Nagyon kedves számomra az amerikai tradicionális blues, az amerikai jazz muzsika 1930-40-es évekbeli zenei világa. Ha egyetlen dallamot kell kiemelnem a sok közül ebből a műfajból, akkor Ray Charlestól a Georgia On My Mindot választanám már a benne rejlő bátorság miatt is.

Úgy tudom, ez eredetileg egy gospel dallam alapján íródott és sajnos az egyházhoz való ilyen fajta tartozása miatt sokan sértőnek érezték a feldolgozást. A zongorista ugyanakkor szerette volna, hogy sokakhoz eljusson a dal, ami végül is sikerült, hiszen az egész világon ismertté vált, az én szívembe is belopta magát. Az utóbbi években a Csík Zenekarban is gyakran előfordul, hogy tradicionális bluest, vagy alternatív rock szerzeményeket dolgozunk fel, népzenei köntösbe bújtatva, hogy így olyanok is találkozzanak a magyar népzenével, népdalokkal, akiknek csak így nyílik alkalmuk erre; Ray Charles ilyenfajta bátorsága ezzel a dallal kapcsolatban példamutató volt számomra. Bár ezt a dalt soha nem játszottuk, de a korszakból feldolgoztuk például B.B. King egy tradicionális blues, a St. James Infirmary alapján írt számát, amelyhez Lovasi András írt magyar szöveget és ez lett a Senki nem ért semmit című lemezünk címadó dala.

A Ray Charles-ról, Jamie Fox főszereplésével készült 2005-ös életrajzi film, szintén nagyon tetszett. Mivel egy teljesen másik világban, korban élt, és különböző életutat bejárt, a vaksága miatt (amit nagyon jól megtanult kezelni), fizikailag nehezebb sorsú zenészről van szó, nem sok párhuzamot találtam benne saját magammal, kivéve talán a súlyos balesetem utáni maradandó sérüléseimet. Ugyanakkor sok rokonságot éreztem, amikor a film bemutatta, hogy ő hogyan tudta feltalálni magát a kezdetek kezdetén, ki az, aki valóban segíti a pályáját, ki az igaz barát, ki az, akit csak a pénz motivál, satöbbi.

Ray Charles-hoz hasonlóan számomra is ugyanúgy fontos, hogy bizonyos elvekhez és értékekhez hű tudjak maradni, hogy egyenes és szabad véleményem lehessen a zenéről és a világról és tehessem a magam dolgát. Önmagam maradhassak még akkor is, ha az élet sokszor nehéz kompromisszumokra kényszeríti az embert.

Néha muszáj alkalmazkodni, hiszen az embernek sokszor zöldágra kell vergődni a világgal, a körülményekkel és még a saját kollégáival is.

36 év után kilép a Csík Zenekarból Csík János | Magyar Krónika

Az alapítótag az idei év végén vesz búcsút az együttestől, megszólaltak a zenekar tagjai is a döntéssel kapcsolatban és kiderült az is, ki lesz az utódja.

A dalból áradó egyfajta csendes, szomorkás, nosztalgikus és lírikus hangulat mindig megérint. Ahogyan Ray Georgia-ra gondol, a hallgatóban is feldereng, hogy mi az, amihez kötődik, mi az, amit fontosnak tart, amit szeret vagy szeretett, de már nincs vagy nem adatott meg. Decemberben töltöm be az 50. életévem (az interjú 2014-ben készült – a szerk.) és ez idő alatt nagyon sok minden történt velem, bejártam a fél világot, rengeteg tapasztalatot szereztem, rengeteg embert ismertem meg, sok örömteli és fájdalmas élményt szereztem, számtalan bölcs gondolatot hallottam.

Sokszor csak elég megérintenem egy-egy tárgyat és csak tódulnak az emlékek.

Ugyanakkor azt gondolom, hogy nem kell ahhoz sok minden, hogy ki így vagy úgy megélje néha a legapróbb dologban is a boldogságát: csupán az a legfontosabb, hogy lássuk meg, vegyük észre, éljük meg az igazán szép, értékes pillanatokat és az adott pillanat jókor találjon meg, a megfelelő időpontban érjen az öröm vagy annak elérése, amiért harcoltunk.

Számomra Magyarország az igazi hazám, nem tudnám egy adott megyére leszűkíteni – mindegyik másért szép nekem, az északi vidékeken visszafogottabbak az emberek, a déliek egy kicsit mediterránabbak, mosolygósabbak, valahol nagyon büszkék magukra az emberek, valahol elesettebbek, de mindegyik megyére jó szívvel gondolok. Én Kecskeméten születtem, most is itt éltek és valószínűleg halálomig így is marad.

Rengeteg helyen jártam a világon, letelepedhettem volna a tengerentúlon, de itt találtam meg a boldogságot és úgy gondolom, hogy aki ember tud lenni a saját hazájában, csak az tud bárhol máshol is.

Ha valaki itthon nem képes rá, az külföldön sem fogja megtalálni a szerencséjét. Fontos a tudás és az eladható érték, de bölcsen kell bánni vele. Itthon kell adni minél többet egymásnak apróságokra is figyelve, és mindannyian boldogabbak lennénk.

Kiemelt kép: Csík János (Forrás: A Csík Zenekar hivatalos oldala)