcátlanabbnak. Abban, hogy a keserű pohár fenekén volt egy csöpp méz, kiemelkedő szerepük volt a soproniaknak. Az ő helytállásukat mutatja be Bárány Krisztián 2022-ben megjelenő, ötvenperces történelmi dokuja.
Bárány Krisztián (képünkön balra) 1984-ben született Győrben. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett történelem szakos bölcsész-tanárként, illetve újságíróként. A Filmever Stúdió ügyvezetője, dokumentumfilm-rendező, -szerkesztő. Nős, három gyermek édesapja. Fontosabb filmjei: Halhatatlanok. Limanowa, a magyar győzelem – 1914 (2016); A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában (2016); Hungarikumok nyomában (2019–2020); Isten békéje – Bemutatkozik a Tihanyi Bencés Apátság (2020); Erdély – ég és föld között (2021)
A rendező forgatott már az első világháború időszakáról, a Halhatatlanok. Limanowa – a magyar győzelem, 1914 című film mellékszálon Sopronhoz is kapcsolódik. A Kisalföldön felnövő dokumentumfilmest már régóta foglalkoztatta a száz évvel ezelőtti népszavazás témája. Azt mindig sejtette-érezte, hogy keveset tudunk róla, de igazán a mostani kutatásai döbbentették rá, valójában milyen keveset. „Fontos beszélni a propagandáról, mindkét fél kőkemény tevékenységéről. Igazán hálás vagyok a közreműködő szakembereknek, mert számos érdekes elemmel gazdagították a filmet, és új kutatási eredményeiket is megosztották velünk” – meséli Bárány Krisztián.
A rendező elsősorban a történelmi események résztvevőinek motivációit vizsgálta. A kutatásokat 1919-cel indította, hiszen a soproni történet prelűdje legkevesebb két évvel korábban kezdődött. 1919. szeptember 10-én Magyarország képviselője nem volt hivatalos a saint-germain-en-laye-i kastélyba – miként a tárgyalásokra sem –, ahol Moson, Sopron és Vas vármegye nyugati részét „Ödenburg” központtal odaítélték Ausztriának. „Semmilyen történelmi forrást nem lehet teljesen objektívnek tekinteni, pláne nem ilyen éles helyzetben, arra viszont kiválóan alkalmasak a régi lapok, levelezések, dokumentumok, hogy a helyiek szemüvegén át lássuk az eseményeket” – szögezi le.
Ebből az időszakból leginkább a Magyar Hiszekegyet, illetve a „Nem! Nem! Soha!” és a „Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország” jelmondatot ismerjük. A források arról tanúskodnak, hogy a Fertő déli oldalán főleg a „Sopron a soproniaké!” maximát hangoztatták, s a hagyományok, a Szent István-i Magyarország és a térség iránti hűség volt a vezérmotívum.
„Fontos tudni, hogy a régióban nagy számban éltek német ajkúak. Az 1848–49-es szabadságharcban részt vevő bő másfél ezer harcos kilencven százalékának német volt az anyanyelve, és még száz évvel ezelőtt is körülbelül fele-fele arányban lakták Sopront magyar és német ajkúak. Az archív fotók is tanúskodnak a kétnyelvűségről. Ám az elszakadás gondolata soha nem merült fel” – hangsúlyozza a filmes. A német anyanyelvűek Ausztriának hivatkozási pontot jelentettek területi igénye megfogalmazásakor, csakhogy az anyanyelv nem feltétlenül tükrözte a nemzeti kötődést. Épp a népszavazási mozgalom egyik vezéralakjának számító polgármester, a német ajkú családban született, beszédei jó részét két nyelven megíró Thurner Mihály az egyik leglátványosabb példa erre – hívja fel a figyelmet Bárány Krisztián.
