Érdemes feleleveníteni régi szokásainkat, hiszen nemzedékek letisztult tudásaként most is segíthetnek az ünnepre való hangolódásban.
Betlehemezés
A betlehemezés a legnépszerűbb karácsonyi szokás a magyar nyelvterületen. A dramatikus játék általában József és Mária szálláskeresését és Jézus születését meséli el, de a néphagyományban olyan tréfás jeleneteket is beemeltek az előadásba, mint például a többi pásztor évődése a legöregebb, süket pásztorral. A betlehemezés hagyományát nem kell felelevenítenünk, hiszen élő szokásról van szó, már az óvodai, iskolai ünnepségeken is megnézhetünk egy-egy ilyen produkciót. Saját betlehem készítésével pedig – akár a legegyszerűbb módon, nyomtatható sablonokat vágva ki papírból – a karácsonyfa alá varázsolhatjuk a történet szereplőit, és családtagjainkkal közösen is eljátszhatjuk az előadást.
Kántálás
Annak idején a karácsonyi énekes vagy verselő köszöntőmondók különböző korcsoportokban járták végig a falut, majd amelyik háznál engedélyt kaptak, ott végigénekeltek dalaikat, előadásukért pedig köszönetképpen diót, almát, bélest, perecet adtak nekik. Ez az erdélyi népszokás több helyütt a karácsonyi többnapos tánc bevezetéseként szolgált. Ma, ha nem is járjuk végig a települést, hogy minden háznál énekeljünk egyet, kedves meglepetés lehet a nagyszülőknek, ha az unokákkal közösen eldaloljuk például a Csordapásztorok… kezdetű legrégebbi kántálónkat.
Szent Család-járás
A Szent Család-járás során a karácsonyt megelőző napokban a parasztcsaládok szentképet vagy szobrot vittek egymáshoz, miközben énekeltek, együtt imádkoztak. Mindennap más család került sorra, a Szent család-járás általában kilenc család részvételével kilenc napon keresztül tartott. Plébánai, óvodai, iskolai közösségek ma is tartják ezt a hagyományt, de akár a nagycsaládon belül is összefoghatunk, és ritkán látott nagybácsikat, dédmamákat végiglátogatva magunk is szállást kereshetünk a Szent Családnak.
Mi kerüljön a karácsonyi asztalra?
Elődeink más szempontok alapján válogatták össze a karácsonyi menüt, mint mi, de az egyszerű, finom ételek újra az asztalra kerülhetnek, különösen, hogy eleink szerint elfogyasztásukkal biztosíthatjuk egészségünket a jövő évre. Kenyér, kalács, méz, alma, szilva, dió, káposztaleves, fokhagyma, hal, mákos guba, túrós lepény, sült tök, bor, pálinka. Minden fogásnak külön erőt tulajdonítottak, a hüvelyeseket, a sült tököt és a halat a pénzbőségért ették, a dióval az egészségért varázsoltak, a karácsonyi asztalra helyezett kenyérrel az egész éves kenyéradagot biztosították. Az almát annyifelé vágták, ahányan a családtagok voltak, hogy mindannyian ehessenek belőle, ezzel erősítve az összetartozás érzését, hiszen a néphit szerint, aki eszik belőle, az mindig hazatalál majd – ezt a szép szokást tehát mindenképpen érdemes feleleveníteni.
A karácsonyi asztal
Eleink a karácsonyi asztal alá helyezett tárgyaknak mágikus hatalmat tulajdonítottak, így a karácsonyi vacsora alatt az asztal alá tették a szerszámoktól kezdve a házi eszközökön át a szénáig és szalmáig a legkülönfélébb dolgokat, amelyeket szerettek volna mágikus tulajdonságokkal felruházni.
A karácsonyi abroszról úgy vélték, hogy terméshozó hatalomra tett szert, ezért a későbbiekben vető- vagy sütőabroszként használták. A tárgyak varázserővel való felruházása helyett ezt a népszokást továbbvihetjük úgy, hogy a karácsonyi vacsoraasztalnál megbeszéljük, hogy kinek mit adott az esztendő, mik voltak a személyes kedvencei, legyen szó könyvről, filmről, kiállításról, és persze szó eshet arról, hogy a következő évben ki mit szeretne elolvasni, megnézni, bejárni, megismerni és megtapasztalni – hátha a kimondott szó ereje segít valóra váltani.
Munkatilalom
December 24-én a népi hiedelem nem engedte, hogy a gazdasszony felálljon a karácsonyi asztaltól, mert különben a kotlósai nem lesznek jó ülősek. Ezt a szokást kétségkívül érdemes felelevenítenünk, hiszen mennyivel jobb egy étkezést közösen végigülve, nyugodtan beszélgetve, egymásra figyelve tölteni, mint folyamatosan ugrálni a különböző fogásokkal. December 25-e, karácsony napja a hagyományos magyar paraszti életben a család ünnepe volt, amely munkatilalommal járt. Igyekeztek mindent az előző napokon előkészíteni, hogy erre a napra tényleg csak a legszükségesebb munkák maradjanak. Magyarázat sem kell, miért jó ez a hagyomány. Mindenkinek szüksége van legalább egy napra az évben, amikor tudja, hogy tényleg semmit sem kell csinálnia!
Kiemelt kép forrása: Pexels
