Hogyan vélekedett ekkoriban róla a közvélemény, és milyennek látta Szendrey Júlia önmagát íróként?
Bár a személyét biztosan érték rosszalló megjegyzések a társaságokban, az ötvenes évek végétől, ahogy egyre többet publikált, íróként, költőként, fordítóként is mind jobban elismerte a sajtó; a hatvanas években több női antológiában is kiemelkedő szerzőként említették. Ez is egy érdekesség vele kapcsolatban: írói identitása sokkal később alakult ki, mint írói imázsa. A magánhasználatra készült feljegyzéseiből lehet tudni, hogy hiába az 1847-ben publikált naplórészletek sikere, még hét évvel később, 1854-ben sem tekintette magát írónak, dilemmái voltak azzal kapcsolatban, van-e a nyilvánosság elé lépéshez elég „ereje és bátorsága”. Aztán három évvel később megjelent az első verse és az Andersen-fordításaiból készült kötete is, onnantól pedig rendszeresen publikált – összeért a külső és a belső imázs.
Ha mindez korábban történik, özvegyként megélhetett volna csak ebből a fiával?
Amikor döntenie kellett a második házasságáról, még biztosan szóba sem jöhetett ez a kérdés. A szabadságharc után eleve le volt robbanva a magyar sajtó, romjaiból kellett újraépíteni, és ekkoriban még elvétve sem akadt példa női szerkesztőkre, akik talán hajlandók lettek volna nagyobb teret adni a női szerzőknek. Az írásból, a sajtó révén magát valamennyire eltartani képes nő csak tíz évvel később, 1860-tól jelent meg Magyarországon. És szerintem volt egy másik ok is, amiért Szendrey Júlia eleve nem is akart főállású író lenni.
És mi volt az?
A női szerzők közül, a kinyíló lehetőségek miatt, egyre többen kifejezetten pénzkereseti forrásnak tekintették az írást, Szendrey Júlia azonban tudatosan elhatárolódott ettől. 1854-es naplójegyzeteiben például van egy erről szóló rész is, miszerint az irodalom nem szolgálhat anyagi haszonszerzésre, mert „szent, tiszta küldetése” van, ami nem mosódhat össze a hétköznapokkal. Ez a gondolat egyébként éppen ellentétes volt Petőfiével, aki kis túlzással mindenből pénzt csinált, és az elsők közt volt a magyar irodalomban, aki meg tudott élni csupán az írásaiból. Előtte és a vele párhuzamosan alkotók közül is mindenkinek volt vagy polgári foglalkozása, vagy ha nemesi származású volt, kisebb-nagyobb birtoka. Akkoriban indult el, Petőfi által is, az a folyamat, ami kereskedelmi szempontúvá tette az irodalmi életet is. Amikor Szendrey Júlia évekkel később belépett aktív alkotói korszakába, szinte mindenki pénzt akart valahogy csinálni az irodalomból – kivéve őt.
Több mint másfél évszázad elteltével meg lehet ítélni végül, hogy Szendrey Júlia saját jogú életműve hol helyezhető el a kánonban?
Könnyebb volna elhelyezni, ha jóval több olyan szövegkiadás lenne, amely érinti a periódust, amikor ő is aktívan publikált. Fontos lenne, hogy a korszak más női szerzőivel össze lehessen hasonlítani az életművét. A kötetben Majthényi Flóra, Bulyovszky Lilla, Malom Lujza és Wass Ottília pályájával, kézirataival is foglalkoztam, de égetően hiányoznak a korabeli női szerzők műveit tartalmazó szövegkiadások, amelyek fontos viszonyítási pontot jelentenének. Szendrey Júlia összes versének 2018-as sajtó alá rendezése után fontosnak tartom elbeszéléseinek és meséinek kiadását is, így decembertől már ezek is az olvasóközönség elé kerülnek. Rengeteg még a kutatni- és feldolgoznivaló, de az biztos, hogy Szendrey Júlia az 1850-es és 1860-as évek egyik legjelentősebb alkotója volt. Az én személyes véleményem az, hogy Szendrey azért is kiemelkedő, mert az ő különböző műfajú írásaiban fontos szervezőerőként végighúzódik egy sajátos világkép: az azon való folyamatos töprengés, hogy mi nevezhető igazi életnek, és az övé az-e. És látom, hogy az általa megfogalmazott gondolatokkal, érzésekkel ma is mennyien tudnak azonosulni, egyre többen osztják meg például a verseit a Facebookon. Vagyis a szövegek elkezdtek maguktól működni, függetlenül a szerzőjüktől. Azon a ponton vagyunk, amikor a személye talán végre tényleg leválik nemcsak Petőfiéről, de a saját imázsváltozatairól is.