A Nemzeti Filmintézet támogatásával megvalósuló, 2022-ben bemutatkozó dokumentumfilmben megszólal többek között Dominkovits Péter, a Magyar Nemzeti Levéltár Soproni Levéltárának igazgatója, Fiziker Róbert, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának munkatársa, Krisch András, a Soproni Evangélikus Gyűjtemények vezetője, Novotny-Török Katalin történész, Pölcz Zoltán, a Nagycenkért Alapítvány kuratóriumi tagja, Sarkady Sándor történész, a Soproni Egyetem tudományos kutatója, Tóth Imre, a Soproni Múzeum igazgatója és Ujváry Gábor professzor, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár történésze
A polgármesternek fontos szerepe volt abban is, hogy a kiváló hírű Bányászati és Erdészeti Főiskola Sopronban talált új otthonra. Selmecbányán már a cseh megszállás évében, 1918-ban megkezdték a főiskola nagy értékű könyvtárának és gyűjteményének kimenekítését, de akkor még nem lehetett tudni, hol folytathatja működését az intézmény, szóba került Miskolc, Gödöllő és Budapest is. Annak, hogy 1919-ben Sopron fogadta be a főiskolát, két évvel később politikai, sőt történelmi jelentősége lett, hiszen a diákok nagy számban részt vettek a nyugat-magyarországi összecsapásokban. „Ha máshová kerül a főiskola, nyilván jóval kevesebb selmeci diák fog fegyvert. Sajátos színt vittek a felkelésbe, hiszen nem valakinek az alakulata voltak. Kevésbé ismert tény, hogy a harcok mellett fontos szerepük volt a kampányban is: miután kiderült, hogy a velencei egyezmény alapján népszavazást tartanak, a főiskolások röplapot készítettek, terjesztettek – aminek ekkor kiemelt jelentősége volt –, járták a vidéket, és igyekeztek akadályozni az osztrák propagandistákat” – magyarázza a rendező.
Kiemelkedően fontos és inspiráló forrásnak nevezi az egyik soproni születésű selmeci diák, Krug Lajos visszaemlékezését, amely remekül kiegészíti a történelemkönyvekből ismert politikai aspektust a földközeli nézőponttal. A könyvből megismerhetjük, hogyan élték meg az eseményeket a lázadó ifjak, akikben eleve dúlt az indulat amiatt, hogy el kellett hagyniuk a megszállt Selmecbányát. „Felemelő érzés szembesülni azzal, mi mindent megtettek szülőföldjükért a soproniak. A helyiekben minden bizonnyal volt egyfajta végvári mentalitás, hiszen Sopron azon városok közé tartozott, amelyeknek elsőként kell megvédeniük a hazát egy esetleges nyugati támadástól. Emellett fontos látni, milyen áldozatokat vállaltak az ügyért a nem helybéliek is, mint például a főiskolások” – jegyzi meg.
Ha számba vesszük, hogy világháborús veszteségek, hadifogság, több ezer civil életét követelő megszállások, hatalmas menekültáradat, kormányzati összeomlás, vörös- és fehérterror, szegénység, éhínség, járvány sújtotta a lakosságot, még inkább tiszteletre méltó a nyugat-magyarországiak áldozatvállalása. „Tíz-tizenötezres tüntetéseket szerveztek, melyeken az egyik fő gondolat a békés együttélés volt. A hitből szintén hatalmas erőt tudtak meríteni. Zsúfolásig megteltek a templomok, közös imával, énekkel elképesztő összetartozás-érzést kovácsoltak” – fogalmaz Bárány Krisztián.
A soproni sikeren felbuzdulva több nyugat-magyarországi település magyar, horvát és német lakói demonstrációba kezdtek az elszakíttatás ellen, itt-ott szervezkedés is kezdődött. 1923-ban majdnem egy tucat település került vissza Magyarországhoz, kettő közülük cserével. Nem lehet túlhangsúlyozni a Sopron környéki események szerepét: a referendum nélkül minden bizonnyal nem Horvátlövő és Pornóapáti, hanem Kroatisch Schützen és Pernau feliratú táblák lennének a ma 8714-es számot viselő úton…
A rendező különösen fontosnak tartja, hogy a centenáriumhoz kapcsolódva sokféle kezdeményezés felhívja a figyelmet a soproni népszavazásra és az oda vezető útra. „Jó lenne, ha minden régió megtalálná azt a történelmi eseményt, amelybe bele lehet kapaszkodni – mondja. – Sopron térségében ma is mindenkinek példaképek lehetnek a húsz-huszonegy éves főiskolai hallgatók, akiket a hazaszeretetük vitt a csatamezőre, vagy éppen Házi Jenő, aki történészként tette azt, amit a szíve diktált.”
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
